Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-27 / 39. szám

BELFÖLD. Az alsóbaranya-báesi egyházmegye közgyűlése. Az alsóbaranya-bácsi egyházmegye ez évben Újvidéken, szept. hó 2-án tartotta évi rendes közgyűlését, Szabó Péter esperes és Cseh Ervin gondnok elnöklete alatt. A gyűlést megelőző napon előértekezlet volt, a melyen a szőnyegre kerülő tárgyak alapos megbeszélésben részesültek. Ezen egyházmegye területéhez tartozik a legtöbb missziói egyház és ezeknek sok iigyes-bajos dolga adja a legtöbb munkát a közgyűlésnek, annyival inkább, mert az újabb rend értelmében a missziói lelkészek nem a püspöki, hanem az esperesi hivatallal, és ezáltal az egyházmegyével vannak közvetlen érintkezésben. Az egyházmegye féltékeny és szerető gonddal ápolja az összes missziói, de különösen a nikinczei és maradéki magyar gyülekezetek érdekeit. Erőteljes segítő karral nyúlt e két, különleges módon keletkezett és sajátságos helyzetben levő gyülekezet hóna alá és előnyös feltételek mellett eszközölt földvásárlás és egyéb eszközök által biztosította ezek exisztencziáját. Mint „a tűzből kiragadott üszök" e két gyülekezet; féltő gonddal kell őket most már őriznünk és tápolnunk, hogy el ne enyésszenek. A horvát klérus és kormány minden lehetőt elkövetnek, hogy e missziói gyülekezetek fejlődése lehetetlenné legyen téve. Ezért vonta meg a nikinczei iskolától a nyilvánossági jogot, illetve tiltotta el, hogy a más vallású gyermekek ebbe járhassanak, mert hiszen a 7 éven felüli gyermekek még r. katholikusok. De ki tudná elősorolni mindazon középkorba illő zaklatást, gáncsoskodást, a melynek ezek az „eretnekek" ott politikai és egyházi hatóságok részéről ki vannak téve. Ezért óhajtanak ezen missziói egyházak most szorosabban tömörülni és valami olyanforma külön szervezetet nyerni, a melynélfogva rövidebb úton és módon érintkezhessenek az ottani politikai hatóságokkal Ily ezélból adott be a missziói egyházak egyik fő és buzgó protektora, szószólója, dr. Kelecsényi Zádor egyházmegyei tanácsbiró egy memorandumot már a mult kerületi gyűlés alkalmával, a mely most egyházmegyei jóváhagyással megy fel ismét. Ily ezélból adtak be a missziói egyházak lelkészei is az egyházmegyei gyűléshez egy kérvényt, a melyben némi juriszdikczióval és képviseleti joggal felruházott lelkészi egylet — értekezlet — szervezhetésére kérték a gyűlés jóváhagyását. El lettek utasítva, mert a közgyűlés szeparatisztikus czélokat és hajlamokat sejtett ezen tervezetben. Nézetem szerint el fog jönni az idő, a midőn a horvát földön levő gyülekezeteknek, sajátos helyzetükre való tekintettel, kell bizonyos autonomikus jogokat adnunk, mert ezáltal magunkat is sok gondtól és felesleges munkától, irka-firkától szabadítjuk meg. Hogy tőlíink elváljanak, arról szó sincs, mert hiszen a legtöbb missziói gyülekezet gyenge csecsemő még és a „tápláló" anyát nem nélkülözheti. De van olyan is, a melyet most már el kellene „választani", a mely már elég erős, hogy saját emberségéből megélhessen. Ilyen p. o. Beska. Az ottani buzgó missziói lelkész 25 évi gondos vezetése alatt ezen gyülekezet, a bevándorlások és értékemelkedés által is, ma már erős gyülekezet, a melyet segélyezni immár a más gyenge, elerőtlenedett hazai gyülekezetek elleni mulasztás. A presbitérium az esperes sürgetésére kimondta, hogy kész anyásítani. A közgyűlés, könnyen érthető okból, ellene van. A másik nehézség: mi történjék az ottani missziói lelkészekkel, ki lehet-e őket tenni az anyásítással járó szabad lelkészválasztás" esélyeinek ? Ok küzdöttek ott az alapítás, a kezdet nehézségeivel és most, ha az anyásitott gyülekezet a köteles hálaérzet helyett az „újság" utáni vágy által vezéreltetve mást választ, mi történjék ezen hű munkásokkal? Kell erre vonatkozólag méltányos törvény vagy intézkedés! Az esperesi jelentés szerint az egyházakban, egy-két kivétellel, rend és békesség honol. A kormány erős kezekben van, a lelkészek pedig igyekeznek kezére lenni, s megértve a változott kor intő szavát, igyekeznek fegyverkezni és hadakozni a sok leselkedő ellenség ellen. Mint minden egyházmegyében, úgy itt is megvannak ama bizonyos „kígyók" : a karancsi Csinos-ügy, Kórógy és Haraszti mindig adnak kisebb-nagyobb okot az esperesi kéz erélyesebb beavatkozására. Mint mindenütt, úgy itt is vannak lelkészek, kiknek jól esik, ha valami kötelezettségükkel szemben hátralékban maradhatnak. Meleg üdvözlésben részesült az esküjét letett új tanácsbiró : Poór József és Tóth Sándor tanácsbiró 25 éves szolgálati jubileumából kifolyólag. Bizonyára atyai nyom dokot fog követni amaz ifjú Timotlieus, a ki szép imájában lelkünket a gyűlés kezdetén az Úr zsámolyához vezérelte. Az egyházmegye tanügye erélyes, ügyszerető férfiú vezérlete alatt, általában véve virágzó állapotban van. Szendy Lajos tanácsbiró és tanügyi bizottsági elnök kimerítő jelentésben számolt be a tanítók sáfárkodásáról, a körlelkészek jelentései alapján. Örvendetes jelenség az, hogy a bácskai német egyházakban a tannyelv mindenütt magyar, s a magyar nyelv kiváló eredménynyel való tanításáért ezen évben is kaptak jutalmat a Korbai magyarosító alapból egyes tanítók: Jung Károly, Gutsohn Adolf újsóvéi, Porth ó-verbászi, Müller Sándor, Kiss Béla újszivaczi tanítók stb., a többi is mind elismerésben részesült hazafias működéseért. A református németek lelkében különben erősen él az az öntudat, hogy az ő vallásuk a magyar vallás és büszkék arra. hogy gyermekeik magyarul is beszélnek, s hogy az apák magyarul beszélni nem tudnak, annak nem ők az okai, hanem oka az állam s az egyház indolencziája és főképen az, hogy a régibb német tanítók maguk sem tudtak magyarul. Százados vétkes mulasztást kell itt pótolni, helyrehozni, nem erőszakkal egy csapásra, hanem következetes, tapintatos munkával. A kuezorai német ref leányegyház a nagyobb ev. gyülekezet mellett megfogyatkozott iskoláját önerejéből fentartani képtelen. Segélyért folyamodott. Sokan kimondták reá a szentencziát, hadd menjen, hadd vesszen ! így szóltak eleink is, azért lőn „eltüntetve" annyi sok német anyanyelvű református, pedig a helyett, hogy veszni hagytuk őket, közelebb kellett volna vonni őket magunkhoz, a magyar egyházhoz, és megtanítva őket a közös anya nyelvére, a magyar hazához. Hiszen a szlavóniai missziók segélyezése is jórészben ezen indokból történik, pedig ottani német anyanyelvű híveinket már nehezebb „kezelnünk" és megtartanunk; azért első sorban az itthoniakról kell féltékeny szeretettel gondoskodnunk. Több kisebb jelentőségű ügy letárgyalása után a „re bene gesta" érzésével távoztunk a szép délvidéki városból, a melyben évről-évre izmosodik a magyar elem, és ebben nem kis része van az ottani gyarapodó kálvinista gyülekezetnek. Buzgó lelkésze vezetése alatt,