Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1904 (47. évfolyam, 1-52. szám)

1904-02-14 / 7. szám

NEKROLOG. Kovács Albert temetése. Borongva, sötét borulattal kelt fel a nap reánk f. hó 6-án, a melyen nagy halottunk porrészeit a temető csendes kertjébe készültünk kikisérni. Majd megeredt a hideg téli eső is, mintha együtt kivánt volna sírni velünk Kovács Albert elhunyta felett. Szomorú volt az idő; egészen méltó gyászoló hangulatunkhoz, mely lelkünket eltöltötte, elvesztése miatt annak a nagy férfiúnak, a ki nemcsak budapesti theol. akadémiánknak volt 38 éven át erős oszlopa, de dísze, kiválósága egész magyar református egyházunknak is. Fájdalmunkat csak az az általános részvét enyhítette, a mely a gyászeset alkalmából, nemcsak a fájdalomba borult család, de intézetünk iránt is megnyilvánult, közelből és távolból egyaránt. Az intézetünk tanári karához érkezett levelek és táviratok mind bizonyságot tesznek a felől, hogy a veszteség, mely bennünket ért Kovács Albert elhunytával, nemcsak a mi veszteségünk, hanem egyetemes egyházunké is, s hogy az elhunytban egy oly férfiú dőlt ki soraink közül, a kinek hiányát sokszor fogjuk még fájó szívvel tapasztalni. A gyászoló család és gyászoló intézetünk iránt érzett részvét és az elhunyt nagy érdemei iránt való elismerés legelső sorban is megnyilvánult abban, hogy egyházkerületünk főgondnoka és új püspöke, továbbá Berzeviczy A. kultuszminiszter, Apponyi A. gróf, Hodossy I. és Szentiványi A. s több mások, részint a családnál, részint a tanári karnál táviratilag fejezték ki részvétüket; azután pedig abban, hogy a temetési szertartás végezését kerületünk új püspöke, Baksay Sándor vállalta magára. A temetés f. hó 6-án, délután 3 órakor ment végbe, a boldogultnak Csepreghy-u. 2. szám alatti lakásáról. A koszorúkkal borított koporsót, a melyen ott láttuk dr. Bartók György erdélyi püspök, gróf Apponyi Albert és Rákosi Jenő koszorúit is, a háznak gyász-szőnyeggel beterített udvarára hozták le s itt folyt le a gyászszertartás. A végső tisztesség megadására megjelentek közt voltak: Darányi Ignácz főgondnok képviseletében Szilassy Aladár, Berzeviczy Albert kultuszminiszter, gróf Apponyi Albert; a kolozsvári theol. akadémia képviseletében dr. Kecskeméthy István; dr. Ballagi Aladár, dr. Marczali Henrik, dr. Sághy Gyula, dr. Kovács Gyula, dr. Hegedűs István és dr. Vécsey Tamás egyetemi tanárok, Mezey Albert kúriai biró, legifj. dr. Szász Károly min. osztálytanácsos, Bernáth Béla, Bernáth Dezső, Günther Antal orsz.-gyűl. képviselők, Körösi Henrik és dr. Veréd,y Károly tanfelügyelők, dr. Nagyr

Dezső egyh.-ker. ügyész, Vámossg Mihály és dr. Kiss Áron igazgatók, dr. Hajós József egyh. m. gondnok, Haypál Benő budai lelkész stb., továbbá a theologiai akadémia és főgimnázium tanári testületei és a theologus ifjúság. Baksay Sándor püspök Bapp Károly pesti lelkész, Mády Lajos pestmegyei esperes, Arany Gusztáv péczeli lelkész, Sörös Béla gyűjtőfogházi lelkész és Székely József hitoktató kíséretében jelent meg a gyászháznál. Megérkezésük után a theologiai ifjúság énekkara nyitotta meg a gyászszertartást a „Jaj, de bús ez a ravatal" kezdetű gyászdal eléneklésével. Ezután pedig Baksay Sándor püspök szólott, az ő ismeretes, a külsőségekben puritán egyszerűségű, de tartalmában annál gazdagabb ékesen szólásával. Meghatóan szólott arról a negyven esztendős baráti viszonyról, mely őt az elhunythoz fűzte, s arról a megegyezésről, mely arra kötelezte Őket, hogy a melyik kettőjük közül előbb hunyna el. azt a másik elkíséri földi nyugodalma helyére; majd pedig felmutatta az elhunyt jellemképét, a mely egy igaz, egyenes, de a mellett mélyen és igazán szeretni is tudó lélek jellemképe. Küzdött, harczolt sokat a boldogult; de mindenkor csak az igazságért. A harcz immár megszűnt s elköltözött oda, a hol nincs harcz, csak örök béke, a hol a legfőbb törvény a szeretet és a legfőbb igazság a kegyelem. Majd elbúcsúztatta a boldogultat családjától, tanártársaitól s az intézettől, a melynek egy emberöltőn át oly hűséges szolgája vala; azután pedig buzgó imádságban vezette lelkeinket a kegyelem trónusa elé, kérve vigasztalást, enyhületet, keresztyéni megnyugvást mindnyájunk lelkének, kiket a veszteség fájdalmas érzése elborított. A szertartást a theol. ifjúság gyászéneke rekesz tette be. a mely után elindultunk, hogy elkísérjük kedves halottunk porrészeit utolsó útjára, a kerepesi temető csendes kertjébe. A temetőben újra a theol. ifjúság énekkara zengett egy gyászdalt, a mely után az intézet és a tanári testület nevében Hamar István igazgató, az ifjúság nevében pedig Somogyi Zoltán senior vettek búcsút az elköltözöttől. Végül Bapp Károly lelkész imádkozott s mondott áldást a porba visszatérő porokra, a melyeket az ifjúsági kar énekének, a 19 dics. 3. és 4. verseinek, majd a XC. zsolt. 1. és 2. verseinek hangjai között adtunk át az anyaföldnek, hogy nyugodjanak csendesen a feltámadásnak ama nagy napjáig. Nyugosznak immár a megfáradt porok; a halhatatlan nagy lélek pedig, hitünk szerint, ott él az üdvözültek társaságában! Kovács Albert csak az emlékezeté immár; de ez az emlékezet mindnyájunk lelkében, a kik őt ismertük s ismerve tisztelni ós szeretni megtanultuk, élni fog szivünk utolsó dobbanásáig. Sőt élni fog azontúl is, mert nagy neve fel van jegyezve a budapesti ref. theol. akadémia és egyetemes magyar ref. egyházunk történetének évlapjaira, s a míg áll ez intézet s áll anyaszentegyházunk, addig Kovács Albert neve, érdemei nem mehetnek feledésbe! Lelke gazdag kincseit nemcsak intézetünk és anyaszentegyházunk, de egész hazánk javára kamatoztatta ugyan, de a nyereségből nekünk jutott az oroszlánrész, s mi bírjuk, mi őrizzük maradandó alkotásait, a melyek emlékezetét hirdetni fogják a késő utókornak is! Isten veled, elköltözött társunk! „Emlékezetben lészesz, mert üres lészen a te helyed!" Hamar István. IRODALOM. ** Pályázati eredmény. A dunántúli evang. egyh. ker. 1901. évi közgyűlésén dr. Mesterházy Gedeon aljegyző 400 korona pályadíjat tűzött ki ily czímű munkára : „A vallásosság hanyatlásának okai s az evang. hitélet felébresztésének eszközei". A beérkezett 9 pályamunka felett a mult hónap 25-én mondott ítéletet a kiküldött bizottság, s közülök „Az egészségesek nem szűkölködnek orvos nélkül, hanem a betegek", a „II. Kor. 10: 3—5" és a „Várjatok nagy dolgokat" jeligéjű dolgozatokat találta kiemelkedőknek. A pályadíjat a harmadiknak ítélte oda, a melynek szerzője a jeligés levél szerint Hetvéngi Lajos soproni főgimn. vallástanár. A másik két pályamunkát pedig dicsérettel jutalmazta.