Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1903-06-14 / 24. szám
nem volmi-e czélszerűbb, ha a Közoktatácsi Tanácsot több szakférfiú kinevezésével, illetőleg külön tornaügyi bizottsággal megerősítenék ? A második kérdés pedig az volna, hogy a Testnevelési Tanács működésének köre tisztán az iskolai testnevelésre terjedjen-e ki, avagy az iskolán kivül is (klubbokra, egyesületekre stb.)? A miniszter intenczióit Sziics István előadó ismertette. Ezek szerint egy külön testnevelési tanács volna alakítandó, a mely etikai hatását éreztetné ugyan az iskolán kivül is, de közvetlen irányító szerepe csak az iskolára terjedne ki. A felszólalók közül Kovács Rezső, Kemény Ferencz, Porteleky László, Krasznay Ferencz, Berzeviczy Albert a külön testnevelési tanács, Fináczy Ernő és Alexander Bernát pedig a mellett foglaltak állást, hogy a testnevelés fontos ügye ne vétessék ki a közoktatási tanács kezéből, hanem hagyassék meg nála, olyképen, hogy az előadó tanácsosok egyike képviselné az iskolai testi nevelést, esetleg egy olyan valaki, a kit a miniszter egyúttal országos testnevelési felügyelővé is kinevezhetne. Végül a miniszter, összefoglalva a tanácskozás eredményét, azt fejezte ki, hogy nézete szerint legczélszerűbb lesz, ha az iskola keretén nem megyünk túl; de ő maga is osztozik abban a fölfogásban, hogy az iskolával kihatnak majd az életre is. Az ügynek már az első lépéssel is nagy szolgálatot teszünk ; ő tehát meg fogja alkotni a szükséges szabályokat és a mint csak lehetséges, ki fogja építeni a szervezetet. Biztosította végül az értekezletet, hogy bármily eszmét fognak is a jövőben megpendíteni, ő azt örömmel fölkarolja és újra tanácskozás tárgyává teszi. EGYESÜLET. Vallásos estély. Az eperjesi ág. hitv. ev. theologiai belinissziói egyesület a kollégium dísztermében folyó hó 3-án offertoriummal összekötött vallásos estélyt rendezett a következő műsorral: 1. „Téged Isten dicsérünk", régi egyházi ének; énekelte az ev. polgári leányiskola énekkara, Várkoly Szerén vezetése alatt. 2. „Az utolsó fáklya", pályadíjat nyert költemény; írta és szavalta Buss Zoltán III. é. theol. 3. „Szeretnék meghalni", Tosti P.-től; énekelte Fest Janka úrhögy, zongorán kisérte Bakay Péter I. é. theol. 4. „Babylon és biblia", felolvasás, tartotta Mayer Endre egyes, elnök. 5. „G-moll" trió; előadták Treszler László III. é. (hegedűn), Mandel György (gordonkán), Bakay Péter (zongorán). 6. „A kialudt oltár", dialóg; írta Buss Zoltán II. é. theol.; előadták Ibrányi Hanna úrhölgy (Euniké görög leány) és Sexty Kálmán IV. é. theol. (Pál. ap.) 7. „Maradj velünk", Stein K.-tól; énekelte a theol. énekkar, Szánik Ernő énektanár vezetése mellett. A Nagypénteki Református Társaság kamara-erdei Erzsébet-szeretetházában tartotta meg tizedik, jubiláris közgyűlését f. hó 1-én. A szépen látogatott gyűlésen számos tagja jelent meg a társadalom előkelőségének. Dr. Kiss Áron elnök lelkes beszédben vázolta a társaság tízéves fejlődését. Kimutatta az elnök, mint növekedett a társaság lelkes tagok és hölgyek közreműködésével; mint támogatták azt a kormány tagjai közül is többen s a fő- és székváros vezérférfiai. Munkácsy Mihály és Zichy Mihály a távolból küldték el remek képeiket s rajzaikat az árvák fölsegitésére. Korszakot alkotó lépés volt a fejlődésben Hegedűs Sáiulorné védő-asszony, Festetics Andorné Pejacsevich Lenke grófné elnök támogatásának megnyerése. Takách László gondnoki jelentésének felolvasása és egyéb ügyek letárgyalása után a lelépő tisztikart újra egyhangúlag megválasztották s új tagokkal kiegészítették. Haypál Benő budai lelkész hálaadó imája zárta be az ünnepség hivatalos részét. Széli Kálmán és Darányi Ignácz táviratban mentették ki elmaradásukat. Hegedűs Sándorné védőasszony, dr. Jókai Mór védő, Festetics Andorné Pejacsevich Lenke grófnő s Kiss Áron dr. elnök szép üdvözletek kíséretében kézi festményekkel díszített albumot kaptak a hálás tagoktól. Dr. Kiss Áront versben is üdvözölte az egyik jegyző. Majd a növendékek éneke következett s a Himnusz eléneklése zárta be az emlékezetes ünnepet. A társaság évkönyvet adott ki, melybe több jeles költő írt alkalmi költeményeket. GYÁSZROVAT. Széli Ákos kir. közjegyző, a békés-bánáti egyházmegye főjegyzője, élete 58-dik, házassága 33-ik évében, f. hó 4-én Buziás fürdőben rövid szenvedés után elhunyt. Kiváló egyéniség, buzgó kálvinista ember volt, a ki az egyház ügyeiben tevékeny és áldásos részt vett. Özvegye, két gyermeke, három testvére (köztük Széli Farkas kir. táblai tanácselnök) gyászolják váratlan elhunytát. Áldás emlékére! Törő Lajos rákos-csabai ev. ref. lelkész f. hó 6-án, élete 68-ik évében Rákos-Csabán elhunyt és június 8-án nagy részvéttel eltemettetett. Öt gyermeke, több testvére és kiterjedt rokonság gyászolja az elaggott és szemevilágát vesztett lelkipásztort. Béke hamvaira I PÁLYÁZATOK. Pályázat tanári állásra. A csurgói államilag segélyezett ev. [ref. főgimnáziumban betöltendő egyik latin-görögnyelvi tanszékre pályázatot hirdetek. Ezen rendes tanári állás javadalma 2400 korona törzsfizetés, ötször 200 kor. ötödéves pótlék és 400 kor. lakbér. A helyettes tanári állás javadalma 1600 korona. Pályázhatnak ev. ref. vallású egyének. Felhívom a pályázni kívánókat, hogy a keresztlevéllel, oklevéllel, egészségi- s esetleges szolgálatibizonyítványnyal felszerelt s a belső-somogyi ev. ref. egyházmegyei közgyűléshez czímzett kérvényüket f. évi július 18. déli 12 óráig alulírotthoz küldjék be. A megválasztott tanár állását f. évi augusztus 30-án köteles elfoglalni; kötelezve leend székfoglaló tartására,