Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-04-10 / 15. szám

KÖNYVISMERTETÉS. Tractatus theologico-politicus. írta Spinoza, fordították s jegyzetekkel ós magyarázatokkal ellátták Posch Árpád és Rencz János dr. A filozófiai írók tárának 18-ik kötete. A Franklin-társulat kiadása. Budapest, 1903. Ára 5 korona. A németalföldi híres filozófusnak ez a nagyhírű könyve húsz értekezést tartalmazó valláspolitikai tanulmány, a melyben a szerző azt igazolja, hogy a gondolati szabadság nem árt a vallásosságnak és az állami rendnek, sőt a betiltása egyenesen veszéllyel fenyegeti az egészséges vallásosságot és megbontja az állami rendet. Az alap, a melyről a gondolati szabadság érdekében harczol, a józan ész természetes szabadsága. E végből mindenekelőtt a vallás terén uralkodó balvéleményeket, azután meg az állami hatalom jogköréről való téves nézeteket veszi éles bonczkés alá. A tanulmány tárgyilag tehát két főrészre oszlik r első fele szigorú theologiai kritika, második fele éles politikai polémia az egykorú uralkodó nézetek ellen. A könyv theologiai része bibliai és vallásbölcsészeti tanulmány, tele merész állításokkal, a melyek között sok a valótlan is. Azoknak a kétkedő eszméknek hirdetője, a melyekkel később az angol deisták, a franczia encyclopaedisták és a német aufkláristák a XVIII. század folyamán elárasztották a művelt emberiséget. Igazi szélvető és vihartámasztó munka, a mely sokat pusztított, bár itt-ott tisztított is a keresztyén hitélet világában. Bizonyságul hadd idézzek egy pár Spinoza-féle theologiai tételt. A természeti tüneményekből alkotott Istenfogalom tisztább és igazabb, mint a prófétai Istenismeret; következőleg a természetes Isten-ismeret jobban rávezet az Isten igaz ismeretére és az igaz boldogságra, mint a bibliai Isten-ismeret. Tehát Spinoza szerint az emberi ráczió jobb Isten-fogalomra vezet, mint a krisztusi reveláczió. Vagy egy másik tétele. A természet rendje magának az isteni erőnek és hatalomnak rendje, következőleg nincs csuda és nincs természetfelettiség. Tehát Spinoza szerint az Isten nem szabados ura a természetnek és nem kormányzója a természetfeletti világnak. Csak ebből a két példából is látható, hogy Spinoza inkább filozófus, mint theologus, a kinek elméjét meg-megvilágosítja a kinyilatkoztatás fénye, de egészben véve félhomályban és ködben tartja az észelvűség félszeg dogmatizmusa, mely a vallásos erkölcsi életben többre becsüli az emberi elme természetes erőit és képességeit, mint az Isten életének Jézus Krisztusban és az ő evangéliomában történt megnyilatkozását. Spinoza is beleesik a raczionálisták ama közös hibájába, hogy a mikor a józan ész nevében a korcs theologia ellen harczol, ugyanakkor az egészséges keresztyénségen is halálos sebet üt. Inkább hisz az emberi elme erejében, mint az Isten bölcseségének, igazságának és szentségének hatalmában. Ragyogó elme, de nem keresztyén lélek; nagy bölcselő, de kicsinyhitű ember. Könyvének politikai részében állambölcsészeti elveit fejtegeti Spinoza, szintén kritikai modorban. Itt már maradandó értékű eszméket hirdet az amsterdami filozófus. Az ember, a társas együttélés létesithetése végett, köteles a maga egyéni jogából egyetmást föladni, de arról teljesen lemondani sohasem. Minél erősebb feladását követeli az állam az egyén természetes jogának, annál többször összeütközésbe bonyolítja az egyént az állami renddel; azaz minél abszolutisztikusabb a kormányzás, annál igazságtalanabb és annál czélszerűtlenebb. Az^a kormányzás a legjobb, a mely az egyén természetes jogából a legtöbbet meghagyja. Ezért Spinoza az alkotmányos és demokratikus államszervezet mellett foglal állást, s követeli a polgárok szabadságát, egész addig a fokig, a meddig azt az állami rend megtűri. Tanítja továbbá, hogy az állami renddel szemben senkit sem tehet vétkessé a gondolat, hanem csak a cselekedet. Ebből folyólag követeli a gondolat- és a szólásszabadság jogát. Spinoza állambölcseletének érdekes oldala az, hogy rendszerét a bibliára alapítja, abból bizonyítja az állampolgárok jogát és szabadságát s a népfelség elvét. Maga az egész könyv, mely korának egyik leghíresebb munkája volt, alaki tekintetben valóságos mestermű. Minden fejezetében rá vall Spinozára, a legkövetkezetesebb és legáttetszŐbb filozófiai rendszer alkotójára. Gondolatmenete oly logikus és szilárd lánczolatba van összekovácsolva, hogy formailag igazi nevelő iskolául szolgálhat a logikus gondolkozás fejlesztésére. Külső irodalmi szerkezete is tömör, egyszerű; a modora és nyelve tárgyilagos, kissé talán száraz, a melyet csak néhol melegít és élénkít föl a zsidókra való személyes vonatkozás, a kik ezt a nagyeszű és vaskövetkezetességű hitsorsosukat a maguk köréből kizavarták. Tartalmát nézve a műnek, bizony azt, kivált theologiai részében, túlszárnyalta az idő és elavulttá tette az evangélium felé haladás; mert a theologiában ma már mégis csak inkább hiszünk a nazarethi bölcsnek, mint az amsterdami bölcselkedónek. De a munka politikai részében sok a ma is elismert, élő igazság. Ama vezető eszméjének, hogy a gondolati szabadság nincs ártalmára sem a vallásosságnak, sem az állami rendnek, fényes elégtételt szolgáltatott a történelem ; mert a Spinoza sürgette lelkiismereti és gondolati szabadságot politikai hitvallásává tette és államéletébe bevette az egész művelt világ. Spinozának magyar nyelven ez az első munkája, a metynek magyarba átültetését kitűnően végezték a fordítók. Értelmesen, magyarosan fordítottak s jegyzeteiket és magyarázataikat nagy tudással és nagy szeretettel végezték. Könyvük élvezetes olvasmány az iskolázott elmének A theologiai magyarázatokat Posch Árpád, a politikaiakat Rencz János dr. fűzte a munkához. A könyvben előforduló nagyszámú bibliai idézeteket a Károli-fordítás szerint közlik. A csinos és gondos kiállítású könyvet theologus és filozófus, lelkész és államférfi haszonnal olvashatja, ha tud kritikai szemmel olvasni és az olvasottak fölött biráló ésszel gondolkozni. V. F.