Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-05-01 / 18. szám

Lajos budapesti ev. főgimnáziumi tanárok. Az értekezlet délelőtt fél 10-től 2 óráig az osztálytanácsos úr hivatalos helyiségében, s folytatva d. u. 4 órától este fél 8 óráig az országos tanáregyesület helyiségében foglalkozott e fontos kérdéssel, s beható tanácskozás tárgyát képezte, hogy a rendezés a felekezeti autonómia teljes épségben tartásával mi módon s milyen elvek szerint lenne ke­resztülvihető. Az értekezlet egyhangúlag hozzájárul ahhoz, hogy a rendezés ne csupán az államsegélyes intézetekre szorítkozzék, hanem kiterjedjen minden olyan intézetre, a melynek fenntartó testülete azt igénybe óhajtja venni, s hogy a szükséges segély nyújtása az 1883. évi XXX. t.-czikk alapján a régebben megkötött szerződések egy­séges elvek szerinti revideálása útján történjék. Ily módon ugyanis újabb törvényhozási intézkedésre nem lesz szükség, hanem a szükséges összeg az évi budgetbe lesz beilleszthető. Az értekezlet tagjait, a kik mind­nyájan azon meggyőződést vitték magukkal, hogy a közoktatásügyi kormány a felekezeti és községi intézetek tanárainak érdekét is épen úgy szivén hordja, mint az állami intézeteknél működőkét, délben Beöthy Zsolt min. tanácsos látta szívesen vendégeiül a Continental szálló éttermében. —n—m. Tanári székfoglalók. A szászvárosi Kuun-kollegium három új rendes tanára: dr. Nagy Sándor, Nagy Ödön és Jánó Béla f. hó 5-én fogják megtartani székfoglaló értekezéseiket. Kérelem. Tisztelettel felkérem mindazokat, a kik­hez a budapesti ref. theologiai akadémia tanári kara a „Kovács Albert-emlék" ügyében gyiijtőíveket küldött, hogy miután az adományok beküldésére kitűzött idő f. hó l-jével letelt: kegyeskedjenek adományaikat, vagy legalább is a gyüjtőíveket hozzám a legrövidebb idő alatt beküldeni. Hamar István, theol. igazgató. Szíves kérelem. Alólírottak tiszteletteljesen fel­kérjük azokat, kik a közelebbi négy évtized alatt a kunszentmiklósi gimnázium növendékei, illetve Szikszay Gusztáv nyugalomba vonult tanár úrnak tanítványai voltak, miszerint egyfelől sikerdús tanári működését, másfelől a tanítványi igaz hálát és hű szeretetet örök időkig hirdető alapítványhoz szíveskedjenek nemes ado­mányaikkal hozzájárulni. A beérkező adományokat a „Kunszentmiklós és Vidéke" czímű lapban köszönettel nyugtázzuk. Kiskunhalason, 1904. ápril hó 25-én. — Bernáth Lajos, ref. főgimn. tanár. Czuczor János, ref. segéd-lelkész. A debreczeni főiskola igazgató-tanácsa f hó 4-én tartja ülését. A tanács az akadémiai, gimnáziumi, tanító­képezdei, könyvtári, múzeumi-szertári és az egészségügyi albizottságok jelentéseit hallgatja meg s teszi meg azok alapján a szükséges intézkedéseket Ez alkalommal fog­nak jelentést tenni az illető albizottságok a jogakadé­miai, gimnáziumi és tanítóképezdei tanári pályázatok eredményéről is. Az erdélyi ref. egyházkerület tanügyi bizottsága a mult hónap 20-dikán tartotta meg ülését, a melynek tárgysorozatán a következő ügyek szerepeltek: 1. Vallás­tanítás a gazdasági ismétlő-iskolákban. 2. Ev. ref. ifjú­sági egyesületek szervezése,'külön gyermekistentiszteletek tartása. 3. Az állami és nem ref. felekezeti képezdék mellé a vallástani vizsgálatokhoz szervezendő helyi bi­zottságok. 4. A vallástanításhoz szükséges tankönyvek hiánya. 5. Az ev. ref. énekvezér állami tanítók jogvi­szonyai. 6. Tanítói oklevél nélküli énekvezérek alkal­mazása. 7. Az ev. ref. tanítóképző-intézet helyi tanterve, 8. A tanügyi bizottsági szervezet 4. szakasz a) pontjá­nak gyakorlati alkalmazása. 9. Az 1902—3. évi érett­ségi vizsgálatok ügyiratai. 10. A marosvásárhelyi kolle­•giumi konviktus alapszabályterve. 11. Gimnáziumok bizalmas értekezlet! jegyzőkönyvei. 12. A gimnáziumok állandó tanmenetei. 13. A Tanügyi és Fegyelmi Rend­szabályok 64. és 107. szakaszainak pótlása. 14. A maros­vásárhelyi ev. ref. leányinternátus létesítése és a leány­iskola fejlesztése. 15. Ev. ref. tankötelesekre és népis­kolákra vonatkozó adatgyűjtések és nyilvántartások. 16. A szétszórtan lakó tankötelesek iskoláztatása. 17. Lajos János bizottsági rag javaslata a tanügyi bizottság munka­tervéhez. 18. Á bizottsági szakelőadóknak kiadandó uta­sítások. The Berlitz School of Languages. Gyakorlati nyelviskola Budapest, Erzsébet-kőrút 15. Idegen nyelvek, nevezetesen franczia, angol, olasz, német, orosz stb. nyelvek gyakorlati tanítása felnőtteknek, férfiaknak és hölgyeknek, kezdőknek és haladóknak, az illető nem­zetiségű nyelvmesterek által Berlitz módszere szerint, tehát akként, hogy az első leczkeórától fogva a tanuló­val csupán a megtanulandó nyelven beszélnek. Prot­spektusok ingyen és bérmentve. Beiratás bármely időben. Az intézet fordításokat is eszközöl. GYÁSZROVAT. Halászj-Imre galamboki ref. lelkész, élete 62-dik évében szívszélhűdés következtében április hó 23-án elhunyt Budapesten. Hűlt tetemeit a tengődi családi sír­boltba helyezték el. Áldott legyen emlékezete! KÜLÖNFÉLÉK. * Közös hadseregbeli katonai lelkészek. A közös hadsereg hitfelekezetek szerint jelenleg következőleg oszlik meg: 206,600 katona római katholikus, 30,200 görögkatholikus, 21,100 görögkeleti, 11,700 ág. evan­gélikus és 15,200 ev. református; a lelkészek száma pedig: római katholikus 128, görögkatholikus 12, görög­keleti 9, ág. evangelikus 4 és ev. református szintén 4. Ha a római katholikus lelkészeknél a helyőrség tagjait, valamint az egyházi tanárokat leszámítjuk, azt látjuk, hogy 1765 hívőre jut egy lelkész, a görögkatholikusoknál 2516-ra egy, a görögkeletieknél 2344-re egy lelkész, míg az ág. evangélikusoknál 2925 hívőre, az ev. reformátusoknál 3800-ra jut egy lelkész. Látnivaló, hogy a protestáns, de különösen a református katonák lelki ellátása nagyon hiányos a közös hadseregnél. A katonai lelkészeket ok­vetetlenül szaporítani kell. A számarányt tekintve, még legalább is négy református és két lutheránus katonai lelkészi állást kellene szervezni. * Üdvös megtérés az orvosi tudományban. Igen érdekes és a szenvedőknek rég kívánatos megtérést észlelünk egy régi orvosi elmélethez egy fővárosi orvos gyógymódjában, a mely feltűnően kedvező sikerei révén a társadalom legjobb és legműveltebb köreiben gyorsan polgárjogot nyert és rohamosan terjed. Ezen gyógymód

Next

/
Oldalképek
Tartalom