Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-08-07 / 32. szám

szerező tanulmány. A másik módszer, a mely kultúrtörténeti iránynak lenne nevezhető, a kor vezéreszméinek feltüntetése kapcsán, az irodalmat úgy tekinti, mint a kor szellemi életének nyilvánulását. Végül a 3-ik módszer szerint elég lenne 8—10 legnagyobb íróval behatóan foglalkozni. Jelenleg az irodalomtörténet tanításánál az a ba], hogy mind a három módszer egyesítésére törekszünk s így lehetetlen feladat előtt állván, elejtjük az egyes módszerek előnyeit. Végül ismerteti az irodalomtörténet tanításánál jelenleg rendelkezésre álló segédeszközöket : a könyvtárakat, képeket és az irodalomtörténeti kézikönyveket. Az általános nagy tetszéssel fogadott előadás sok oldalú hozzászólásokat vont maga után, melyek közül említésre méltónak tartjuk dr. Waldapfel Jánosnak nem épen kifogásolhatatlan ama vélekedését, hogy: „Régi írókhoz nem fordulna; Balassa és Zrínyi már régi; a XIX. század íróit kell tanítani, a kiknek világában még ma is élünk". Mert a mult nélkül a jelent megérteni nem lehet. Hiszen akkor a nevezett hozzászóló miért hozta fel folytatólag panaszképen, hogy : „Szomorú fényt vet különben irodalmi viszonyainkra s talán az irodalomtanárok lelkesedésére is az a körülmény, hogy a Régi Magyar Könyvtár olyan köteteiből, a melyek ritkaságokat először adtak ki, alig fogyott el 100 példány". Dr. Weszely Ödön előadó a megjegyzésekre tett válaszában kiemelte, hogy tantervünk szerint irodalomtörténetet kell tanítanunk, nem pedig írókat bemutatnunk: így hát időrendi egymásutánban kell a tárgyalásnak haladnia, mert a fejlődés csakis úgy mutatható be. Sepsiszentgyörgy. Benke István, (Folyt, köv.) ev. ref. főgimn tanár. TÁRCZA. A bábakeresztelés ós Halas. A püspök ezen kívánságot hajlandó volt teljesíteni, minek okáért az ablegátusokat rövid időre maga elől kiküldvén, a káptalanbeli urakkal újabb konzisztóriumot tartott s propoziczióit írásba foglaltatta; a minek megtörténtével az ablegátusokat újra behivatván, felolvastatta a fogalmazványt, mely ekként hangzik : „Valamint vizitácziónak alkalmatosságával Halason levén, a bíráknak és esküdteknek eleikbe terjesztettem, hogy ott ós a környéken levő pápistáknak vigasztalásukra Quartélyházban, a hol annakelőtte is szokásban volt, kivált mikor Quartélyos ott lakott, némely innepeken sz. mise szolgáltassék; s eziránt való tanácskozásra respiriumot engedvén, maguk a birák is propozicziómra annál is inkább ráállottak, hogy ezáltal semmi újság nem hozattatnék be helységünkbe: úgy mostanában akarom, hogy írás által maguk a birák következendő punktumok iránt nyilvánságos tudósítására adjanak hiteles securitást : 1-o. Hogy ^következendő karácsony innepeiben s annakutána más ünnepnapokon valahányszor szükségesnek találja majsai plebánus uram, nemcsak Ő neki, hanem az ő káplánjának vagy az ő általa küldendő szerzetesnek említett Quartélyház megnyittatik, hogy ott miseszolgálatot tehessen és predikácziót. 2-o. Mivel pedig azt nem kívánhatja senki, hogy télben s esős rossz időben egyébkor is kocsijával s lovaival az utczán álljon meg, és ott hideget vagy más alkalmatosságot szenvedjen a lelki atya: akarom tudni, micsoda ház rendeltetik neki szállásul, mikor isteni szolgálatra Halasra megyen és hol fog tartatni ebéddel. Ezt annál könnyebbnek tartom, minthogy addig is mind lelki atyákhoz, mind másféléhez teljes becsülettel s emberséggel Szoktak lenni a halasiak. 3-o. Minthogy a munkás megérdemli a napszámbért, hogy majsai plebánus úrnak ne legyen hiábavaló fáradsága s lelki munkássága: azért az ő iszámára, tartására a halasi mezőben egy kerthely rendeltessék. És mivel mind a plebánusnak, mind másoknak alkalmatlanság volna, hogy mindig, valahányszor át fog menni, más házánál szálljon meg: innét kerestessék a városban hely és determináltassék, a hol jövendőben plebániaházat és a mellett kápolnát is lehessen építeni. Ezen kivánságimat akartam kiadni a halasi becsületes embereknek kívánságára, a kik nálam a többieknek nevében megjelentenek. Nevezet szerint Tary István, Búza Mihály, Molnár János esküdteknek és Taxony István nótáriusnak; kívánván, hogy mindezekről végső deklarácziójokat írásban pro 22 affuturi mensis Decembris anni currentis 1761 a bírák s esküdtek közül némelyek személyek szerint itt Váczon reprezentálják. Signat. váczi püspöki városomban die 17 mens. novembr. 1761 gr. Eszterházi Károly váczi püspök. (L. S.)." A ablegátusok a püspöknek 3 pontokba foglalt kiván ságit kézhez vévén, magukkal vitték s otthon övéikkel kommunikálták. A város és egyház fejei tisztán felismerték a püspök kívánságaiban rejlő s utánuk csoportosan kullogó veszedelmet, de azt semmiképen nem tudták belátni, hogy azért az egy-két jött-ment pápistáért szükséges és érdemes volna majsai plebánus Uramnak télben s egyébkor is rossz időben Halasra fáradozni; s ha mégis kedve tartja azt cselekedni, hogy miért kelljen épen ő nekik, kiknek ellenére van e dolog, gondoskodni szállásáról és ebédjéről, annyival inkább pedig kellemetlen fáradozásait jutalmazni is ? S ugyanazért nem is voltak egyáltalában hajlandók annyi terhet magukra vállalni, s még kevésbbé oly helyet determinálni, hol jövendőben plebániaházat és e mellett kápolnát is lehessen építeni. A kitűzött időben tehát újabb instancziájukkal bocsáták Váczra deputátusaikat, s hogy kérésük annál készebb meghallgattatásra találjon, illő honoráriumot is csatoltak ahhoz. A honoráriumot kedvesen vette és elfogadta a püspök, de megértvén hogy kívánságát nem hajlandók teljesíteni: dühbe jött és pedig annyira, hogy egészen lángban volt és minden epéjét kiönteni látszott. Ordított, teli szájjal szórta a fenyegető szavakat s a kamrába már elhelyezett honoráriumot kidobatni rendelte. Hasztalan volt az őt kérlelő küldötteknek ismételt és rimánkodó könyörgése, parancsolta, hogy ajándékjószágaikat vigyék, különben szégyenükre szemükláttára kiszóratja. Elmondta őket kujonoknak, városostul ravaszoknak, hamislelkűeknek stb. A lehurrogatott és megszégyenített deputátusok lecsüggesztett fővel hagyták oda a püspöki palotát; de útjoknak csúfos kudarcczal végződése az otthonlevőket is kellemetlenül érintette. Erősen megdöbbentette annak nem várt eredménytelensége, de nem kevésbbé botránkoztatta és sértette őket ez a lealázó beszéd és elbánás, mellyel a püspök küldötteiket épen úgy mint városukat illette. Ugyanazért aggodalommal vegyes dacczal várták, hogy mi fog következni. Ismerték a püspök hatalmas voltát, tudták, hogy úgy állásánál, mint nagy összeköttetéseinél fogva minden^rosszat tehet velük; de azért makacsul elhatározottak voltak a püspök kívánságainak önként alá nem vetni magukat; reménykedtek is, hogy küszöbön álló távozásával el fog aludni az egész ügy,