Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-12-20 / 51. szám

czélzó minden intézmény beválhat nagyon jól, némelyik mesés eredményt képes fölmutatni; de ehhez nemcsak az szükséges, hogy a létesített intézmény, az irányadó emberbarátok nézete szerint is, abszolúte is jó legyen, hanem még szükségesebb, hogy azok is annak tartsák; a kiknek helyzetén javítani akarunk, a kikért létrehoztuk. A hitelszövetkezeteket szükségessé teszi anép aggasztó elszegényedése, a mit megteremtett az elmúlt századok harczi élete, a hirtelen, készületlenül betoppanó önállóság, fölszabadulás, a szabadsággal élni nemtudás. A nyakra-főre tért foglaló czivilizáczió által fölkeltett ismeretlen vágyak, szokatlan igények; no meg az egy emberöltőn át többször hatványozott adók, hogy egyebeket ne is említsek. Népünk a gyorsan fejlődő, változott viszonyokkal lépést nem bírván tartani, uzsora-kölcsönhöz nyúlt, eladósodott. Csekély, de értékes vagyonát elvesztette. Mikor már a viszonyokba beletalálta volna magát, midőn a kor szelleméhez edződött, abban már benne született nemzedék támadt: nemcsak vagyona nem volt többé, de egyéb tér sem, a hol erejét, szorgalmát, értelmességét kifejtse, takarékosságát megmutassa. Ily viszonyok közt talált bennünket az újjászülő eszme: a szövetkezés! Eleinte bizalmatlanul fogadta népünk. A hitel már nem egyszer keserű Ieczkébén részesítette. „Mi más lenne a hitelszövetkezet, mint a legkönnyebb út adósságcsinálásra? Eléggé el vagyunk ülve, még magunk egyengessük az utat teljes pusztulásunkhoz? Kölcsönt a szegény úgyse kap, jó gazda nem megy el kezesnek. Ott nem segít, ha segít is, a hol a baj legégetőbb. A szomszéd falukban nyolcz-tíz éve próbálták már, benne veszett a tagok pénze". (Tény, hogy a 90-es években Kemecse, Halász, 2—3000 forint belépési díjat raktak össze, s odaveszett). Nehéz munka lesz itt, gondoltam és csakugyan harmadfél év telt bele, míg népes községünkben az első üzletnapot ötven taggal megindíthattuk. A nép gyanakvó volt s hitetlen. „Nem hogy adnának, összeszedik fillérenként a pénzünket s elviszik Pestre". Csitítgattuk a hitetlenkedőket. Legyenek bizalommal s türelemmel. Nyomasztó, súlyos helyzetük daczára kölcsönkérő kevés akadt. Legelőbb vagyonos ember kért földvételre, majd a másik építkezésre, beruházásra. Csak pár hét múlva jött az első fecske: egy szegény ember kért száz koronácskát egy tehénkére. Kezesei magafajta, földhöz ragadt két szegény volt. Már-már el akarták utasítani. Kérleltem az igazgatóságot: „Uraim! hisz ez borzasztó lehet, hat-nyolcz gyermekkel egy tehén nélkül 1 Tegyünk csak próbát. Egy tehén, a tartást leszámítva, egy évben be tud adni 100 koronát; ez a pénz tehátel nem veszhet, ennél jobb befektetés nem lehet. Hisz az a legelemibb foka a jólétnek, hogy a háznál egy tehén legyen" ... A többség megszavazta. Kevés vártatva jött a másik. Ez már bátrabb; ez már merészet gondolt és nagyot: 400 koronát kért egy kis hely vételére, egy tenyérnyi földre, hol egy házacska megfér egy csöp kerttel, hol a malaczkának dudva nő, egy-két kosár nyári krumpli terem. Kérelmező bátran előadta: Hatvan korona árendát kell fizetnem évente a más udvarán, melyből egy kapavágás sem enyém. 400 koronából és egy pár boczikából helyet veszek, házat építek, mely az enyém lesz. Tíz éves törlesztésre kérem: 56 koronát kell fizetnem — mint elnök úr mondta — és a magaméban lakom; nem kell vándorolnom;

mint egy hontalannak, gyermekemet nem taszigálja ide s tova senki." Ez a dolog már nehezebben ment. Négyszáz korona sok pénz. Igaz, hogy ingatlanba teszi, de ki tudja, mit épít rá; a kezesek is gyöngék annyi pénzhez. Ezt nem lehet koczkáztatni. Igazgató társak! Ennek az embernek szent igaza van. Ezt nem szabad elutasítani. Miképen ki tudta eddig fizetgetni évente a 60 korona házbért, azonképen kifizeti nekünk az 56 korona kamatot. Már gyerekei is növekednek, segítenek a keresményben. Amaz összeg elveszett évjáradék volt, miből soha nem térül vissza semmi ; ez voltaképen évi betét, melyet egy összegben kap vissza az ingatlanban, mikor letörleszti a kölcsönt. De ha mégis aggodalmuk van, a felügyelő-bizottság egy tagjával jótállunk érte. Egyhangúlag megszavazták. Egy-két siker után bizalom támadt a sajgó szívekben. Nekibátorodtak csöndesen. Egy tag 200 koronát kért ló- és szekérvételre. „Mint tudják — úgymond — harmados földet dolgozom, minden szegénységemet pénzes fuvarral szállítgatom haza Évente 40—50 koronát kell kiadnom érte, magamnak alig marad valami. Mások fuvarral is, mikor egyéb dolog úgy sincs, szépen keresnek az uradalmakban". Ez az ember józan, értelmes, törekvő, ez megértette a szövetkezetet. A kért összeg megszavaztatott. Ily esetek három év óta már gyakran ismétlődtek. Több mint háromszáz kölcsönt folyósítottunk. Egyetlen esetben kellett pörhöz nyúlni ; a törlesztés hosszabb időre soha el nem maradt, a mi legékesebben szóló bizonyság arra, hogy a kölcsönadott összegek okosan lettek fölhasználva. Nyolczvan kölcsönt adtunk más adósság kifizetésére 14,600 korona értékben; harminczkilenczet földvételre 12.000 korona értékben ; harminczhetet házvétel és építkezésre 9500koronában; kilenczvenet jószág- és tehén-vételre 10,500 koronában; hetvenhetet különböző czélokra, mintegy 9500 koronában. Harminczhét új lakóhely, ötvenkilencz igás jószág, harminczegy tehén lett a szövetkezet segélyével. Törlesztések, kamatok, üzletrészek fizetése bámulatosan pontos. Állami, községi, egyházi adó jobban folyik, mint ezelőtt. Iskolából tandíj- vagy ruhahiány miatt senkinek gyermeke nem marad otthon. Köztudat lett, hogy a ki valamiben rendetlen, hanyag vagy korhely, tagul nem vétetik föl, kölcsönt nem kaphat. Szikszay András, ibrányi ev. ref. lelkész.