Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-08-02 / 31. szám

jelentésének meghallgatása után az elnökség az első nap tanácskozását bezárta. Délben a Szabária-szálló nagytermében társas ebéd volt, melyen a ker. elnökség esperesei, felügyelői és lelkészi kara teljes számban résztvett. Az első tósztot Ihász Lajos felügyelő mondotta a királyra. Weörös Sándor Gyurátz Ferencz püspököt, Bognár Endre Szombathely városát, Gyurátz Ferencz a vendéglátó gyülekezetet, Szombathely város képviseletében megjelent h. polgár­mester az egyházkerületet éltette. — Második nap. — Az egyházkerület folytatólagos közgyűlése a gyám­intézetnek Löw Fülöp és Berzsenyi Jenő dr. társelnöklete alatt. tartott ülésével vette kezdetét. Löw Fülöp terjeszti' mindenekelőtt a közgyűlés elé évi jelentését. A kerület­beli gyámintézetek működése ez évben is örvendetes volt. Tanúsítja azt az a puszta tény, hogy a gyűjtés főösszege 9889 . kor. 01 fillér volt. Legtekintélyesebb összeggel a soproni felső, vasi felső, győri, veszprémi egyházmegye szerepel. Az egyházközségi gyámintézetek közül 100 koronánál nagyobb volt a bevételök vármegyénk­ből a következőknek: Locsmánd 100'35 kor., Borostyánkő 106'80 kor. és Sopron 1159'57 kor. Az összes házigyűj­tés 465425 kor. ; az elemi iskolai gyűjtés 590'74 kor. Az összes offertórium 899*03 kor., az összes persely­jövedelem 520'73 kor. A közgyűlés a hitbuzgóságnak ezen szép megnyilatkozását örvendetesen tudomásul veszi s Löw Fülöpnek lelkiismeretes, fáradhatatlan munkás­ságáért köszönetének, elismerésének ád kifejezést. A szeretetadományokból megyénkből Borbolya, Balf, Med­gyes, Bánfalva és Vásárosfalu községek kaptak. A gyámint. közgyűlés befejezése után a ker. ülés vette fel tárgyalásainak fonalát. A népiskolai bizottság .jelentéséből örömmel értesül az egyházkerület, hogy az iskolalátogató gyermekek száma 96%-Az egyházmegyei tanítóegyleteknek kerületi tanítóegyletté alakítása tárgyá­ban a közgyűlés Köpi Gyula tanítóképezdei igazgató előadó javaslatát fogadja el, mely szerint az alapszabály­tervezetek a jegyzőkönyvben meghatározott változtatá­sok megtörténte után jóváhagyatnak. Mivel azonban vannak tanítóegyletek, melyek az alapszabályokat be nem terjesztették, a ker. tanítóegylet megalakítását a jövő évi ker. közgyűlésre halaszta. Az egyházkér. ének-és zenepártoló-egyestilet áldásos működéséről szóló jelen­tést örömmel veszi tudomásul. A véleményező bizottság előterjesztései alapján a közgyűlés elhatározza, hogy a felekezeti tanítók fizetésének az állami tanítók most megállapított fizetésével egyenlővé tétele tárgyában föl­terjesztést intéz az egyház-egyetemhez s kéri, hogy az teljes erkölcsi súlyával hasson oda, hogy a jogos köve­telések teljesíttessenek. A soproni kir. segédtanfeliigyelő ellen a soproni egyházközség adott be panaszt törvénybe ütköző be­avatkozás tárgyában. A közgyűlés a sérelmet autonomi­kus jogainkba ütközőnek találván, a sérelem orvoslását a tanügyi kormánynál keresi. Előterjeszti a vélem. biz. az egyet, gyűlési képviselők kiküldésére vonatkozó javaslatát. Az egyházker. misszióügyi és kikerekítési bizottság jelentése kapcsán elhatározza a közgyűlés, hogy új kér­vénynyel keresi fel a tanügyi kormányt, addig is, míg az állás rendszeresítetik, adminisztrátor odahelyezésével kiván segíteni az égető szükségen. A számvevőszék jelentését köszönettel tudomásul veszi a közgyűlés. Az egyházker. lelkészegylet jegyzőkönyvét Zábrák Dénes lelkész terjeszti elő. A fontos aktuális kérdések egész sora áll előttünk ennek az életképes egyesületnek jelentésében. Kiterjedt a lelkószegylet ellenőrző figyelme a kiilinisszió munkájára s annak hathatós, egyetemes pártfogására. Hosszas vitatkozás eredményét tünteti fel a jelentés azon határozatban, melyet a liturgia egysé­gessé tételére vonatkozólag kimondott. A kérdés tanul­mányozására, különösen pedig a munkálat irányát ki­jelölő elvek megállapítására szűkebbkörű bizottságot küld ki, melynek elnöke Poszvék S. lyeeumi igazgató, tagjai Stf'ttner Gyula, Horváth Sámuel esperesek, Kapi Gyula igazgató és Zábrák Dénes lelkész. A megvitatott tételek között találjuk a háziistentisztelet, az öngyilko­sokkal szembeni állásfoglalás, a vallásos esték, az alko­holizmus kérdéseit. A ker. közgyűlés a lelkészértekezlet jelentését örömmel veszi tudomásul. Ugyancsak tudo­másul vétetik az egyházker. levéltáros évi jelentése is. Az indítványok során a ker. közgyűlés ajánlja az egyházmegyék figyelmébe, hogy a felterjesztendő ügyek megvitatására egyházmegyei véleményező bizottságot ala­kítsanak. Kimondja egyszersmind a közgyűlés az egyház­községek vagyoni állapotát feltüntető vagyoni törzskönyv szerkesztését s ennek megvalósítására felhívja az egyház­megyék figyelmét. Ugyancsak figyelmébe ajánlja a lel­készeknek kivándorlási napló vezetését; a nyomtatványok fedezését a ker. felügyelő ismert áldozatkészségével ma­gára vállalta. Végül a következő évi ker. gyűlés helyéül Pápa jelöltetett ki. Ha az egyházközség építkezése folytán itt nem lehetne megtartani, N.-Kanizsán lesz a gyűlés. A ker. gyűlés programmpontjai letárgyaltatván, Gyurátz püspök a ker. gyűlést bezárja. A ker. elnökség és az egyházmegyék képviselői a mai napon elhagyták Szombathely városát, de maguk­kal vitték a vendégszerető város és egyházközség em­lékét. RÉGISÉG. Egyházi régiségek. I. Isten áldjon meg dabi lutheránus lakosok! Esett értésemre, hogy nektek ezen Dab helységben Predikátortok és exercitiumtok nem levén, keresztelé­sekre, esküdtetésekre és temetésekre az oda való kál­vinista prédikátorhoz járultok. Mivel pedig az a kegyelmes királyi rendelések ellen volna: azért valamint említtetett kálvinista prédikátort fŐpásztori hatalommal az olyan functióktól tiltom, úgy nektek hagyom és keményen parancsolom, hogy mindezekben peregi plebánus uramtól függjetek. Azt mindazonáltal nem ellenzem, ha előre letevón a stólát most említett peregi plebánus uramnak, más helységben — a hol a ti vallástokon való prédi­kátor lakik — megirt functiókra által mentek. Különben sem cselekedvén. Dátum in Posses. Pereg die 16 Junii Anno 1761 gróf Eszterházi Károly, váczi püspök. II. Tisztelendő atya! Nagy érdemű Superintendens Uram! A köztünk levő lutheránusokat a mi illeti: azok iránt a váczi püspök

Next

/
Oldalképek
Tartalom