Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-01-10 / 2. szám

ruházva a fakultálás jogaival és privilégiumaival, — tehát úgy a prot. theol. fakultás, valamint a prot. tanárképzőintézet megvalósítása kiváló gondja egyházainknak. Mivel azonban első kötelességünk az e czélra szolgáló anyagi erők számbavétele és a teljes tervkészítés, — ezek pedig még nem történtek meg, az e czímen szükséges államsegély számszerű megállapítását mellőzi ugyan a memorandum, de mint előbb-utóbb előálló igényünk alapját, felemlíti. Összegezve az egyes czímeken kért dotácziókat, a következő lenne a végeredmény: Ref. egyháznak Ev. egyháznak 1. Adóterhek könnyítésére 1.400,0 0 kor. — fill. 700,000 kor. — fill. 2. Közigazg. költségekre 483,739 „ 20 „ 217,120 „ 60 „ 3. Lelkészek korpótlékára 1.133.100 „ — „ 400.000 „ — „ 4. Lelkészi nyugdíjintézetre 400.000 „ — „ 167,287 „ — „ 5. Vallástanításra 150,000 „ — „ 100,000 „ — „ 6. Kulturális és humanitárius intézményekre 400,000 „ — „ 220,000 , — „ 7. Lelkész- és tanárképzésre ? ? Összesen : 3.fc66,839 kor. 20 fill. 1.804,407 kor. 60 fill. A fentebbi czímeken nyert állami dotácziót a két prot. egyház főhatósága saját hatáskörében számolná el, a jóváhagyott számadást jegyzőkönyvébe foglalná és a jegyzőkönyvet a kormányhoz felterjesztené. Sz—i. KÜLFÖLD. Angol egyházi szemle. Az angol tudománynak három nagy halottja volt az elmúlt évben. Rövid egymásutánban haltak el — mindhárman magas életkorban — Bain, Lecky és Spencer. Hosszú életük szakadatlan munkája által mindhárman mély nyomokat hagytak hátra azon tudományok fejlődésének útján, a melyeknek művelésére életüket szentelték. Bain Sándor, az ifjabb Mill barátja, kor- és munkatársöi^ <ü modern fiziologiai alapon felépült pszikhologia úttörője és vezérférfia volt; ezenkívül, mint nyelvész, pedagógus szerzett hervadhatlan édemeket. Egy emberöltőn át volt a skót északi "főváros, Aberdeen egyetemén a logika és irodalomtörténet tanára; ott halt meg 87 éves korában. Lecky Vilmos ír volt, majdnem haláláig a dublini egyetem nagyhírű képviselője az angol parlamentben. Mestere, mintaképe a történetírás terén a korán elhunyt Buckle volt, ennek tudása és alapossága nélkül. Már 27 éves korában, 1872-ben európai hírre tett szert fő•s legbecsesebb munkája: A raczionálizmus történetének megírása által. Anglia és Írország történetéről írt munkái is kiváló művelődéstörténeti tanulmányok. Elete utolsó éveiben szorgalmas templomi hallgatója volt néhai dr. Parkernek és utódjának Campbellnek, tehát látogatója a „City Temple"-nek; talán azért ennek, mert ezen templomban hirdetik legnagyobb hangsúlylyal a keresztyénség morális, illetve szocziális feladatait. Spencer[ Herbert rendszeréről, műveiről hosszabb tanulmány jelent meg e lap hasábjain is régebben, kiváló bölcsészünk : dr. Horváth József tollából és egy rövid méltatás dióhéjban már halála után; de talán többeket érdekel, ha felemlítem e bámulatos életű és munkásságú férfiúról cizt^ di mivel az angol nonkonformisták méltán dicsekednek, hogy Spencer az ő vérükből való vér volt. Atyja egy nonkonformista „School rnaster"; nagybátyja, kinél nevelkedett, egy radikális szellemű pap volt. Egyetemen soha nem járt, „self made man" volt, ifjú korában tanító és mérnök. Bámulatos megfigyelő, rendező és emlékező tehetségének köszönhette nagy tudását. Maga keveset olvasott; a tengernyi adattal, mik munkáiban fel vannak halmozva, mások látták el, ő csak rendezte őket. Legelső irodalmi munkái: levelei az államkormányzat tulajdonképeni feladatáról a „Nonkonformist" czímű szabadegyházi lapban jelentek meg. Akkor, 60 évvel ezelőtt, ugyanazon kérdések tartották izgatottságban az angol közvéleményt, a melyek ma. Akkor is a „church rate" ós a külföldi gabona megadóztatása ellen és a szabad kereskedelem mellett folyt a nagy harcz. Spencer a szabadság hatalmas szószólója volt ; már akkor is vallotta azon elveket az államkormány hatásköréről, az egyéni szabadságról, a melyeket mindvégig vallott és szoczialpolitikai műveiben alapelvül lefektetett. „Az államnak nem feladata: kereskedni, nevelni, vallást tanítani, jót tenni, utat építeni, hanem egyszerűen megvédeni az embernek természetes jogait, őrködni személy -és vagyonbiztonság felett, megvédeni a gyengét az erősebb hatalmaskodása ellen, egyszóval, igazságot szolgáltatni." Hevesen kikelt már akkor e leveleiben az államegyház intézménye ellen, s többször kifejezte, hogy a szabadegyházak erkölcsi törekvéseivel mindig egyetértett. Hatalmas szavával és tollával mindig védelmére kelt az elnyomott, igaz ügynek. Elete végén is nagy érdeklődéssel, részvéttel kisérte a szabadegyházak mostani nehéz, elkeseredett küzdelmét a Balfour iskolai törvénye ellen, s így, bár a keresztyén theologia tanait nem fogadta el, de mint írta: „senki nálam jobban nem óhajtja, hogy a keresztyén erkölcs tanai jussanak minden téren uralomra". 0 ezek szerint élt tiszta, önzetlen, önfeláldozó életet; ezekkel ment a nagy „Megismerhetlenhez", miután itt sem volt messze az Isten országától. Mint Lecky, úgy Spencer holttestét is elhamvasztották. Temetésén jelen volt egy gazdag hindu főúr, a ki ott nyomban 25 ezer koronát ajánlott fel az emlékére létesítendő „Spencer lectureship" (felolvasási kurzus) czéljára. Ezen bölcsészeti felolvasások Londonban és Oxfordban fognak évről-évre megtartatni. Még néhány halálesetről emlékezem. Az áldott emlékű Spurgeon neje követte most nem rég férjét, a kinek nemcsak szerető hitvese, hanem mindenekben hű munkatársa is volt. Az egész angol keresztyénség osztatlan gyásza kisérte nyugvóhelyére ezt a kiváló keresztyén nőt. A kik valaha Edinburghban jártak, bizonyára ismerték a skót szabadegyház Barclay templomának hírneves papját, dr. Hood Wilsont, a magyar diákoknak is őszinte barátját, jóakaróját. A tipikus skót lelkészek kimagasló alakja volt. Istennek szentelt volt egész élete, bámulatos munkaereje. Látköre. mondjuk, szűk volt, de annál nagyobb volt szeretete Isten és embertársai iránt. A skót szabadegyházban, mint Rainy gyönyörű emlékbeszéde végén mondá, egy nagy űr maradt utána. Mindinkább kevesbednek ott is az ilyen Knox jellemű és hitű preidkátorok; a modern bibliai kritika vékonyabb gerinczű, lazább hitű papokat nevel ott is. A legkiválóbb skót emberbarát volt az október hóban elhunyt Quarrier Vilmos, régi franczia hugenotta család ivadéka. Hosszú élete áldás volt. Szegény volt és küzdelemteljes ifjúsága. Egy kis szatócs-üzleten kezdte, és mint annyi más honfitársa, kedvező szerencse mellett