Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1903-08-02 / 31. szám
taliter találjuk még említve az iskolaszolgákat és harangozókat; sőt a 70—72. §-ban részletesen megszabva találjuk egy olyan egyházi tisztviselő vagy alkalmazott ügykörét is, a kiről sem az 53., sem az 54., sem az ezek után következő §§-ok nem szólnak, t. i. a szegények és árvák gondnokáét. Összevisszaság, határozatlanság tehát mindenütt, és sehol határozott megkülönböztetése tisztviselőknek és alkalmazottaknak. Pedig ez nem lett volna nehéz. Csak a megkülönböztetés alapelvét kellett volna megállapítani, a többi ment volna magától is. S mi lett volna a helyes alapelv? Szerintem a következő: egyházi tisztviselő az, a ki a presbitériumnak akár személyesen, akár képviselete által alkotó tagja; egyházi alkalmazott az, a ki a presbitériumnak sem személyesen, sem képviselete által nem alkotó tagja. Ezen alapelv szerint, a tervezetben említettek közül tisztviselőnek tekintendők : a lelkészek, a gondnokok, a presbiterek, a segédlelkészek, a tanárok, a tanítók, az énekvezérek, a gazdasági, árva- és szegényügyi állandó bizottságok elnökei, illetve az árvák és szegények gondnoka ; egyházi alkalmazottaknak : az egyházfiak, a harangozok és az iskolaszolgák. Egyházi életünkben azonban a lefolyt tíz év alatt nemcsak azokat a tisztviselőket láttuk szolgálni, a kiket a törvénytervezet alapján fentebb felsoroltam. A haladó kor újabb fejleményeket eredményezett és újabb egyházi tisztviselőségeket is teremtett, a melyek, a mint egyházi életünknek az a mezeje, a mely eddig csaknem teljesen parlagon hevert, mindinkább munkába vétetik, folyton jelentősebbekké válnak. Ertem ezek alatt azokat az egyházi tisztségeket, a melyeknek viselői a vallástanítás, az ifjúság és a gyülekezet intenzivebb lelki gondozása és a védő s oltalmazó szeretet munkálkodása terein forgolódnak. Nincsenek ugyan még nálunk belmissziói lelkészek, bár szükség volna rájok; de vannak főiskolai, szeretetházi, kórházi lelkészek és katecheták. S ezekről semmi szó sincs, sem a tárgyalásunk alatti 3-dik fejezetben, sem az egész törvénytervezetben. Pedig ha vannak, és idővel lesznek még többen, mint jelenleg, nem hagyhatók ügyeimen kivül. Okvetlen gondoskodni kell felőlük törvénykönyvünkben, mind a tekintetben, hogy működési körüket és kötelességeiket megszabjuk, mind pedig hogy jogviszonyaik világos körülírásával egyházi tisztségüket egyházszervezetünkbe és egyházi életünkbe beolvasszuk. Feltétlenül szükséges ezek tekintetében a rendezés, mert már eddig is tapasztaltuk, hogy a rendezetlenség következtében olyan hatásköri összeütközések és jogi bonyodalmak merültek fel, a melyek nemcsak hogy zavarólag hatnak, de olyan nyilt sebeket is alkotnak, a melyek, miután törvénykönyvünkben reájok nézve nincs intézkedés, — orvosolhatatlanul tátonganak egyházi, gyülekezeti életünk testén. Különösen szükség volna arra, hogy rendezést nyerjen a nagyobb egyházközségekben az állam és a községi elemi és középiskolákban vallástanítást végző katecheták ügye. Ezek sajátságos helyzetéről nemrégen egész részletesen szólottam e lap hasábjain, reámutatva azokra a diflerencziákra, a melyek jellegök megállapítása körül fennforognak, a mennyiben nem lehet tudni, hogy lelkészek-e, segédlelkészek-e, tanítók-e a katecheták; nincs szolgálati pragmatikájuk; nincsenek szabályozva jogviszonyaik, a minek következtében, bár közülök a legtöbben élethoszsziglan megválasztott és csak fegyelmi úton elmozdítható gyülekezeti tisztviselők, még sincsenek azok között felsorolva; nincsenek képviselve (Pestet kivéve) sem a presbitériumokban, sem az egyházmegyén; nem minősíttetnek rendes lelkészekképen, nem avattatnak fel; nem lehetnek tagjai a lelkészi özvegy-árva gyámintézetnek, — egyszóval, úgy lebegnek ég és föld között, mint a Mohamed koporsója. Ennek nem lehet tovább így maradnia. Gondoskodni ke(l felőlük a törvénykönyvben, akár így, akár úgy; akár mint rendes, akár mint segédlelkészekről, akár mint tanítókról, de mindenképen úgy, hogy mind a gyülekezetek, mind magok a katecheták tisztában legyenek a katecheta állások jellegével, kötelességeivel és jogaival, s hogy ez az egyházi tisztség szervesen beleillesztessék egyházunk alkotmányába és szervezetébe. Ezt az ügyet traktáltuk már többen pro és contra e lap hasábjain; traktálta a pesti egyházmegye felterjesztése alapján a dunamelléki egyházkerület is. Mindennek daczára azonban se a konvent, se a zsinati előkészítő bizottság nem foglalkozott vele, s a kérdés nyilt kérdés és a seb nyilt seb ma is. Épen azért újra felhívom reá egyházunk közvéleményének és a vezetőknek a figyelmét. Ilogy a rendezésnek miként kellene megtörténnie, azt már elmondottam, a mikor e kérdést nemrégiben részletesen tárgyaltam. (L. f. é. 1—4. számokat.) Épen azért véleményemet feleslegesnek tartom újból előadni. E helyett arra kérek mindenkit, a kiket illet, hogy a katecheták ügyét vegyék komoly megfontolás alá és intézzék el törvényileg, hogy — bárminő legyen is a megoldás — ez a nagyfontosságú kérdés ne maradjon rendezetlenül legközebbi zsinatunkon. Egy, már eddig is tekintélyes számból álló testületről van