Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)
1904-03-06 / 10. szám
Az evangeliumi diákok az utóbbi időben nagy diákszövetséggé tömörültek. E szövetség kötelékébe tartoznak százan meg százan a chinai s hindu keresztyén diákok közül is. Magyarország diáksága nincs e szövetségben. Ez nagy szégyen, mit titkolnunk nem szabad. Meg kell kezdenünk protestáns diákságunk tömörítését. Eljött az idő! A theologus konferencziák, a Bethlen Gábor-kör gyűlései bizonyságai annak, hogy protestáns ifjúságunk szükségét érzi valami egyesítő erőnek, eszmének. Eljött az idő, midőn fel kell hangoznia teljes erővel ama prófécziának, mely a száradt tetemeket egybeszerkessze, hússal, izommal, vérrel, élettel lássa el. Diákszövetségünk kéri e sorok olvasóit, hogy álljanak e szent ügy védelmére. Áldozzanak érte időt, pénzt mindazok, kik visszaemlékezve ifjúságukra, hálával gondolnak azon áldásokra, melyek hitünk igazságaiból kiáradva, ifjúságukat tisztává és boldoggá tevék. Áldozzanak időt s pénzt e szent ügynek százszor inkább azok, kik ifjúságukban a gondozás, a nemesitő környezet hiánya, komoly figyelmeztetés hiánya miatt még most is sajgó sebekkel gondolnak vissza ifjúságukra. És ti, ifjú barátaink, kik tudtok lelkesedni, jertek, halljátok meg a legújabb tényt, mit ha mi komolyan veszünk s ha Isten akaratának tekintünk, ismét hatalmaslépéssel fog előbbre vinni minket magasztos czélunk felé. A keresztyén diákszövetség (mely 89000 tagot számlál), a legutóbbi világgyűlése alkalmával, küldötteink felkérésére, követet fog küldeni hozzánk, magyar protestáns diákokhoz. E követet fogadni kell! Alkalmat kell nyújtani neki, hogy minél több főiskolában, minél több léleknek szólhasson s tolmácsolhassa üzenetét külföldi testvéreinknek. A követ személyisége méltó bizalommal tölthet el minket iránta. Oldham úr most végezte theol. tanulmányait a skót egyesült szabad egyház (United FreeChurch) edinburghi kollégiumában; ott, hol hazánk budapesti, debreczeni és kolozsvári theologusai közül néhányan tanulnak minden évben. Oldham úr eleinte nem theologusnak készült. Filozófiát végzett az egyetemen s mint „Master of Arts" Indiába ment misszionáriusnak. Az éghajlat nem kedvezett egészségének, visszatért hazájába s elvégezte a theologiai kurzust. Most ismét önkéntes misszionáriusnak megy Chinába. Ez útjában meglátogatja hazánkat. Április végén fog hozzánk érkezni. Hogy ittléte áldásthozó legyen; rajta kell lennünk, hogy Budapesten minél többet érintkezhessék a főiskolai ifjúsággal. Ne engedjük, hogy e dologban külföldi testvéreink előtt szégyent valljunk. Ha Chinában, legutóbb pedig Ausztráliábn szívesen fogadták a keresztyén világszövetség követeit, mi ezek mögött nem állhatunk vendégszeretetünkkel. Ha Ázsiában nagy áldást, új ébredést, lelkesedést idézett elő e követek megjelenése: előttünk egészen eredeti, lelkes s hitből fakadó beszédüknek bizonyára nálunk is lesz eredménye Istenünk kegyelméből. Budapest, 1904. A budapesti ref. ifj. egylet diákszövetsége nevében: Forgács Gyula. egyl titkár. X. ker., Iliász-utcza 15. TÁRCZA. Protestáns ügyek a Pragmatiea Sanetio korában. A pesti bizottság munkálkodásának eredménye. — Türelmetlenség mindenfelé. — Az 1722—23. országgyűlés. — A protestánsok panaszai visszautasíttatnak. — Protestatio, reprotestatio. — Az 1723. jun. 12-iki kir. leirat. II. Bármennyire óhajtotta is III. Károly ar. kath. egyház hatalmának megerősödését, a fenforgó körülmények között e súrlódások kellemetlenül érintették; kellemetlenül érintették azért, mert a pragmatiea sanetio érdekében a hatalmak, névszerint a protestáns hatalmak jóindulatára jobban reá volt szorulva, mint valaha, s azért épen nem akarta magát annak a vádnak kitenni, hogy protestáns alattvalóit elnyomja, annyival is inkább; mert a német birodalmi protestánsok is panaszkodtak, hogy sérelmeik nem orvosoltatnak, és e tekintetben Poroszországon kivül maga az angol király is érdekelve volt, mint Hannover fejedelme. De volt még egy másik körülmény is, mely mérsékletet javasolt. Károly Belgium kereskedelmének felvirágoztatása érdekében 1721-ben az ostendei kereskedőtársaságot felállította, a mit a két szomszéd kereskedőország, Anglia és Hollandia nem minden féltékenykedés nélkül vett tudomásul. Az érdekek kiegyenlítése végett Cambray-ban tartottak már a hatalmak kongresszust, mely azonban eredményt elérni uem tudott. Most az 1724. évre új kongresszust hívtak egybe; miért is, de meg a pragmatiea sanetio elismertetése végett is, szivén feküdt a királynak, hogy a két prot. hatalommal a jó viszonyt fentartsa, a mely protestáns államokkal a magyar református hitvallású rendek összeköttetésben állottak. Ilyen előzmények befolyása alatt keletkezett, adatott ki a protestánsok ismertetett panaszára a királyi válasz, mely 1722. nov. 1. kelettel Pálfy Miklós nádorhoz czímezve érkezett meg. E leirat szinte szokatlanul, de rnegérthetően a prot. sérelmek mellett foglal állást. „Ágostai és helvét vallású híveink panaszos felterjesztéséből . . . értésünkre jutott, hogy miután folyamatban levő országgyűlésünk — a mint az 1606. óta csaknem minden országgyűlésen gyakorlatban volt — a vallásügy is fölvétetett a sérelmek közé, fölvétetett névszerint a sérelmek 27-ik pontjába annak rendje és módja szerint. Hű karainknak és rendeinknek mult év szept. 24-iki ülésében azonban a katholikusok ennek daczára az érintett pontot a tervezetből hihagyták, sőt . . . az említett sérelmek közvetlenül következő 28-ik pontjában — a hol arról vagyon szó, hogy a püspökök, egyházi javadalmasok, hivatalnokoskodásuk helyén lakjanak — hangoztatják az 1550. XII és XIII. törvényezikkeket, s ezáltal az 1606. bécsi béke I. pontját érvényen kivül helyezni igyekeztek. Midőn pedig a protestánsok a történtek miatt az említett kk. és rk. előtt benyújtották . . . s jogorvoslatot nyerni akartak, a többség a panaszló-iratot elfogadta ugyan, de felolvastatni nem engedte. A protestáns rendek ennek következtében arra kérték alázatosan felségünket, hogy ezen ügyben nekik méltó jogorvoslatot adjunk, s úgy ők, mint a többi panaszkodók az említett országgyűlésen hallgattassanak meg. Hűségteknek azért ezekből kifolyólag kegyesen elrendeljük, hogy az említett karokkal és rendekkel egyetemben a folyamatban levő diaetán a többször említett ágostai és helvét hitvallásúakat ez ügyben elegendőképen meghallgatni s szokás szerint az