Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-04 / 1. szám

megmutatta, hogy a helyesebb területi beosztások az egyházkormányzatra és az egyházi fejlődésre emelőleg és fejlesztőnek hatnak. A czélszerűbb rendezést a megszaporodott esperesi és püspöki teendők jobb ellátásának közérdeke is hangosan sürgeti. 4. Kívánja a református nevelés fejlesztését. Református oktatásügyünk csaknem minden vonalon sokat haladt az utóbbi évtizedben. Haladt az iskolai, haladt az egyháztársadalmi nevelés is. A népiskolai és középiskolai államsegély megjavította a tanítással foglalkozók fizetését, modern helyiségekhez és felszereléshez juttatta különösen a középiskoláinkat. A didaktika és methodika, a szorosan vett oktatás terén is jelentékeny a haladásunk. Ámde a szorosan vett nevelés, az evangyéliumi keresztyén nevelés tekintetében mind az iskolai, mind a társadalmi mezőkön jnég nagyon sok a javítani való. Nép- és középiskoláinkban, tanító- és lelkész-nevelő intézeteinkben még mindig nem elég erős és belterjes, nem eléggé hatályos az evangyéliumi keresztyén szellem, a protestáns közszellem. Nőnevelés ügyünkkel még csak a kezdet kezdetén vagyunk, noha el kell ismerni, hogy viszonylag e tekintetben is nagy az utóbbi évek iparkodása és előmenetele. Egyháztársadalmi nevelésünk, az ifjúság, a nők, a nép, a müveitek egyházi nevelése is kezdetleges még nálunk; az egyesületi és hatósági evangélizáló tevékenység bizony még szervezetlen és kezdetleges, noha legutóbb a belmissziói mozgalmak révén ebből a szempontból is sok jó történt. Az egyházias nevelés fejlesztése végett a zsinatnak fontos teendője lesz, hogy a vallásoktatás, a nőnevelés, a tanítóképzés, a lelkészképzés javítása s a belmisszió előmozdítása érdekében tapintatos intézkedéseket tegyen. Tartsa szem előtt a zsinat azt a fontos elvet, hogy buzgó egyháztagok, jó család-anyák, lelkes papok, egyházias tanítók és református érzületű tanárok nevelését az államtól nem, s egyedül csak az egyház erőteljes keresztyén szellemétől várhatjuk. Az iskolák fentartásában nagyon jó segítséget és szolgálatot tehet az állam, de az iskolának a társadalomnak református ízt)

színt, szellemet és jelleget egyedül csak az az erőteljes keresztyén lelkület adhat, a mely az erőteljes keresztyén nevelésből és egyházi életből táplálkozik. A valóban egyházias iskola, a melyben az egyház leke lüktet, nagy áldás, valóságos veteményes kertje az egyháznak; de az elegyháziatlanult felekezetű iskola csak unott teher, erőfogyasztó luxus-tárgy az egyházra nézve. 5. Kivánja a teljes viszonosság és tökéletes jogegyenlőség megvalósítását a hazai egyházak között az 1848. évi XX. t.-cz. 2. és 3. S-a értelmében. Ez egyik legkényesebb, de legfontosabb ága a zsinati teendőknek. Bizonyos, hogy hazánkban'' nincs véres vallásüldözés, nincs erőszakos egyházpusztítás; de az is kétségtelen, hogy a két evangéliumi egyház »tökéletes« jogegyenlősége és »teljes« viszonossága még mindig csak papirosra irott malaszt, az életben és gyakorlatban pedig egészen más.világ van. Az uralkodó egyház kiváltságai, előnyei politikailag, intézményileg, társadalmilag és anyagilag ólomsúlyként nehezednek rá a protestáns egyházakra. Zsinatunknak elodázhatatlan kötelessége, hogy az 1848: XX. t.-cz. végrehajtását erélyesen megsürgesse és bölcsen előkészítse. Egyházunk méltósága, elvitathatlan törvényes joga, nyomasztó anyagi érdeke egyaránt követelik, hogy vezető embereink, zsinati képviselőink megembereljék magukat s a törvényben kimondott egyenlőségi és viszonossági jogokat végre-valahára valóra váltsák. Ez nemcsak elsőrendű protestáns érdek, hanem a nemzet életébe vágó nemzeti posztulatum, a magyar faj megerősítésének nagy politikai feladata és halaszthatatlan követelménye. íme ezek főbb pontjai a mi zsinati programmunknak, a melyet a konventi előmunkálatokra való tekintet nélkül, anyaszentegyházunk jól felfogott érdeke és szeretete sugalt. Mit tesz magáévá s mit akar és fog megvalósítani ebből a zsinat bölcsesége, az a jövő titka. De azt biztosan tudjuk, hogy apró-cseprő törvény-revizióval és kisszerű tatarozgatásokkal nem sokat lendítünk anyaszentegyházunk elhatalmasodott szervi bajain. Gyökeres orvoslásra, bátor és bölcs lelkű törvényhozásra és intézkedésekre van szükségünk. Adjon a jó Isten a vezetőknek ehhez segedelmet és mindnyájunknak boldog újesztendőt! SzŐts Farkas. Pappá avatás, vagy: fel lehet-e szentelni a vallástanító lelkészeket? (Egy fejezet az egyházjogból.) Samarjai János az „Egyházi ceremóniák és rendtartásokéról írt s 1636. kiadott könyvében így szól: „Az anyaszentegyházban nem adunk szabadságot arra, hogy az egyház tisztébe avassák magukat a közemberek és egyházi hivatal nélkül valók". Grelei Katona István is azt mondja a XIII. kánonban: „senki sem veheti magának a tisztességet, hanem csak az, a ki Istentől hivatik, miként Áron2

. Bizony, e két, s a régi időkből ugyancsak szaporítható idézet is bizonyítja, hogy a papság, ha nem sacramentum is, de mégis ordo a kálvinista felfogás szerint is. És a ki pappá lett, az a lelkészi jelleget, a karaktert még a legújabb Zsin. Törv. 114. §-a> szerint is megtartja, s megtartja, ha nem lesz is pap, s csak akkor veszti el, ha valami, a lelkészivel össze nem férő