Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-17 / 3. szám

3. szám. 39 gásokat követnek el, melyek a kath. egyházat sértik, a törvényes lelkipásztorokat károsítják, az ország törvényeit, névszerint az említett törvényczikkeket, jóindulatú rendeleteinket, határozatainkat merészen (praesumptuose) sértik". „E vádakat — így szól tovább a leirat — teljesen igazolták az archiadikonusok jelentései, a kik a kath. lelkipásztorok panaszait és sérelmeit igazságosan megvizsgálták, a kik ezek igazságáról saját tapasztalataik nyomán is meggyőződóst szereztek. . .. Tekintetbe véve e tényeket és támaszkodva úgy amaz, előbb említett cs. k. rendeletekre, mint országgyűléseink határozataira ... mindeneknek és egyeseknek, különösen a minden rangú és rendű ágostai és helvét hitvallásúaknak.. . meghagyjuk és elrendeljük, hogy az 1684. XXV. és XXVI. s az 1687. XXI. törvényczikkek, nemkülönben az ezen törvények értelmében kiadott rendeletek ... értelmében... az artikuláris helyeken kivül a vallás gyakorlatától, melyet magánházaknál a vidéki lakók is igénybe vettek, tartózkodjanak. A stólajövedelmeket s a kath. pásztorok egyéb jövedelmeit adják vissza... a számfeletti prédikátorokat, segédeket, tanítókat... bocsássák el, a magasabb iskolákat — melyek a forradalom előtt fenn nem állottak — zárják be, az alapítványokat, adományokat, egyházi öltönyöket — az artikuláris helyeket leszámítva — az illető törvényes plébánosoknak adják át..., a dekretális ünnepeket tartsák meg. Azon prédikátorok, a kik az artikuláris helyeken kivül laknak, békés magánéletre szorítkozzanak, szóval minden abba a helyzetbe állíttassék vissza, melyben a mozgalmak előtti időben volt".* Minden jel arra mutat, hogy a protestáns vezérférfiak e leiratra el voltak készülve, mert a folyamatban levő országgyűlésen erélyesen, bátran védelmezték a lelkiismereti szabadság ügyét. A római egyház többségben lévő férfiai pl. a két protestáns egyházat bevett (recepta) jellegétől meg akarták fosztani és azt kívánták, hogy ezentúl EZ 55 <1 béke kedvéért még eltűrt"-nek (propter bonum pacis adhuc tolerata) neveztessék. A viták ilyen körülmények között mindig hevesebbé lettek. A mindenfelől fenyegető veszedelemmel Okolicsányi Pál, Szirmay Miklós (amaz Istvánnak fivére, a ki katholizált s magas hivatalokba jutott s végre grófi rangot nyert), Ráday Pál, Vay László szállott szembe. Az országgyűlés vége felé járt; a protestánsok ismét a trónhoz fordultak, de eredmény nélkül: III. Károly a kijelölt iránytól eltérni nem akart. Ilyen viszonyok között jött létre az 1715. XXX., XXXI. törvényényczikk, mely a régi, oly becses és annyi áldozattal kivívott békepontok helyébe végképen az 1681. és 1687-iki törvényczikkeket tekinti szabályozónak. A mi a szóban forgó törvényczikkekben még ezenkívül van, az nem volt másra alkalmas, minthogy a méltó aggodalmakat még inkább növelje. Két dolog vonja magára főképen a figyelmet: a törvény bevezető részében az ismeretes adhuc s a törvény 3. §-ban kijelentett elv, hogy ezentúl a felmerülő vallási sereimekr ben királyi és országos biztosok fognak ítéletet mondani. „Ő császári királyi fentisztelt (altefata) felsége a vallás dolgában történt sokféle és... minden oldalról hozzá intézett folyamodások után... az 1681. és 1687. törvényczikkeket még .. . megerősíti."** Ha ez az egy szó alkalmas volt arra, hogy a különben is nagyon megcsonkított vallásszabadságot ideiglenesnek tüntesse fel, nem kevesebb aggodalomra adott okot a törvénynek amaz érintett rendelkezése, mely * Ribinyi. Mem. aug. conf. II. 542. ** Törvénytár 1715. törvények. a vallási sérelmeket az országgyűlés elől kivonta, hiszen a dolog lényegét tekintve, a törvény e rendelkezése megegyezik ama híres 22-ik ponttal (1604), mely ellen annak idején a nemzet Bocskayval élén tiltakozott. Dr. Pruzsinszky Pál. KÜLFÖLD. Angol egyházi szemle. Az angol iskolai törvény elleni obstrukczió, jobban mondva passzív rezisztenczia, még javában folyik. Az iskolai adó (school rate) fizetését megtagadó nonkonformisták lefoglalt holmiját napról-napra árverezik, sőt többen a fizetést megtagadók közül néhány lelkész is, fogságbüntetést is szenvedtek, mert az angol kormány az iskolai adót a szegény adóval (poor rate) együtt szedeti; ez utóbbinak nem fizetése pedig, az Erzsébetféle törvény szerint, ha lefoglalható holmi nincs, fogházbüntetéssel jár. Az angol kormány most Chamberlain új tarifapolitikája miatt aggodalommal megy a választások elé, s szeretné, ha az agitáczió e törvénynyel szemben megszűnnék. Az anglikán főpapok által — kik értelmi szerzői ezen törvénynek — közvetítő, békéltető ajánlatokat tétet a szabadegyházaknak; de ezek sine qua non-ja: az összes közadóból segélyezett, fentartott iskolák közellenőrzés alatt álljanak, és hogy a vallási próba — religious test — a tanítók alkalmazása körül megszűnjék. Nagyon óhajtandó, hogy a béke az egyházak között minél előbb helyreálljon, mert a viszálykodó ellenfelek között a harmadiknak: a romboló hitetlenségnek egyfelől és másfelől a romanizáló pápistás iránynak tág tér nyílik a „könnyebb" munkára. Valóban megdöbbentő, hogy az anglikán egyház nagy része, még pedig tevékenyebb, energikusabb része, mennyire telítve van pápistás hajlamokkal, előszeretettel ennek babonás tanai és symbolikus szertartásai iránt. A legutóbb Bristolban tartott „church congress" alkalmával a főistentiszteleten, a melyen majdnem az összes püspökök részt vettek, volt tömjén, zászlós körmenet, mise stb. A püspökök és papság körében ez az irány az uralkodó, s így nem lehet csodálkozni a felett, hogy a volt angol prímásnak, Bensonnak fia pápista lett, és azon, hogy az anglikán egyház a szabadságszerető angol nép, különösen aközép- és munkásosztály körében mindinkább veszíti a talajt lábai alól, a mely tényt a legutóbbi londoni church census, templomlátogatási statisztika, is beigazolta. Vannak az anglikán egyháznak is apostoli buzgalmú püspökei, papjai, első talán mindenekfelett a londoni püspök, a ki nem politizál, de annál fáradhatlanabb hirdetője az evangéliumnak, ezrenként tódulnak köréje, nem „gyenge" ruháinak látására, hanem hallani ékesen szóló ajkairól az Igét. Skócziában is „működnek" a jezsuiták. Divatos ott a szabadban való prédikálás, s a jezsuiták egyik legügyesebb és legékesebben szóló tagjukat küldik minden vasárnap este az „open air"-be és ez kínálja fel a skótoknak az üdvözülést az egyedül üdvözítő egyházba való belépés által; mert, mint mondani szokta, a skót államegyház assemblyje kijelentette, hogy a westminsteri hitvallás nem kötelező a lelkészekre és így nem kötelező senkire. Hitvallás nélkül pedig minden egyház, mint kártyavár omlik össze; a skót egyházak a modern kritika csapásai alatt mind összeomlanak és itt az ideje, hogy a régi kősziklán épült anyaegyház foglalja el ismét helyüket. Ez a régi jezsuita nóta.