Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-07-10 / 28. szám

jöhet az idő, midőn a népeknek a külsőségekben mutatkozó eredeti felfogását nem az életben, hanem etnográfiái múzeumokban tanulmányozhatjuk csupán. Bizonyos szürke egyformaság van elterjedőben, mely lassan kiterjed a gondolkozásmódra is. Mikor az utas vonaton Párisból az Oise mentében Noyon felé halad, semmi sem hivja fel figyelmét arra, hogy a pikardok földjén van. Pikardiát, mint tartományt, a forradalom eltörte; beleolvadt a departement-okba épen úgy, mint nálunk az egykori Kunság a megyékbe, pedig az a föld ott erős, bátor, könnyen lángra lobbanó népével a bátrak hazája, mely a mult hatalmas mozgalmaiból ugyancsak kivette a maga részét. A keresztes hadjáratok pl. innen Clermontból indultak ki s az a remete, a ki lelkének egész tüzével állott a keresztesek élére — pikardiai származású vala. A reformácziónak bajnokai között erősen van képviselve Pikardia; már a legrégibbb időben, a mikor alig-alig nyilatkozott meg a hitújítás gondolata, a legelsők között találjuk Roscellinust, a kit bátor szókimondása, szabad gondolkozása miatt a soisson-i zsinat elítélt. Mikor pedig a hitújítás szükségének eszméje megérett : Pikardiának hőslelkű szülöttei ott küzdenek tollal és szóval az igaz ügyért nem kevesebb önfeláldozással, mint őseik a keresztes háborúkban. Ott van pl. Ramus Péter, (a kit a mi Apáczaynk, sőt Descartes is mesterének vallott s a ki a Bertalanójen vértanúhalált szenvedett (Le Févre, (Faber Stapulensis), Roussel, Vatablo, Olivétanus, Crespin, Macard stb,. ós a kit legelőbb kellett volna említeni: Kálvin János. Mikor a vonat Noyontól néhány kilométernyire Pont l'Eveque kis állomása mellett megáll, semmi érdekes dolog nem köti le az utas figyelmét; érdeklődéssel hordozza körül tekintetét az, a kit a mult hidegen nem hagy és tudja, hogy a kis falu Kálvin családjának ősi hazája, érdeklődéssel veszi útját a szegényes község felé az, a ki a mult emlékeivel társalogni szeret. Pont TEveque-ben semmi látnivaló nincsen; csend, elhagyatottság vesz körül mindent, az utas önkénytelenül a templom felé indul, melynek külseje, széles barna fedelével már messziről felhívta figyelmét. A templom kétségen kivül igen régi. Ezek között a falak között prédikált Kálvin János; mielőtt Francziaországot elhagyta volna, akkor is itt szólott honfitársaihoz. Némi kérdezősködés után az utas rátalál a templom felügyelőjére ; ott lakik nem messze egy kunyhóban. A jó asszony, a ki a templom kulcsával általjön, elmondja, hogy a szentegyház el van hagyatva, még papja sincs, ide most kevesen járnak stb. Az egyház belseje hatalmas, rövid, egyszerű oszlopaival, de különösen régiségével nem hagyja a szemlélőt érintetlenül. Hány nemzedék járt itt lelki vigasztalásért? A kérges kezű, romlatlan szívű pikard parasztok vasárnaponkint itt, e kövezeten állottak. Ide, e templomba jött imádkozni, a szt. tanítást meghallgatni reformátorunknak nagyatyja, nagyanyja. Ott, ama kőmedencze fölött ^ártották keresztvízre Kálvin János édes atyját, Gellértet. Az emlékezet a mult alakjaival foglalkozik, az elhagyatottság, az ünnepies csend, minden-minden a múltra figyelmeztet, a múltra és az enyészetre, melyet itt alant semmi sem kerülhet ki. A templomot kis temeiő veszi körül; több mint valószínű, hogy ott vannak Kálvin ősei eltemetve, annyi legalább bizonyosnak látszik, hogy Kálvin nagyatyja (keresztnevét seholsem említik) P. l'Éveque-ben halt meg. Három fia volt: Richárd, Jakab és Gellért. Mind a hárman elmentek a községből; Richárd és Jakab Parisban, Gellért pedig — mint tudjuk — Noyonba költözött 1481 körül, a hol az egyházi törvényszék ügyvédje lett. Noyon, mint fentebb említve volt, Pont 1'Eveque-tŐl néhány kilométernyi távolságban van. Kis város, mintegy 6000 lakossal, de vannak megtekintésre méltó régi épületei. A nyugati országok városait általában élesen megkülönbözteti a mi városainktól az, hogy ott lépten-nyomon találkozunk a régmúltnak emlékeivel, a melyek csodálatos épségben maradtak fenn annyi század után. Itt van pl. Noyon; kis vidéki város, a környező dombok között tornyaival, tetőivel úgy fekszik, mint egy fészek s ennek a városnak két nevezetes építészeti emléke is van: temploma és városháza. Régi székesegyháza egyike az elsőknek, a melyeket Francziaországban gót ízlésben 1150 körül kezdtek el építeni. Szép városháza 1485— 1523-ban emelték. A vasútról most széles országút vezet Kálvin János szülővárosába (itt született tudvalevőleg N. Károly is) a hol az utas önkéntelenül valami Kálvin-emléket keres, de nem igen talál. A főutczán messziről szembeötlik ugyan egy szobor, de azt szülővárosa nem Kálvinnak, hanem egy másik szülöttének Sarazin Jakabnak emlékére állítá fel. Valószínű, hogy Sarazin J. nevét a nagy közönség nem igen ismeri s azért jó, hogy reáírták a szobor talapzatára: festő és szobrász, a ki 1592-ben született és élt 1660-ig. Noyon mellékutczái elhagyatottak, csöndesek s az idegen erre járva, miközben talán azon tűnődik, hogy itt a reformátor szülőföldjén van-e valami, a mi reá emlékeztet —• egy mellékutczára bukkan, melyet Kálvinutczának neveznek. Noyon képviselő-testülete nemrégiben határozta el, hogy ilyeténképen meg fogja örökíteni a város nagy szülöttének nevét. Doumergue — a kinek nyomán írjuk e sorokat —• a noyoni Kálvin-utczáról megemlékezve, alkalomszerűleg jegyzetben idézi az ottani klerikális lapnak feljajdulását, melylyel az indítványt fogadta. A czikk elég jellemző, az emberek úgy látszik mindenütt emberek. Hadd álljon itt abból néhány sor. „ . . . Jó lesz figyelembe venni — így ír a többi között a jó lap — hogy Kálvin alapjában véve nem volt más, mint igen nagy bűnös (trés grand criminel), a ki vallásháborúkat csinált". „Külömben — így okoskodik tovább a kissé naiv író — Kálvin maradandót nem alkotott, mert hiszen Kálvinisták nincsenek a világon, csupán csak protestánsok, vagyis Luther követei, a ki pedig Kálvinnak elkeseredett ellensége volt. Nem dicsősége Noyonnak az, hogy itt született Kálvin" stb. Ha már ennyit foglalkoztunk a szóban forgó czikkel, írjuk le a szerkesztőnek is megjegyzését, a ki igen pompásnak találta a tiltakozásnak e módját. „Jobban nem is lehetne a dolgot elmondanni, Kálvin^neve oly név,'melyet, szeretnénk történelmünkből kitörölni". A Kálvin-utczának a gabonatér felé eső végén egy régi emeletes ház, a Hotel de Francé vonja magára a figyelmet s az idegen annál nagyobb érdeklődéssel fordul feléje, mert általában azt hiszik Noyonban, hogy e házban született Kálvin János. Arra könnyű volt reájönni, hogy ebben a házban nem született a reformátor, mert bármily régi épület is a Hotel de Francé, sokkal későbben (1683-ban)Jemelték. De hát mi és mennyi igaz van abban a hiedelemben, hogy ott született az Instituczió szerzője? A dolog érdekelte a franczia' protestánsokat s alaposan utána jártak, legutoljára a „Bulletin De Protestantisme" 1897. évfolyamában (p. 371.) behatóan foglalkozott a kérdéssel, 'Doumergue pedig felkarolja az összes idevágó adatokat. Mindent összefoglalva a dolog valószínűleg így áll: Kálvin Gellértnek a mai Kálvin-utcza végén a gabonatér felé (rue Fromentiére) annak idején nagy telke és e telken háza volt; e telek Gellért halála után két