Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-11-01 / 44. szám

semmi oly szerepe és hatásköre nem volt, a melyben keresztyén voltát igazolhatta s a krisztusi szeretetnek szivében élő lángjával melegitett volna. A r. kath. egyház a maga különféle apáczazárdáival kijelölt bizonyos munkakört a r. kath. nőknek és kétségtelen, hogy ezzel nagy szolgálatokat tett nemcsak a róm. kath. egyháznak, hanem általában az emberiségnek is, a prot. egyház csak jó hosszú idők multán jutott abba a helyzetbe, hogy diakonissza-intézménye által egy gyönyörű munkakört jelölt ki a prot. nőknek, a melyen belül női természetüknek megfelelően működhetnek az Isten országa érdekében. Ezen sajátszerű prot. intézménynek alkotója egy szerény prot. eklézsiának igénytelen, de fáradhatatlan buzgóságú s hitben erős lelkésze: Fliedner Tivadar, aki a rajna vidéki Kaisersweth nevű r. kath. kis városkának — Düsseldorf mellett — néhány száz prot. lelkét gondozta hiven s önfeláldozóan. Szegény s nagy családi! lelkésznek fia volt. 1800-ban született, s mivel nagyon korán árvaságra jutott, a nélkülözés keserű kenyerét már kora ifjúságában kellett megízlelnie, s mivel mint idősebb testvérnek öcscséiről és húgairól is kellett gondoskodnia, csakhamar az élet küzdelmeivel és nagy terheivel is meg kellett ismerkednie. Midőn a 22 éves ifjú Kaiserswerthbe került, hogy a szegénysége miatt megszüntetésre proskribált kis gyülekezetet gondozása alá vegye, mint az élet komolyságát jól ismerő, munkabíró s mindenkor tettrekész férfiú jelent meg; de nem azért, hogy ifjúkori keserű küzdelmei után nyugalmat s biztos kenyeret találjon, hanem azért, hogy a már meglehetősen edzett vállaira még nagyobb terheket vegyen. Magasratörő lelke nem elégszik meg csupán gyülekezetének anyagi és szellemi jólétéről való gondoskodással, hanem új intézmények létesítésén is fárad, hogy az egyetemes protestáns és keresztyén érdekeket is szolgálja. Általánosan ismert dolog, mily szomorúan állottak a protestantizmus ügyei még a XIX. század elején nemcsak hazánkban, hanem magában Németországban is. Yolt ugyan Németországnak két protestáns egyháza, a melyet hivatalosan s a hol kellett, erőszakkal egyesítettek, de az a két prot. egyház csak a templomokban ós az egyházkormányzásban létezett, a társadalomban, az élet különböző megnyilatkozásaiban nem tudtak róla. Háromszáz évnek kellett elmúlnia, míg a reformáczió annyira fejlődött, hogy a társadalomban a szeretet által áldásosán működő erkölcsi hatalomként lépjen fel és érvényesüljön. Az első időszakban a szervezkedés nehéz munkájában az élethez, a létezéshez való jogát kellett a protestantizmusnak kimutatnia s kivívnia. A második időszakban a győzedelmesen előretörő jezsuitizmussal szemben újból meg újból fegyvert kellett fogniok eleinknek, hogy a kivívott létjogot konfiskálni ne engedjük. Patakonkint folyt a vér, népek, országok elpusztultak, az erkölcsök eldurvultak s a míveltségnek és vallásosságnak újból meg kellett kezdenie a magvetés nehéz munkáját. A harmadik időszak, a mely hazánkban a kuruczok teljes leveretésével, Némethonban körülbelül a westfaliai békével kezdődik, a letargia, a szellemi tompultság időszaka. Hosszú pihenésre, az ellankadt erők megújítására és összegyűjtésére volt szükség, hogy a protestantizmus mint társadalmi életelv érvényesüljön. Többnemű s olykor sikeres próbálkozás után a XVIII. század vége felé új életre kél a protestantizmus, s előbb a theologiai tudományokban, valamivel későbben a társadalmi életben szokatlan elvek kezdenek terjedni s érvényesülni. Ebben a mozgalmas időszakban kezdi Fliedner az ő lelkészi pályáját, elhagyatott, szegény és roskadozó parókhiáján. Ezen, a protestantizmustól távoleső s a r. kath. világ által körülzárt helyen támadnak benne az egész protestantizmusra áldásthozó nagy eszmék, s itt keletkeznek a nagyszerű intézetek, melyekből krisztusi szeretet, evangeliumi erő s boldogító igazságok áramlottak szét mindenfelé. Itt küzdi fel magát Fliedner egy más kiváló emberrel, a hamburgi Wichernnel, az újabbkori protestantizmus egyik legkiválóbb hithősévé, a ki nem harczi bátorsággal, nem éles aczélfegyverrel és nem ügyes diplomatizálással küzdött s győzött az evangeliumi igazság és szeretet érdekében, hanem az Istenbe vetett hittel, a meggyőződés tántoríthatatlanságával s a győzelem reménységével nyert oly csatákat, a melyekben nem voltak legyőzöttek és sebesültek, hanem csupán nyerők és kigyógyultak. Gyülekezetének anyagi létét biztosítandó, útnak ered a fiatal lelkész s adományok gyűjtése czéljából bejárja a Rajna alsó vidékét, Hollandiát s Angliának egyes részeit. Valódi tanulmányút reá nézve ez az utazás. Sokat lát, még többet tapasztal, s midőn hazájába visszatér, nemcsak saját gyülekezetének sorsát javítja s biztosítja, hanem a társadalom egyes bajait megfigyelve és megismerve, az ige hatalmával és a ker. szeretet melegével törekszik azoknak eltávolítá-ára és enyhítésére. S erre bő alkalma nyílt, különösen a szomszédos Düsseldorfban. A börtönöknek embertelen berendezése s a raboknak keresztyénellenes gondozása foglalkoztatta általában az akkori világot. Általános volt a tapasztalás, hogy a bebörtönzött rabok sokkal nagyobb bűnüsök voltak, mikor börtönükből kiszabadultak, mint mikor oda kerültek; a börtönök s fegyházak a bűnösök valódi mesteriskolái voltak, melyekben sokszor a véletlenül bűnbe esett, de egyébként jólelkű emberek, kiváló tanítók kezeibe kerülve, a bűn igazi mestereivé növekedtek. Úgy volt ez a düsseldorfi kerületi börtönökben is, a hova Fliedner a rabok lelki gondozása czéljából bejárt. Elsőben arra kért engedélyt, hogy magát hetekre elzárathassa a rabokkal; de midőn azt természetesen meg nem engedték, akkor megelégedett azzal is, hogy időnként bejárjon a börtönlakók közé s őket lelkipásztori gondozásban s oktatásban részesítse. Itt szerzett szomorú tapasztalatai folytán, többek segítségével létesíti 1826-ban Düsseldorfban a rajnai börtön-egyesüleletet, melynek czélja a börtönlakóknak lelkészi gondozását s javítását lehetővé tenni. íme, a mit most az államhatalom természetes kötelességének tart, azt akkor egyes emberek buzgólkodása próbálta lehetővé tenni. Az 1833. év szeptemberében egy kiszabadult fegyencznő kopogtatott Fliedner szegényes parókiáján, menedéket keresve a szeretet ezen apostolánál, mert werdeni súlyos börtönéből való kiszabadulása óta senki sem akarta házába fogadni s ily módon alkalmat adni neki arra, hogy becsületes munkával keresse meg mindennapi kenyerét. Kertjének egy rozoga s elhagyatott kunyhóját jelölte ki a szerencsétlennek jövendő lakóhelyéül, a hova rövid idő niulva egy más hasonló nőt is be kellett fogadnia. Ez a kezdete az általa alapított első menedékháznak, azok részére, a kik a börtönből kiszabadulva, a rideg társadalomban csak kemény szivekre találnak, s a kik ekként mindenkitől eltaszítva, szinte kénytelenek ismét a bűn útjára lépni. Nemcsak városkájában, hanem a vidéken is igen sok volt a szegény, elhagyatott s részben züllésnek indult gyermek. Könyörületes szíve megindul ezeken is