Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-27 / 13. szám

fogadása czéljából. A leghatalmasabb beszéd az Egye­sült-Államok nagykövetéé, Choateé volt, a ki egyúttal az amerikai bibliatársaság egyik küldöttje is volt. Meg­ható volt emlékezése a Pilgrim fatherekre, a kik a régi hazából nem hoztak mást magokkal, csak a bibliát. De az elég volt. Az amerikai élet gerincze lett az, s ezen az alapon lett a világ első fajává az angol-szász, ott is, itt is. A művelődés érdeke, hogy az maradjon az em­beri jóakarat, béke és haladás érdekében. Egymásután hozták a protestáns uralkodók meleg­üdvözletét, a hollandin kivül a svéd, a német, a dán királytól és a népektől együttesen. Egy hatalmas pro­testáns világzsinat képét vette fel ez a gyűlés, annál impozánsabb módon, mert csakugyan milliók állottak háta mögött, minden protestáns templomban a föld ke­rekségén. Annál szükségesebb, annál melegebb volt az egész, mert hiszen ép a szabad kutatás, — egyházunk egyik főelve, — külön táborokba sorozván bennünket, ritka alkalom adatik, mikor az összes protestántizmus együttérzése, világvezető ereje dokumentálható legyen. Még meg kell jegyeznem végezetül azt is, hogy azon magas, közvetlen czélok, a melyek a társaság elé tűzettek, az ez alkalommal összegyűjtendő 250,000 guinea terhére, úgy látszik, biztosítva vannak. A gyűlés meg­kezdése előtt közzétett első eredmény közel 100,000 guineát mutat fel eredményül, s így alig lehet kétség, hogy az egész — utoljára sem túlmagas — összeg biz­tosítva lesz. Jól fogna esni itt, ha a magyar egyházak áldozatkészsége nem ritka forintokban, azt a mi sze­gény népünktől senki sem várja, hanem sűrű garasokban nyilatkozott volna meg. György Endre. EGYHÁZ. A közös protestáns bizottság, a mely az 1848. évi XX. t.-cz. végrehajtása tárgyában a két protestáns egyház konventje által elfogadott munkálatot készítette, f. hó 25-én d. u. 5 órakor nyújtotta át gróf Tisza István miniszterelnöknek és 6 órakor dr. Berzeviczy Albert kultuszminiszternek azt ismeretes munkálatot A küldött­séget, mely a közös ügyek tárgyalására kiküldött kálvi­nista és lutheránus bizottsági tagokból állott, báró Bánff'y Dezső vezette. A miniszterek szívesen fogadták a küldött­séget és megígérték, hogy a nagyfontosságú ügyet tanul­mányozni fogják és kedvező elintézését előmozdítják. A dunamelléki egyházkerület közgyűlése alkal­mából f. hó 21-én d. u. 6 órakor dr. Bernát István buda­pesti egyháztanácsos, lapunk munkatársa, érdekes fel­olvasást tartott. A felolvasást illusztris közönség hallgatta, melyben az egyházkerületi gyűlés tagjain kivül ott láttuk a „Lorántífy Zsuzsanna-egyesület" számos tagját is, her­czeg Odescalchi Gyuláné védnök és Szilassy Aladárné elnök vezetése alatt. A felolvasást lapunk mai száma közli. Lelkószválasztások. A bótrágyi ref. gyülekezet Tóth József halábori, — a tisza-Jcerecsenyi ref. gyülekezet Abaházy Lajos fornosi lelkészt, — a zápszonyi ref. gyü­lekezet Czövek Jánost választotta meg lelkipásztorává. Egyházmegyei gyűlés. A nagybányai ref. egyház­megye április hó 7. és 8- napjain tartja meg rendes tavaszi közgyűlését Nagybányán, Vallásos estélyek. A zilahi ref. egyházban f. hó 20-án tartották meg a téli időszak utolsó vallásos estélyét. Az estélyen vallásos szavalatok, énekszámok és BajJcő Viktornak az ókori erkölcsi jellemvonásokról tartott fel­olvasása gyönyörködtették és építették a közönséget. — A hódmezö-vásárhelyi ref. gyülekezetben f. hó 27-én val­lásosl'estélyt tartanak, a melyen Szappanos Károly imád­kozik, dr. Baksa Lajos ügyvéd felolvasást tart, Kun Béla szerkesztő vallásos költeményt szaval, a vegyeskar és egy quartett pedig énekeket ad elő. A biblia vasárnapja Debreczenben. A mint a Debr. Prot. Lapban olvassuk, a biblia vasárnapján a Brit- és Külföldi Bibliaterjesztő-Társaság százados alapja javára, a 7 helyen tartott istentiszteleten összesen 115 kor. gyűlt össze. E tudósításhoz mi is csak azt fűzzük hozzá, a mit a nevezett lap, hogy „ez az összeg a nagy Deb­reczenből kevés, s egyáltalán nem áll arányban azzal a dicsőséges áldozatkészséggel, mellyel ez a nemes város valamikor nevét a bibliaterjesztők névsorába be­jegyezte". Vallásos estély volt folyó hó 17-én Tamásiban az evang. imaházban. Az estélyt Junkuncz Sándor nagy­szokoli evang. lelkész igen szép imával nyitotta meg, mely után Póth József gyönki ref. lelkész tartott fel­olvasást „Az Úr szenvedéseiről". A tudós papnak ezen irodalmi becsű, magas szárnyalású előadása mély hatást tett a hallgatóságra. Utána Székely János gyönki tanár Várady Antal „Iskariót" czímű színművéből szavalta Júdás monologját. Az előadó szép hangja, művészi érzéke ós tudása ritka kellemes élvezetben részesítette a közön­séget. Végül Molnár Sándor gyönki ref. lelkész mondott áhítatot ébresztő hangon lélekemelő szép imát, mellyel az estély véget ért. Az imaházat a közönség teljesen betöltötte. (F—e). Gróf Degenfeld József, a ki az egyetemes konvent megbízásából Amerikába indult, hogy az Egyesült-Álla­mokban élő magyar protestánsok egyházi viszonyait tanul­mányozza, a mint értesülünk, szerencsésen megérkezett New-Yorkba, a hol a künn szolgáló magyar ref. lelkészek közül hárman fogadták és üdvözölték. Gróf Degenfeld körútra fog indulni, hogy a viszonyokat a helyszínén tanulmányozza és azután értekezletre hívja össze a magyar ref. lelkészeket a teendők megbeszélésére. Egy lelkész ünneplése. A brassói ref. gyülekezet a mult vasárnap szép ünneplésben részesítette derék lelkipásztorát, 10 éves brassói lelkészkedése alkalmából. A gyülekezet presbitériuma, Orbán Ferencz főgondnoka által meleg szavakkal üdvözölte a szeretett lelkipásztort és érdemeit jegyzőkönyvében örökítette meg. A gyülek zet jótékony nőegylete szintén üdvözölte a buzgó leik szt, mint védnökét és egy értékes képet nyujott át tisztelete jeléül. i s K o L A. A felekezeti és községi tanárok fiz etésj a vitása. A kultuszminisztériumban elkészültek már a felekezeti és községi középiskolai tanárok fizetésjavításához szük­séges előzetes számítással. A minisztérium most az érde­keltek kívánságait akarja megismerni. Boncz Ödün osz­-3 27

Next

/
Oldalképek
Tartalom