Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-09 / 32. szám

majd két óráig, — az idő alatt pedig Tiszt. Prédika­tér uraimékat keresték, ketten egy házkoz szaladtak, reája ment a nép a házra, de ugyancsak nem nyitották ki az ajtókat. Ketten pedig, Tiszt, biai és pátyi predi­katér uraimék elfutván, elszabadultak. Azután visszajött a nép a Parochussal a szomorú házhoz, de minthogy szegény édes Anyám e házat be­zárta, hirtelen be nem mehettek, mindazonáltal paran­csolt Plebánus uram a mellette levő Quartólyosoknak és hallgatóinak, a kik kivont fegyverekkel, fustélyokkal bementek a házba s ez időközben sok asszonyokat, fér­fiakat megsebesítettek, vérzettenek. Kihozatván a testet, maga a Plébánus elvitette s elis temettette; de a hányoló­dásbau úgy megrongoltatott a koporsója, hogy a már megbüszhödött test ugyan locsogott, csurgott a koporsóból. így végezte el szegény boldog emlékezetű Atyám életét Etyeken, melyet 39 esztendőkig s félig, csak az ő Jesusához való szeretetből Őrzött, noha tisztességes hivatal által változhatott volna ő kegyelme. Tudom, hogy sokkal terhelem ezer dolgai között Tiszt. Superintendens Atyám uramat, de azért cselek­szem, hogy annál helyesebben repaesentálhassa a hol illik. Itt ugyan már a Tts vármegyére ment a dolog. Végezésre láttom hozzám kegyes indulatjai, atyai jóvoltát, — kérem is, hogy vegyen Tisztel. Atyám uram engemet az enyimekkel együtt atyai szívére, — Atyám uramat pedig az Isten vegye magához annak idejében örök dicsőségre. Amen. jVagyok Tiszt, Superintendens uramnak ő kegyelmének alázatos engedelmes szolgája Sallai Sámuel, n. pr. Anno 1763 die 30 maji K. Sz. Péter. Közli: Földváry László, váczliartyáni lelkész. IRODALOM. ** Az Allatok világa. A legérdekesebben és leg­szebben megírt természettudományi műnek füzetei követ­kezetes pontossággal jelennek meg, pompás nyomdai kiállításban és művészi illusztrácziókkal, hogy a leg­kiválóbb díszmunkát alkossák. A most kiadott 101-dik füzet teljesen méltó az előzőkhöz úgy külső formájában, mint tartalmában. E füzetben Brehm a juhokról szól s a házi juhtól kezdve a faj mindegyikéről szivesen mondja el mindig érdekes mondanivalóit. Ismerteti a merino-juhot, a feketefejű juhot, a magyar raczkajuhot, a mely szinte kiválik a többi közül, továbbá az oláh­országi raczkakost, a czigájakost és anyajuhot, vala­mint a muflont ós a pézsmatulokot, a melyeknek rajzai is a füzetbe foglalvák. Az Allatok világának dr. Bálint Sándor szerkesztésében megjelenő magyar kiadását a Légrády testvérek adják közre füzetenkint, a melyek azután kötetekké nőnek. Egy füzet ára 80 fillér, egy köteté pedig 18 korona. A füzetek és kötetek akár a kiadóczégnél Légrády testvéreknél (Yáczi-körút 78. sz.), akár a könyvkereskedők útján kaphatók. Most jelent meg: Van Oosterzee J.: A Heidelbergi Káté 52 egyházi beszéd­ben, dr. Antal Géza fordításában. Ara vászonkötésben 12 korona. Szügyi József: 225 orgonaelőjáték. Ára 6 korona. Kiadja és 2 koronás havi részletfizetésre is szállítja László Albert és Társa, a tiszán­túli ev. ref. egyházkerület bizományosa Debreczenben, a ki kivánatra ingyen küldi meg részletfizetésre szóló theológ ia i köny v-árjegyzékét. Szintén most jelent meg a fenti mű után: Csiky Lajos : Kátémagyarázati imád-Kágok. Magyarázat előtt ós magyarázat után mondandó imádságok a Heidelbergi Káté ötvenkét úr­napjára. Ára vászonkötésben 3 korona 80 fillér. Kap­ható Kókai Lajosnál (Budapest IV., Károly-utcza 1.) EGYHÁZ. Egyházkerületi világi főjegyzőül a dunamelléki kerületben megválasztatott dr. Vécsey Tamás kir. taná­csos, a m. kir. egyetem ny. r. tanára. A szavazatok felbontása mult hó 18-án történt. 319 beadott szavazat közül 315 szavazatot nyert a megválasztott főjegyző, kire az Isten gazdag áldását kérjük. A budapesti VII. ker. templom javára eddigelé már 14 ezer korona adomány gyűlt össze. Az adakozá­sok, ha ily mértékben folynak be tovább, valószínűleg a gyűjtés nemsokára eredményre fog vezetni. A kik adományaikkal támogatni akarják e fontos ügyet, külde­ményeiket a következő czímre küldjék: Ref. Lelkészi hivatal: Budapest, VII. Rózsa-u. 20. Lelkészi értekezlet. A szikszóvidéki ev. ref. lelkész­értekezlet mult hó 22-én Szikszón Varga József elnök­lete alatt ülést tartott, Az elnök buzgó imája s egyház­társadalmi életünkre vonatkozó megnyitó beszéde után, az egyesület belső ügyei nyertek elintézést. Ezután a mult évben kitűzött „aratási úrvacsorabeszéd" czímű pályázattételre beérkezett pályamunkát és ennek bírá­latait olvasták fel. A jutalomra érdemesített munka szer­zője : Papp József somori lelkész. Majd Benke István és Antalfy László egyesületi tagok tartottak tanulságos és érdekes felolvasásokat, a kik mindaketten kiérde­melték az elismerés megnyilatkozását, melyet a figyelmes elnök méltó szavakban ki is fejezett az értekezlet ne­vében. Végül az értekezlet a „Magyar Szó"-ra két rész­vényt jegyzett elő. A budapesti ref. ifjúsági egylet ismét kirándult a mult vasárnap Budakeszre, hol az egész napot vígan töltötték az ifjak, estefelé istentiszteletet tartottak a szabadban, melyen Fekete Géza beszédet tartott és Fleiseher Gyula imádkozott. — Aug. 20-án ismét nagyobb­szabású kirándulást terveznek a Svábhegyre. — De nem­csak a kirándulások képezik az egylet fő munkáját. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom