Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-17 / 3. szám

nozzuk e tekintetben a protestánsokat, legalább e téren, s fogadjuk el tőlük, a mi jó». íme! A pápai kézirat, 1898 deczemberben, csakugyan eltörülte a régi szabályt, mely eltiltotta a világiakat az Isten igéje olvasásától a nép nyelvén, gyóntatójok engedélye nélkül. Meg is alakult Rómában a «Szent Jeromos-társaság — meglepő eseményül — az evangéliumok terjesztése végett. A vatikán sajtóján megjelent új olasz fordításban a négy evangélium és a cselekedetek könyve, és olcsó áron, 20 fillérért terjesztetik a 150 egyházmegyei megbízott által a nép között; természetesen előszóval, jegyzetekkel, utasításokkal ellátva. A protestáns elv ellenkező; semmi jegyzet, maga a szentírás hasson, kinek-kinek lelkében alakuljon abból hitbeli meggyőződése, mert nem az egyház, hanem maga a biblia a fő. Jellemző az is, az újkor szebb látókörét méltató, hogy a bevezetőben a vatikáni hang bátor «testvérei»-nek nevezni a tőlük elvált protestánsokat! így győz lassanként az igazság ! Megfordulnak az idők, az a 22,000 valdens református, mely 1180 óta kimondhatatlan üldözésen ment át és még sem emésztették el, magvát s biztosító kovászát alkotja az egykori római fogoly Pál keresztyénsége újraéledésének s az olasz nemzet megújhodásának az evangélium által. Bizony, a magyar biblia száz kiadása egyik első rangú lelki tényező, hogy a magyar fentartotta magát mindennemű vészörvények között; bizony, az angol bibliának több mint ezer kiadása egyik legdöntőbb tényező, hogy az angol nemzet a világ első nemzeteinek csaknem élén áll. Minden bibliával Jézus tér vissza «a lélek erejével® (Luk. 4, 14.) Az a négyszáz nyelven megjelent biblia minden nemzetben megannyi világító fénygócz, de oly csodálatos módon, hogy alkalmazható rá a presbiteriumi szövetség szép jelszava: «lampades multae, una lux», azaz magyarul: «sok láng, egy a fény.» Vegyünk részt mi is magyarhoni bibliai keresztyének a biblia vasárnapján hálaadó szívvel és tettleges áldozattal, így mi is segítünk a világot átalakító nagy műben : az emberiséget a testvériesség, míveltség és vallásosság terén előbbre vinni s az Isten országát itt e földön fokozatos megvalósulásához közelíteni. Debreczen, 1904 január 11-én. Balogh Ferenez, hittanár. Az amerikai református magyarokról. III. De menjünk még tovább egy lépéssel. Ha mi Amerikában önerőnkön egyházközségeket szerveznénk és a most meglevőket függetlenítenénk azoktól az egyházaktól, a melyekhez kapcsolva vannak, még ezzel nem érnénk el azt, hogy minden amerikai református magyar a mi egyházközségeinkbe tartozzék. A református és presbiteriánus egyházak tovább folytatnák missziójukat mindaddig, míg lenne kik között. És kétségtelen, hogy mindig lenne kik között. És ha mi velők nem tudunk egyességre jutni, hogy általunk fakultált lelkészeket alkalmazzanak, majd képeznek és fakultálnak ők lelkészeket a maguk missziója számára. Ez pedig a zavar és egyenetlenség soha ki nem apadó forrásává válnék. A lelkészek között most is bántó egyenetlenség van, és milyen lenne még azután. Nem szabad felednünk azt sem, hogy akadhat lelkész, a ki boszúságból, esetleg ambiczióból, sőt talán, bár ezt alig képzelhetni, a nagyobb fizetésért is átlépne más egyházba; akadhatnak hívek, egyházközségek, melyek ugyanezt megteszik: és akkor igazán elmondhatjuk, hogy «oleum et operám perdidi». Szinte ki van zárva annak a lehetősége, hogy mi az amerikai református magyarságot a magunk alapította, vagy fentartotta egyházközségekbe úgy tömöríthessük, hogy azok ottan megmaradjanak, hogy közöttük más amerikai egyházak ne miszszionáriuskodjanak. Épen ezen okokból kiindulva, nem tudnám helyeselni, hogy egyházunk az amerikai református magyar egyházközségek és az őket fentartó egyházak között fennálló kapcsolatot szótvágja s a maga erején és tisztán a saját fenhatósága alatt szervezzen ottan missziót. Elméletileg igen tetszetős lehet ez az eszme, de meg vagyok győződve a felől, hogy a gyakorlatban még roszszabbak lennének amerikai viszonylataink, mint jelenleg. A czélt, mely szemeink előtt lebeg, nem közelíthetnők meg jobban, mint a hogy megközelíthetjük, ha az eddigi utakon maradva mindazt, a mi eddig rólunk, nélkülünk történt, kezeinkbe vesszük, az illetékes tényezőkkel kielégítő megegyezésre jutunk s az egész ügyet állandó s szeretetteljes gondoskodásunk tárgyává tesszük. Miképen az utóbbi sorokból látható, én az amerikai misszió czélhoz vezetőbb útjának azt tartom, ha a mi egyházunk nem veti el a református és presbiteriánus egyházaknak önként felénk nyújtott segítőjobbját, hanem azt elfogadja. Barátságos egyességre lép mindkét egyházzal, hogy azok csak általunk fakultált lelkészeket fogadjanak el és alkalmazzanak, hogy általunk kifogásolt lelkészeket ne tartsanak. Rendezni lehet az egyházközségek tulajdonjogának kérdését és előkészíteni azt, hogy az egyházközségek idővel teljesen önerejükön tartsák fenn magukat. Az ily módon szolgálatba állított lelkészek, a hivatkozott «Kirchengesetz»-ben is említett módon, egyházunk testéhez is hozzá tartozhatnának, szol-