Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1904-05-22 / 21. szám
egyik pusztán csak a dr. Nestle által kritikailag megállapított szöveget közli, a másik pedig közli e mellett a fontosabb variánsokat is. Bevételek és kiadások. A társaság bevétele az 1903-ik évben összesen 238.880 fontra, körülbelől 5.255,360 koronára, kiadása pedig 256,149 fontra, körülbelől 5.635,278 koronára rúgott, 1945 fonttal, körülbelől 42,790 koronával többre, mint 1903-ban. A kiadás tehát 17,269 fonttal, circa 379,918 koronával többre ment, mint a bevétel, s így a társaság, ha az 1903. évi deficitet valamivel lejebb tudta is szállítani, de attól megmenekülni nem volt képes. Ez a roppant deficzit azonban a nemes társaságot nem ejti kétségbe. Istenben bízva reméli, hogy a századik évforduló olyan gazdag adományok birtokába juttatja, a melyek nemcsak azt teszik lehetővé, hogy eddigi munkálkodása körét összébb ne kelljen szorítania, hanem azt is, hogy azt még szélesebbre terjeszthesse ki. Hisszük is, hogy keresztyéni reménysége nem fog megszégyenülni! A munkatér áttekintése. A társaság mult évi bibliakiadványaiból 1.510,333 példány angol és walesi nyelven jelent meg, a mely szám az összes kiadványoknak körülbelől 27%-át teszi, jeléül annak, hogy. a brit birodalom nemcsak szülő anyja a bibliaterjesztő-társaságnak, de a legkiválóbb fogyasztó közönséget is szolgáltatja. Magában Angliában 5820 ponton van a társaságnak segítő csapata, lelkészekben, gyülekezetekben és egyesületekben, a kik és a melyek nemcsak a terjesztés aktiv munkájában vesznek részt, de évenként tekintélyes adományokat is juttatnak a társaság pénztárába. Anglián kivül a következő számadatok mutatják a társaság végzett munkájának eredményeit. Francziaországban elterjesztett a mult évben 203/738 példány bibliát és bibliai részt; Belgiumban a megelőző év forgalmát megkétszerezte; Közép-Európában (Németország, Ausztria, Magyarország, Szerbia, Románia, Schweitz) 75,000 példánnyal emelkedett a forgalom; Olaszországban a forgalom 107,000 példány, Oroszországban 498,000 példány volt; Törökországban a forgalom mintegy 30%*hal emelkedett ; Görögországban pedig, daczára, hogy tilos a társaság által modern görög nyelven kiadott új-testamentum terjesztése, mégis 12,500 példány kelt el. Az egyiptomi agencziában másfélszer akkora volt a forgalom, mint 1902 ben ; Dél-Afrikában 65,234, Közép-Dél-Afrikában 24,430, Madagascar szigetén 15,841, Indiában 672,000, (Irinában 934,000; Koreában 18,000, Japánban az 1902. évinél 32,000-rel több, Észak-Malaysiában 42,692, Dél-Malaysiában 70,000, Argentínában 20,000, az Andesek köztársaságaiban az 1902. évi forgalomnál 50°/<rkal több. Braziliában 20,651, Nyugot-Indiában 32,000, Közép-Amerikában 30,000 példány biblia és bibliai rész kelt el. E még hiányos adatok alapján is konstatálja a jelentés, hogy az 1903-dik évi forgalom egyike lesz a legmagasabbnak, a melyet a társaság eddigelé elért. A százados-alap. A mint ismeretes, a társaság azzal szeretné emlékezetessé tenni fennállása századik évfordulóját, hogy munkája bővítésére, önkéntes adományokból 5 millió koronás alapot hozzon össze. Ez a czél mindenesetre meg is fog valósr.lni, inert hiszen az egész protestáns világ segíti ebben a társaságot. A százados alap, az évi közgyűlés alkalmával már 152,000 fontra, tehát körülbelől 3.344,000 koronára rúgott. Végül kiemeljük még a jelentésből, hogy a társaság' a külföldi tiszteletbeli tagok sorába beválasztotta Balogh Ferencz debreczeni theol. akadémiai tanárt. H. 1. NEKROLOG. Vásárhelyi József dr. 1868—1901 Küzdelmes, de reményteljes életpályáját kettévágta a halál. A lelkészi kar egy nagyratörŐ és nagytehetségű fiatal tagját vesztette el benne, kit külső és belső hivatás szólított pályájára, melyre egyházias körben fejlődött charaktere — atyja ugyanis ráczkevei tanító, majd gerjeni rektor volt — és szüleinek kegyes óhajtása úgyszólván predesztinálta. Azon az úton jutott el ide, melyen előtte már anynyian: a küzdelmek és szenvedések útján. Multa túlit fecitque puer, sudavit et alsit. Ráczkevétől Makádig az út rövid, de neki nagy kanyarodással és sok nélkülözés közt kellett megtennie, mert e két határkő között folyt le élete. A szegénység több ízben tanulói pályáján is megakasztotta, melyet atyja vezetése mellett kezdett, Gyönkön, Jászberényben, Nagy-Kőrösön folytatott, a pesti ref. theol. akadémián és a tudományegyetem bölcsészeti karán fejezett be, az előbbin a lelkészi, az utóbbin doktori diplomát szerezve. Félévet korábban a műegyetemen, egyet pedig legvégül az edinburgi ref. theol. fakultáson is töltött. Mindenütt nagy ambiczióval képezte magát, tanulva mindent, a mi kezeügyébe esett, de különös szenvedéllyel a természettudományokat és mathematikát egyfelől, a filozófiát és pedagógiát másfelől. Már mint gyermek gépeket konstruált, mint VI. oszt. diák egy repülőgépnek teljes tervét küldte fel Kőrösről Szily Kálmánnak rajzban és írásban s a tudós professzor nem találta megmosolyogni valónak, — csak nem sikerültnek. Utóbb a műegyetemen, melyről a nyomor hajtotta el, majd a tud. egyetem laboratóriumaiban a természettudományok több ágában buzgón képezte magát, mikroszkopizált, bonczolt, kísérletezett. Ez ismeretei révén bízták rá a budapesti ref. főgimnáziumban egy hirtelen haláleset után ideiglenesen a természettan és számtan tanítását. Jó kiegészítő és előtanulmány volt ez a theologiához és filozófiához, melyben különösen a lélektan és morál viszonya és problémái foglalkoztatták. A görög filozófiának is ez volt az útja a természetbölcselőktől Sokratesig. Nyugtalan, hánykódó lelke e ponton megpihent, elmerült az emberi lélek mélységeinek vizsgálatában. Sajátságos alkotású szeme is mintha inkább befelé törekedett volna nézni, mint kifelé, a hogy gyakran tréfából mondtuk neki. A tréfában igazság volt, Ő valóban önlelkébe mélyedt. Ennek eredménye A determinizmus és a megjavulás cz. doktori értekezése, A lelkiismeret problémája cz. most folyó czikksorozata az Athenaeumban, több kisebb-nagyobb czikk e lap utóbbi évfolyamaiban; A XVIII. század angol morálfilozófusai és Az én filozófiám czíniek alatt megkezdett dolgozatainak tervezetei.