Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-22 / 47. szám

új szervezet a gyakorlati lelkészképzés szempontjából egész helyesen nagy nyomatékkal hangsúlyozza a cura pastoralis s az egyházi közigazgatás intenzivebb előadását. A vizsgálatok tekintetében az új szervezet a colloquiumok szigorítása mellett az eddigi gyakorlatot szentesítette, vagyis lészen egy-egy alap-, szak- és lelkészjelölti vizsgálat, mely utóbbi az egyet, lelkészvizsgáló bizottság előtt lesz leteendő. A hazai ev. theol. főiskolák ezzel az újjászervezéssel az örvendetes haladás és fejlődés útjára jutottak. Egyetemes jellegük kimondásával felszabadítja az új szervezet a soproni és eperjesi tanintézetet az eddigi függő helyzetből ; a tanterv módosításával és egyenlővé tételével közelebb hozza őket a pozsonyi akadémiával egyetemben a gyakorlati élet követelményeihez; egyenlő erővel és jobb anyagi javadalmazással nemes versenyt biztosít közöttük; a tanárokat az egyetemes egyház és a theol. tudomány szolgálatában egységes testületté forrasztja, s általában megvetette az egyetemes lelkészképzés tudományos és gyakorlati jellegének biztos alapjait. Mert a tervezetnek ebből a vázlatos ismertetéséből is látható, hogy az új szervezet szerencsésen egyesíti a lelkészképzésnek mind tudományos elméleti, mind egyházi gyakorlati feladatát. Mi azért hisszük és reméljük, hogy az egyházkerületek helyesléssel fogadják a theol. főiskolák újjászervezésének s a hazai theol oktatásügy egységesítésének eme tervezetét. Egyetemes ev. egyházunknak alig lehet eminensebb érdeke a lelkészképzésnél, a melynek gyakorlatiasabb jellegét s az új papi nemzedék belterjesebb nevelését az új helyzet sürgetőleg követeli. A lelkészképzés sokat hangoztatott egyetemi színvonala még nem biztosítja egyházunk jövőjét, s a gyakorlati egyházias szempontok kidomborodását még nem lehet közönséges begyakorlásnak minősíteni. A tudománnyal a theologiában is az egyháznak akarunk szolgálni, s a gyakorlatibb lelkészképzés a tudománynak is czélja és feladata. Elismerés illesse részünkről is a theol. főiskolák szervezésének nagy munkálatáért az albizottságot, s főleg annak előadóját, Glauf Pál esperest, a ki ezzel az egyet, nyugdíjintézet létesítéséhez hasonló emléket emelt magának. Mi theol. tanárok pedig értsük meg a mai forrongó kor intő szavát, a mely hangosan követeli a lelkészképzés intenzivebbé tételét és a kifogástalan tudományos színvonal mellett az egyház gyakorlati czéljainak és feladatainak gondos szem előtt • tartását. Úgy legyen J Eperjes. Dr. Szlávik Mátyás. ISKOLAÜGY. Rákóczi ünnepélyi megnyitóbeszéd. Egy ragyogó meteor tűnt fel Magyarország egén 1676. márczius 27-én egy bodrogparti kisközségben: Borsiban: kigyúlt sugár kévéivel bevilágította egünket, s vakító fénnyel ragyogott 1703 1710-ig; akkor Vadkertnél halványodni kezdett, ós letűnt 1735-ben ápril 8-án Rodostóban. Ez a ragyogó meteor II. Rákóczi Ferencz volt! Melyik magyarnak nem dobban meg a szíve e név hallatára? kinek élete, lelke oly tiszta volt, minta csillagsugár s kinek letűnésével reánk nézve egy fénylő világ enyészett el. Nagy okunk van tehát az ünneplésre! Örömmel adunk hálát a Gondviselésnek, mely a magyarnak ilyen hőst adott, hogy 0 szolgáljon nekünk őrölt például és lelkesítő tanulságul! Nekünk mindnyájunknak, de különösen az ifjúságnak: a jövendő — talán boldogabb kor—reménybeli letéteményesének; hogy tanuljuk meg, tanulja meg Rákóczi életéből azt a hazaíisziveket lángra gyújtó, de egyszersmind intő szózatot, hogy a hazáért mindent, a hazát semmiért. Kedves az Istennek a tiszta szív áldozata! Az övé nagyon kedves volt, mert tiszta szívvel áldozta fel imádott hazájáért mindenét: családját, egész kis országot kitevő birodalmát, a mit Madách az ember két szentségének nevezett: mind feláldozta a haza szent oltárán. Örömmel ós magasztos hálával üljük tehát emlékezetére ezt az ünnepet; sőt intézetünk új zászlójának felavatását is ehhez kötöttük, hogy az ezen alkalommal felmerült emlékek még szentebbé tegyék azt és legyen az nekünk sakramentumunk, mint a vészek viharában küzdő hősöknek a maguk szent lobogója. Ha lelkünkben mégis ezen ünneplés közben fájdalom is sajog és borongó visszaemlékezések támadnak; ha a dicsőségtől bearanyozott mult mellett az eltűnt szép idők folyamán és most szemünk esdő várakozással a kétes jövőbe tekint, — nem visszasírva a multat, hanem szebb és jobb sorsot remélve: rossz néven vehetné-e még a mindeneket látó Isten is e szegény nemzettől, mely a költő szavai szerint megbűnhődte már a multat s jövendőt. Nekem az is fáj, hogy Rákóczi Ferencz hamvai nem hazai földünkben porlanak; nyugvóhelye földjét idegen nép lakja; de még jobban fáj, hogy lelke is kezd idegen örökség lenni közöttünk, melyet nem védelmezünk és nem gyarapítottunk eléggé. És ha felmerül előttünk a nagy számonkérő kérdés a maga rettenetességével, hogy vájjon jó sáfárok voltunk-e a dicső elődök szent hagyományaiban? Akkor! . . , akkor! . . . Még az 1715-dik XLIX. t.-cz. mindig ott van törvénykönyvünkben; még mindig nem onthatjuk könyeinket a nagy, az eszményi, a hazájáért mindenét feláldozott nemzeti szentnek honi földben porladó hamvaira!!! Hazánk dicső, szent alakja! Felidéztük emlékedet, feltámasztottunk néma sírodból, melybe hűséges bujdosó társad — az utolsó — talán magát is siratvá, letette áldott jóságos fejedelmének földi maradványait; feltámasztottunk az emlékezet hálás kegyeletével és csak akkor: Ha szabad lesz végre ez a szegény ország S határain szerte a trikolort bontják, Ha itthon léphetünk koporsód elébe : Akkor térj meg újra sírod éjjelébe! . . .