Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-07-19 / 29. szám

ISKOLAÜGY. Gyakorlati tanárképzés és református iskoláink.* — Felolvastatott az Orsz. Ref. Tanáregyesület nagyenyedi közgyűlésén 1903. június 30-án. — A gyakorlati tanárképzés ügye egybefügg korunknak a legtöbb téren gyökeres javításokra irányuló törekvésével. Nemcsak a haladást, fejlődést jelenti ez, hanem egyűttal azt is, hogy a felületes intézkedések, könnyedén végzett, mélyre nem ható változtatások nyomában nem járhat megnyugvás, nem szűnik meg a javításon való folytonos töprenkedés és így lehetetlen a nyugodt munka. A közoktatás átalakulás előtt áll. A rendszer mai alakjában szinte mindenütt ingadozik. Nem baj, hogy a közoktatás kérdésében mindig akad megvitatni való, hiszen ez mindig nyílt kérdés, a haladás itt különösen érezhető tartoznék lenni, e téren megállani s elmaradni nem volna szabad. Az újításra való törekvés természetes, mert a változó szükség érzetének a kielégítése módja is változik. Csak akkor van baj, ha egyszerre nagyon is sok vonás a vitás, mert így a javítás szüksége több tekintetben teszi bizonytalanná, nyugtalanná a munkát. Ma igy vagyunk. Sok nevelési, oktatási részletkérdés áll vitatás alatt s e mellett Európa majd minden művelt államában keresik, sőt legtöbb helyen azt hiszik, hogy meg is találták az üdvözítő új rendszert. Mi magyarok is keresünk, jobban mondva várunk. Erezzük a kor áramlatainak a sürgetesét, megvannak a magunk külön bajai, tanácskozunk is mindezeken eleget — de mert nincsen az iskolák embereinek a dolgok igazítására a hiányok megérzésénél és az okoskodásnál egyéb befolyásuk, azért aztán csak várunk, a míg a következő, kellő módosításokkal utánozható kész példák előttünk nem állanak. Ez az egész igy nem egészséges állapot; ebből ki kell szabadulnunk valahogy, különben az iskola élete csakugyan tengődéssé válik, a milyennek a rajta kivül állók szeretik hirdetni. A valódi javítást olyan mélyen kell kezdeni, hogy az egymásból eredő részecskéknek egy egész csoportja átalakuljon. A közoktatás középső fokának a tanárok nevelése a biztosítója. Minden közoktatási rendszer megdől, ha támogatására alkalmas tanárok nincsenek. Minden újítás hiábavaló, a míg az állam a tanárnevelés kérdését az elgondolható legjobb módon el nem igazítja. Minden tényező keservesen panaszolja a mai tanárképzés hiányait. A tanárvizsgáló bizottságok nincsenek megelégedve a jelöltek elméleti készültségével, a középiskola a gyakorlati készséggel, a lelkiismeretes jelölt elégedetlen mindkettővel s akárhány szakban hiányát érzi nemcsak az átadásban való ügyességnek, hanem az átadni való anyagnak is, mert egyetemi tanulmányozása közben nem azzal foglalkozott. A sok bajt elősorolnom nincsen miért: nyomait egymáson látjuk s többékevésbbé magunkon is érezzük. Az orvoslás igen könnyű: a főbajok mind megszűnnek, ha a természetszerűen két részre oszló tanárképzés elméleti és gyakorlati részét nemcsak a szabályokban, hanem valósággal is önállósítják. Magát a szervezetet tekintve, nem lehet kifogás az egyetemen folyó elméleti (tudományos) előkészülésellen; de egyes esetekre nem gondolva is, a gyakorlati előkészítés már * Ez előadásra a kolozsvári tanári kör e nembeli munkálata adott alkalmat. a szervezetben is hiányos. Ez a hiány a két rész összezavarására és mindkettő megcsonkulására ad örökös okot. Ma ugyanis tudvalevően a gyakorlati tanárnevelés az egyetemek mellé állított tanárképző intézetek feladata, s eltekintve a budapesti gyakorló iskola ösztöndíjasaitól, a többi jelöltre nézve az ú. n. tanárképezdei gyakorlatoknál egyébből nem áll. Vezetői az illető szak egyetemi tanárai, s igy a szervezet egyszerre seregestül teremti a bajt. Baj ez a szervezet a tanárképzés mindkét ága s az egyetem érdekéből egyaránt. Az elméleti tanárképzésre hátrányos azért, mert a jelölt e gyakorlatokon nem mélyedhet el tárgyába, kénytelen azzal leendő életpályája, az alkalmazás szempontjából foglalkozni, jóllehet még nincs is mit alkalmaznia vagy legalább is bizonytalan benne. A tanári gyakorlat még kevesebb hasznát látja, mert azoknak a tanárképzői munkáknak teljes lehetetlenség középiskolában elmondható, oda czélszerű dolgozatoknak lenniök; nem a tanításra, hanem a tárgyra való tekintettel készülnek; az ismeretek fogyatékos volta miatt erősen érvényesülnek a források, teljes mértékben hiányzik készítésök és előadások közben a közvetlenség — szóval ezek nem tekinthetők tanításnak, nem érnek fel a tanítás szemlélésével, színvonalok erőltetett lenyomásával ártanak a jelölt fejlődésének s mindannak, a mi ettől függ. A neveléstudományi szeminárium sok útmutatást adhat az egyes szakok kezelésére, de az elmélet és gyakorlat egybekapcsolására itt sem szolgál határozottt példa. Másfelől az egyetem, a tudomány határozottan kárát vallja a mai szervezetnek, mert a tanárok idejök nagy részét nem tudományos munkával, nem kutatással és kutatásra vezetéssel, hanem a kész eredmények bizonyos részének igen szűkkörű feldolgozásával, talán nem is magok tapasztalatain alapuló aprólékos útmutatásokkal kénytelenek tölteni. S ez a kár mindig fokozódik, mert így az egyetemi hallgatóban a tanári pálya jelöltje a fő, a haszonvétel szempontja uralkodik benne tanulmányai közben, a gyakorlatoknak se nem tanítás, se nem tudományos munka volta téves fogalmat teremt benne a tudományos munkáról, soha el nem merülhet szakjába, mely így nem is válik szakká csak tanítani való anyaggá. Nem nyer bevezetést mélyebb munkálkodásba, nem fejlődhetik benne érzék a magasabb tekintetek iránt s a későbbi munkáját mint tanár nem végzi nemesebb felfogással, mert nem lesz, a mi emelje. Jól tudom, hogy ez nem mindenkire áll, s hogy kivételek elegen vannak, de általában azért mégis ez az igazság. A tanárképzés hiányait minden fajtájú és jellegű magyar középiskola egyenlően érzi, mozgalom indítása vagy támogatása minden egyes iskolának, annál inkább nagyobb tanári közösségeknek fontos érdeke. A javítás módjára nézve mindnyájunk óhajtása megegyezhet abban, hogy az egyetem legyen az elméleti tanárképzés színhelyévé teljes mértékben, a gyakorlati rész legyen valóban gyakorlati, mert a bajok alapos orvoslása csak igy lehetséges. Az elméleti rész újjászervezése (a vizsgálati rend átalakítása, tudományos szemináriumok mellett a mostani ú. n. gyakorlatoknak az egyetemen megszüntetése stb.) nem olyan sürgetős, mint az, hogy a sokat hányatott gyakorlati tanárképzés testet öltsön A kérdés évtizedek óta napirenden van, a most inuló iskolai évben sokat foglalkoztak vele a tanári körök. Az immár sürgetős megoldást többen különböző utakon keresték, s a magyar szakirodalomban található régibb és újabb vélemények, a közoktatásunk történetében felelhető példák e közben nem mindig érvényesültek. Ez előadás körülményei nem engedik a kérdésnek