Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-12-27 / 52. szám

legjelentéktelenebb róm. kath. ünnepeknek is a megtartása iskolákban, hivatalokban, s ezzel szemben a nagypéntek semmibe vevése. 6. A jogellenes megadóztatások. Az 1790/91 : XXVI. törvényczikk 6. §-a kimondta, hogy senki más egyház terhei viselésére nem kötelezhető, s mégis napirenden van, hogy a protestánsok, részint elévült canonica visitatio jegyzőkönyvek, részint pedig a patronátusi kötelezettségre való hivatkozással párbérfizetésre, szolgálmányok teljesítésére és a római kath. papok és tanítók eltartására köteleztetnek, a patrónusi jogok gyakorlásából azonban kirekesztetnek. Követelnünk kell tehát, hogy az 1848: XX. t.-cz. 2. §-a oly szellemben hajtassék végre, hogy a r. kath. vagy gör. kath. egyház a protestánsoktól semmiféle szolgáltatást ne követelhessen és hogy a kincstár, a szab. kir. városok és községek által kegyúri jog czímén teljesített szolgáltatások helyébe, az 1868: LIII t.-cz. 23. §-ában szabályozott, az összes egyházakra kiterjedő, és az egyes egyházaknak, a lakosság számarányához képest megállapítandó és a községek vagyoni erejéhez mért segélyezés lépjen. Sz—i. MISSZIÓÜGY. Az ibrányi hitelszövetkezet áldásairól. (Szerzőnek Perbenyiken, 1903 október 30-án tartott előadásából). II. A szövetkezet átalakította a közgondolkodást. Ha ezelőtt a rossz szokásokat ostoroztuk, bosszúság és harag támadt nyomában, a várt javulás csaknem mindig elmaradt. Ma a beismerés soha, a javulási törekvés csak ritkán marad el. Üzleti szellem és bátor vállalkozás támadt népünkben. Ezelőtt — bármennyire sóvárgott is mindig a föld után — valamely ingatlan megvételében igen bátortalan volt. A világért bele nem fogott volna egy darab földbe, hacsak teljes vételárát a komótból és jószágokból össze nem tudta rakni. Ma hozzányúl kevés készpénzzel, mert tudja, hogy a föld kiviszi magamagát, a rátett verejtéket meg nem számítja. Bár a föld aránytalanul drágább, mint ezelőtt, mégis sokszorosan több a vállalkozó. Ezelőtt ha egy darab föld bérbeadó volt, csakis korcsmárosok és boltosok vállalkoztak haszonbérbe venni. Ma nálunk ezek nem juthatnak hozzá. Észrevette a földmíves nép, hogy a föld neki terem legtöbbet, ezért a mi föld bérbe vehető, azt nem ereszti ki a keze közül. Hűséges támogatóul ott van a szövetkezet. Általános volt az a balvélemény is, hogy a magyar ember nem szerző elem. Ennek a nézetnek annyiban volt jogosultsága, a mennyiben a magyar gazda, miután az uzsora már százakat tönkretett köziilök, irtózott a bankoktól. A vidéki bankok nem éreztek együtt a magyar gazdával s nem igen támogatták, vagy ha adtak is kölcsönt, oly nagy kamatot számoltak többnyire, hogy azon a pénzen nem volt Isten áldása. Számos példa volt rá, hogy míg a falusi boltos, korcsmáros vagy bérlő hat-hét százalékos kamat mellett is könnyen jutott nagyobb kölcsönhöz, addig a magyar kisgazda csak úgy kapott, ha a helybeli uzsorások valamelyike ajánlotta, akkor is 8—10% mellett, s az ajánlás dija ezenfelül még 2-3% volt. Ama bal vélemény nyel szemben azt tapasztaltam, hogy ma már a magyar paraszt ép oly szorgalmas, takarékos és számító, mint bármely népfaj, hogy ha egy darab földbe beleakaszthatja az ekéjét, attól csak a halál választhatja el. Mint felette érdekes körülményt, örömmel jegyeztem fel, hogy épen régi uzsorásaitól szerzi vissza legnagyobb előszeretettel apái földjét. E tekintetben a vakmerőségig bátor. Az a boldog, ki egy ilyen darab földet szerezhet meg. A szövetkezés visszaadta önbizalmát. Hatalmas erejének tudatára ébresztette. A mily végtelen gyengének érezte magát ezelőtt, ma ép oly erős. Annyira nem bízott magában, hogy mikor harmadfélévig folytattuk a rábeszélés munkáját, elképzelhetetlennek tartotta, hogy oly ember is legyen a községben, a ki például takarékbetétet fog elhelyezni; mikor pedig azzal biztattuk, hogy heti 20 filléres üzletrészekből 25 év múlva akkora vagyon gyűlhet össze, a melylyel a határban bérben levő uradalmak egy évi haszonbérét előre fedezhetjük: ezt általában tréfának tartották. Most azonban, mikor három év alatt több mint 100 betét-számlán 60,000 korona fordult meg kezünkön, a 20 filléres üzletrészek befizetése pedig ugyanezen idő alatt megközelíti a 10,000 koronát: önérzete és önbizalma hatalmasan megnövekedett. Kinevetik, ha közülök valamelyik szegénység miatt panaszkodik, önmaguk ostorozni kezdik a korhelységet, mint eddig is, legtöbb nyomorúságuk szülőanyját. „Napi 20 fillért ne pálinkára, de üzletrészbe fizess! — így intik egymást, — munkádban is többre mégy, vagyont is gyűjtesz, tisztességed is megnövekszik". Önbizalmukkal együtt nő a bizalom és szeretet a vezetők iránt. Meggyőződtek, hogy az a pap, jegyző és tanító, földesúr nemcsak részvéttel van az ő bajuk iránt, nemcsak az akarat van meg náluk, hogy rajtuk segítsenek, hanem most már az eszközt is kezükbe tudják adni. Ez a segítség e mellett nem orczapirító, nem megalázó, hanem felemelő. Önsegély ez, mely minden alamizsnánál becsesebb. Még csak néhány percznyi türelmet kérek. Elhagyván több emlitésremóltó, örvendetes jelenséget, az ezután következendőkről óhajtok néhány szót ejteni. Mióta szövetkezetünk megalakult, embereink azt tapasztalják, hogy a városi takarékpénztárak barátságosabb arczczal és nyájasabb szavakkal fogadják a parasztot, mint ezelőtt. A terménykereskedő és boltos nem félvállról veti a szót, hanem előzékeny; mindenféle elképzelhetetlen czímeken nem vonogatja le a kilogrammokat; nem ideges, ha a tudatlan ember valamely értelmes ismerősét a mázsához hívja, hozzáférhetetlen, homályos zugokba nem állítja be mértékét, mint ezelőtt, nem hárít minden tévedést álnok Pilátusként a szenzáljára, hanem szives és nyájas,