Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-09-06 / 36. szám

nem visz el arról semmit egyebet, legfeljebb csak a kedves emléket; de asztalát nem diszíti, nem látja el semmi sem. Ugye pedig azt szeretnétek, hogy gyermekeitek asztala cliszes, rakott legyen a tudomány és ismeret javaival, hogy egykor, öregségetek napjaiban talán magatok is mellé ülhessetek. Ám akkor oltsátok lelkébe gyermekeiteknek, hogy az iskola nem arra való, hogy annak csak padjait koptassák, hanem hogy benne lelki kincseket gyűjtsenek ; mert csak az várhat aratást, a ki jól megművelte földjét és jó magot vetett bele. Ne bízzátok el magatokat gyermekeitek jó tehetségében ; ne tekintsetek se vagyonotokra, se befolyásos összeköttetéseitekre, hanem kössétek lelkére fiaitoknak, leányaitoknak az odaadó szorgalmat, a lankadatlan kitartást, mert ez a siker második feltétele. De ne feledjétek azt sem, hogy nem csak, vagy nem a tudásban és a bölcseségben áll a lélek boldogsága ós az élet megelégedettsége. Gyermekeitek lelke mást is kiván : Istennek félelmét és a tiszta erkölcsöt. Jó tanácsaitok, intéseitek közül ne hiányozzék azért ez sem ; mert mit használ valakinek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall. A sok drága könyv mellé, a mit megvásároltok, tegyétek azért oda azt az olcsó kis könyvecskét: a mi Urunk Jézus Krisztus szent evangéliumát is, hogy lehessen gyermekeitek hűséges vezére, a lankadásban erősítője, a szenvedésekben vígasztalója és a kísértetekben oltalmazója. Intsétek, tanítsátok őket, hogy a rosz társaságok megfertőztetik az erkölcsöket; de az Ur hajlékának látogatása, a jóra vezérlő ifjúsági egyesületek keresése út a földi ós az örökkévaló boldogság felé. Ezeket gondoljátok meg és ezeket cselekedjétek meg szülők, kik reménységgel és aggodalommal vegyes érzések közt bocsátjátok ki gyermekeiteket hajlékaitokból, ós akkor aggodalomra nem lesz ok, édes reménységetek pedig beteljesül ! De nagy felelősség nehezedik reánk is, kik a tudományok ós ismeretek csarnokainak ajtajaiban várjuk az érkezőket. Hasztalan a jó pályaválasztás, a szülői intés szorgalomra, istenfélelemre, jó erkölcsre, ha mi nem állunk hivatásunk magaslatán és nem értjük, vagy nem teljesítjük kötelességünket. Ha csak lélek nélkül, napszámosokként végezzük dolgainkat; ha eljárásunkba betolakodni engedjük saját egyéni gyengeségeinket: az erélytelenséget, a haragot, vagy épen a részrehajlást is; ha nem úgy tekintjük a reánk bízottakat, mint drága, becses anyagot, a melyből nekünk kell formálnunk hatalmas oszlopokat a hazának és anyaszentegyháznak; ha elfeledjük, hogy mi nemcsak tanítók, hanem nevelők is vagyunk, és pedig nevelők legelső sorban a saját életünk példájával; ha nem veszszük tekintetbe, hogy növendékeink lelkének nem csupán a világi tudományokra van szüksége, hanem az örök élet tudományára is: akkor messze járunk hivatásunk betöltésétől és munkánk csak rombolás, építés helyett. Gondoljuk meg azért mi is kötelességeinket. Lebegjen előttünk szüntelen a hármas czél: tanult, hű fiakat nevelni a hazának, hivő, áldozatkész tagokat az anyaszentegyháznak, és örök boldogságra hivatott polgárokat az Isten országának. S tegyünk meg mindent arra, hogy e czélokat el is érjük. Hirdessünk, tanítsunk tudományt és ismeretet; neveljünk hitre és tiszta erkölcsre, s a míg átvezetjük növendékeinket a tudomány megmérhetetlen mezején, mutassuk meg nekik az utat az Isten országa felé is! A kegyelemnek Istene pedig adja áldását mind a szülők jó szándékára, mind a mi munkánkra, hogy a mikor lefolynak e most kezdődő iskolai esztendő napjai, a sikernek édes, megnyugtató érzése tölthesse el lelkeinket! Hamar István. A pátronázsról, vagyis a rabok és azok családja fölött való gyámkodásról. (Folytatás.) A börtönügy terén tehát, a humánizmust illetőleg, a két nagy művelt nemzetet: az angolt és németet megelőztük. Nemcsak büntető-törvénykönyvünk, hanem a letartóztató [intézetek számára kiadott utasítások is a humánizmus szellemétől vannak áthatva. És ez a szellem nemcsak írott malaszt, hanem megtestesülést is nyer a gyakorlatban. Szóval, a mit csak meg lehet tenni hivatalból, hivatalos apparátussal, a mi az állam, a kormány teendője: az a börtönügy terén mind meg van téve és pedig sok tekintetben mintaszerűen, roppant áldozattal. A mi azonban a társadalom kötelességét illeti — annak még csak tudatára sem jutott a magyar közönség, nem hogy bárcsak a legkisebb mérvben megfelelne annak! Szükséges tehát foglalkoznunk avval a kérdéssel, hogy: mi kötelessége lehet a társadalomnak a börtönügygyel szemben? Van-e egyáltalában köze ahhoz? Embertársaink testi és lelki nyomorának enyhítése s lehetőleg megszüntetése felebaráti kötelesség. De evvel a kötelességgel nemcsak felebarátainknak, hanem önmagunknak is tartozunk. Nemcsak a szeretet sugalja, hanem az önzés is ezt tanítja. Mert a nyomor szülőanyja minden rossznak, a mi a társadalmat veszélyezteti. A rosszat pedig saját érdekünkben, saját személyünk, saját vagyonunk, saját erkölcseink biztonsága érdekében is nemcsak elhárítanunk kell, de meg is kell előznünk. Tehát a testi-lelki nyomor enyhítése, orvoslása és megelőzése: ez a hármas nehéz föladat vár megoldásra. Ezeknek eleget tenni legnagyobb részben a társadalom kötelessége.