Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-03-27 / 13. szám

egyaránt. A világi urak, a szerzetes iskolák egykori növendékei, hűséges fegyvertársai voltak a klérusnak, s az egyedül üdvözítő egyház érdekeinek előmozdításában, támogatásában látták legmagasabb feladatukat. Mert igaz, hogy ama sokszor emlegetett klauzula ott volt a törvényben; de arra jezsuita nevelés kellett, hogy ama klauzulába kapaszkodva valaki honfitársait nyomorgassa — az Isten dicsőségére. Néhány elmagyarázható kifejezés a törvényekben s a türelmetlenségben megerősödött nemzedék: íme ez magyarázza meg, ez adja kulcsát a protestánsok tömérdek zaklattatásainak; ez magyarázza meg a különben oly sajátságos jelenséget, hogy a két Eszterházy nyugodt lélekkel űzi ki, forgatja ki véreit birtokából annak, a minek ezerhétszáz éven át állandó, háboríttatlan birtokában voltak. így érthető meg, hogy az országgyűlések többsége bámulatos egyértelemmel lép fel, valahányszor protestánsokról van szó, és minden lelkiismereti furdalás nélkül megtagadják tőlük még annak lehetőségét is, hogy sérelmeiket előterjeszthessék. A gazdag klérus a szerzetesek konviktusaiból kikerült fegyvertársak körében türelmetlenül várta a pillanatot, melyben régi területeit visszafoglalhatja ; azon területeket, melyeken az eretnekek megfoghatatlan szívóssággal tartják magukat. A mi az udvart illeti, ez szép szerivel szívesen mozdította volna elő a tér visszafoglalását; de sok dologvolt, mely a mérsékletet nagyon is javasolta. Ott volt a sok zűrzavar a múltban, ott a bonyolult külviszonyok. Ez volt az oka annak, hogy az udvar őrizkedett a nagynehezen helyreállított békének erőszakos felzavarásától s a protestánsok nyilt üldözésétől. Megelégedett azzal, hogy dekretális helyeivel helyhez kötötte a protestantizmust; megelégedett azzal, hogy bizonyos tekintetben királyi kegytől tette függővé annak életét. Egyébként pedig 1715-től fogva a felekezetek küzdelmeinek bizonyos fokig tért engedett; hiszen végtére is e küzdelem az erős r. katholiczizmusra nézve nem lehetett veszélyes. Hadd tombolják ki magukat a szenvedélyek; jöjjenek össze, tárgyaljanak a bizottságok, csak a szenvedélyek, az elkeseredés hullámai ne érintsék a trónt. A fejedelem a küzdelem végén is abban a helyzetben lesz, hogy a határvonalat a felekezetek között a mérkőző erők eredőjének irányában megvonhatja. A nevelési rendszer eredményei a vallási türelmetlenségben mutatkoztak. Alig volt az országnak testülete, hatósága, melyben a felekezeti békére való hajlandóság meg lett volna. Ilyen körülmények között alakult meg az 1723. évi IIIC. — CII. törvényczikkek alapján a magyar királyi helytartótanács. Minek mondjuk, hogy e testület, melynek tagjai tisztán r. katholikusok voltak — vallási tekintetben türelmetlen, elfogult volt a felekezetekkel, a két evangelikus egyházzal szemben ? Bárminő testületet, bárminő hatóságot alkottak volna akkor; testületet, melyben a főpapság, a mágnások, a főnemesek vettek részt: mind osztotta volna az érzelmeket, melyeket az iskolákból és a házi nevelés köréből magával hozott. A helytartótanácsból ,,az eretnekek ostora" lett. Ismeretes dolog, mily kevéssé felelt meg a testület egyébként is a beléje helyezett várakozásoknak. A tanács 22 tagja (ex statu praelatorum, magnatum et nobilium) közvetlenül a királytól függött, s az országgyűléssel összeköttetésben nem állott. Igaz, hogy a törvények értelmében tételes hazai törvények ellen végzéseket nem hozhatott (contra positivas patriae leges nihil determinet); de úgy szervezete, mint a tanácsosok csekély jellemszilárdsága miatt inkább a központi hatalomnak volt közege, inkább növelte ennek, mint az alkotmánynak erejét. Formai dolog, de érinti a lényeget, hogy e tanács a IIC. törvényczikk 3. §-a értelmében: Ő cs. k. felsége pecsétjét használja, sast mutató körfogattal, közepén az ország czímerével, mint ez a többi örökös országokban és tartományokban is minden időkben szokásban volt. A protestánsok nem sok jót várhattak a szóban forgó tanácstól; mert habár a törvény szerint arra volt hivatva, hogy az igazságnak, jognak, békének oltalmat nyújtson, — mint az rövid idő alatt kitűnt — a klérus érdekeit szolgálta. Már 1725. június 8-iki rendeletében megnehezítette a protestáns ifjaknak a külföldi egyetemek látogatását ; ez azonban csak bevezetés volt. Még határozottabb és világosabban ellenséges állást foglalt el a protsetánsoknak fölmerült sérelmeivel szemben. A két evangelikus egyház a szatmári békét követő évtizedekben lépésről-lépésre nehezebb viszonyok közé jutott. Nehezebb viszonyok közé jutott, nemcsak a felszaporodott vallásháborítások miatt, hanem azért is, mert alig volt fórum, mely elé sérelmeiket terjeszthették. Mi sem természetesebb, mint hogy alkotmányos országban az országgyűlés foglalkozzék az ilyen fontos tényekkel, midőn az ország- nyugalmáról van szó ; ámde itt a többség részéről oly nagyfokú ellenszenvvel találkoztak (pl. az utolsó országgyűlésen is), hogy panaszukkal kénytelenek voltak Bécsbe menni. Eddig tehát a legnehezebb viszonyok között a protestánsok a trónhoz fordultak, a hol legalább meghallgattatásra találtak. A helytartótanács megalakulása óta e tekintetben is fordulat állott be, a mennyiben e hatóság gondoskodását a vallásügyre kiterjesztvén, i óvást emelt az ellen, hogy a protestánsok a trónhoz forduljanak, és mint kiemelték, az udvart zaklassák. De ha mégis esnek sérelmek (pedig fordulnak elő bőven), hol talál a kisebbség oltalomra? Sehol! A fölött lehet vitatkozni, vájjon a többség czéltudatosan járt-e el. midőn a protestánsokat a jogi térről lépésről-lépésre kiszorítani igyekezett; de az bizonyos, hogy ez az eljárás nagyon alkalmas volt arra, hogy az elkeseredést fokozza. De lássuk — mert a protestantizmus helyzetére nézve jellemző — úgy a felmerült sérelmeket, mint a helytartótanácsnak ezekre vonatkozó rendeletét. Pest vármegyében épen úgy, mint az országnak többi megyéiben, az a már épen nem szokatlan dolog történt, hogy a protestánsok templomait lefoglalták, papjaikat, tanítóikat elűzték. A mennyiben pedig a pesti bizottság üléseinek befejezése után a királyi leirat úgy intézkedett, hogy — további intézkedésig — minden vallási ügy abban az állapotban maradjon, melyben a pesti bizottság üléseinek ideje előtt volt: a pesti reformátusok úgy okoskodtak, hogy a szóbanforgó háborgatás egyszersmind a királyi rendeletnek megsértése. Ezért az egyesült vármegye protestáns nemessége felírt a megyéhez; ettől várt orvoslást. A sérelmeket egyébként maga a folyamodvány a következőkben tárja elénk: „0 felségének kegyelmes királyi parancsa a vallás ügyében, — mely ezen nemes megye törvényhatóságának is tudomására hozatott, melyet a nemes megye ... a parancs értelmében ... ki is hirdetett — ismeretes előttünk; ismeretes a nemes megye törvényhatósága előtt is. E kegyelmes leirat meghagyja, hogy mindaddig, míg ő felsége a vallás ügyében határozni fog, minden efféle dolog maradjon sértetlenül, abban az állapotban, melyben a pesti bizottság összehívása előtt volt. Fájdalom, ezen királyi parancs ellenére egyesült vármegyénk területén nemcsak nem lehettünk meg háborgatás nélkül, hanem istentiszteletünk számos helyen erőszakosan be is szüntettetett, névszerint Szt.-Márton-Kátán, A.-Némediben, Mogyoródon, Szadán, Veresegy-