Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-14 / 24. szám

Az érdekes körirat egész terjedelmében követ­kezőleg hangzik: Miután e hat megye területén fekvő s kétszáz­tizenegyezeregyszáz lelket magába záró egyházmegye felosztása kérdésében a szavazás hivatalosan el van rendelve, szükséges dolog, hogy e nagyfontosságú ügy készületlenül ne találja egyházainkat, különösen pedig a békési oldalt, mely területről mi még csak hangot sem adtunk arra nézve, hogy az egyházmegye felosz­tassék. De nem azért hallgattunk, mintha mi is réges­régen nem lettünk volna meggyőződve a felől, hogy e rengeteg egyházmegye egy tagban maradása első sor­ban mi magunkra káros; hanem hallgattunk, a bánáti rész kellő szervezkedését s erősödését várva. Ezt a nagy áldozatot meg kellett hoznunk a bánáti oldalnak, daczára, hogy ez nekünk nagyon sokba került, s az ő szükségeik az államsegélyt is annyira igénybe vették, hogy p. o. a békési oldalon fekvő szegényebb egyházak közül alig jutott csak egy-kettőnek is valami morzsalék. Ma már a bánáti rész szervezve és megerősödve van, mit bizonyít épen a bánáti oldalról felhangzott ama kérelem, hogy a Bánát a békés-bánáti kötelékből bocsáttassék ki s adassék meg nekik, hogy önálló egy­házmegyévé alakuljanak. Sőt hangsúlyozzák, hogy jövendő­beli felvirágzásuknak az az egyedüli feltétele, ha e missziói telepen önálló esperes működik, a ki nagy távolság által nem lesz gátolva ama nagy munkában, hogy a szétszórt csontokat szakadatlan folytonosságban, személyesen gyűjtögethesse és gondozhassa. Hát ez csakugyan olyan érv, a mely elől ki nem térhetünk. Az nem aggaszthat bennünket: miként tudják majd magu­kat fentartani ? Ha Dunántúl, a csak hét egyházból álló drégelpalánki egyházmegye állandó virágzásnak örvend, akkor a sokkal nagyobb népességű Bánát is megél; különösen ha tapintatosan választja meg majd espe­resét és gondnokát. Sőt ne feledjük azt sem, hogy az Önállóság és az ennek örömén nyugvó kötelességérzet is óriás nagy fentartó hatalom. De vannak még egyéb érdekek is. Szentesről is, Makóról is emelkedtek hangok, melyek a felosztás szük­séges voltát hangoztatják, s épen az utóbbi volt tulaj -donképeni alapja annak, hogy legközelebb tartott köz­gyűlésünk ez ügyben a szavazást elrendelte. Érett gyümölcs ez és le kell hullnia ! Már boldog emlékezetű Hajnal Ábelünk, ki a bánáti szétszórt csontokat nagyon sokszor, öreg ember létére még gyalogolva is gyűjtö­gette, -— s ki mint e szent munka kezdeményezője, a bánáti rész földrajzi helyzetét s legaprólékosabb dol­gait is közvetlen tapasztalatok alapján ismerte; már Hajnal Ábel nyíltan hangoztatta, hogy a békés-bánáti óriás területen, Füzesgyarmattól Pancsováig, a kormány­zat gondja és törődése nem egy esperesnek való. A hasonlóképen nagybuzgalmú s különösen a Bánát érde­kében való utazásokban fáradhatatlan Szabó János összeroskadása pedig, ki az egy esperes erejét túl­szárnyaló munka gondjainak és törődéseinek esett áldo­zatául, — annyira megerősítette nagy elődjének nyilat­kozatát, hogy az egy tagban maradás mellett többé még csak szót sem ejthetünk. Nem pedig, annyival is inkább, mert a korszellem intése, a felekezetközi kedvezőtlen viszonyok, a klérus vagyona ellen küzdő, de haragját velünk is éreztető szocziálizmus és egyébként is vészt­jelző társadalmi forrongások mind arra intenek, hogy közfelvilágosodás és igazi népboldogitás czéljára szol­gáló munkák feladataihoz mi is alkalmazkodjunk s lás­suk át, hogy az a szegény békés-bánáti mártír, a mi erőfeletti munkával terhelt esperesünk, egy hat várme­gye területén fekvő egyházmegyében, személyes jelen­létének erkölcsi erejét és sűlyát, a mai kor követelmé­nyeinek megfelelőleg, többé — még ha magát feláldozni akarná, sem érvényesítheti. Egyetlenegy ügyünk van, a mi a felosztás ellen szól, t. i. nyugdíjunk ügye. De az önzetlen szeretet, mely az osztó igazság feltételei előtt mindenkor meg tud ha­jolni, meg fogja az utat és módot találni arra nézve, hogy a részek között még a leggyengébb se vallja ennek kárát. Egyébként mi nem tartjuk lehetetlennek a nyugdíj-ügyben való együttmaradást sem; sőt örömünk volna a felett, ha e kötelékben eddigi együttlétünknek egy kedves emléke maradna fenn. A mi a felosztást követő új alakulás ügyét illeti: erről még nem beszélhetünk. Majd mi is, meg a másik két oldal is, el fogjuk végezni annak idejében a ma­gunk dolgait. Csak annyit említünk tájékozásul, hogy mi a majdnem százezer lelket magukba záró békés­megyei egyházakat oly egyházmegyévé kívánjuk egybe­kötni, mely idegen megyei területről egyetlen egyházat is el nem fogadhat. Miután népességünk nagy s e mellett vasutunk, kövesutunk s telefonunk van az egész terü­leten, mi e kedvező helyzet alapján olcsó közigazgatást akarunk és minden erőnkből azon leszünk, hogy a föld­rajzi helyzet előnyei egyházainkra is könnyebbülést hoz­zanak. De vessük fel már a kérdést, hogy: miképen sza­vazzunk? Az egyházmegyei határozat e szavai: „Felhivat­nak egyházaink, liogy adják be indokolt szavazataikat", csak annyit jelentenek, hogy ezen, egyedül csak fel­osztási kérdésben érvényes szavazatunknál csak annyit kell indokolva mondanunk, hogy a felosztásnak, vagy az együttmaradásnak javára kivánunk-e dönteni? Ha többet mondanánk, vagy belemennénk abba is, hogy mi két vagy három részre akarjuk e területünket osztani, ez az eljárás a szavazatok döntő egységét ronthatná meg s legalább is félévvel vetné vissza ügyünk fejlődé­sét, a minek pedig akadálynélküli végbemenéséhez is elég időre lesz szükségünk. Ha szabad körülvonalozni a lehető legrövidebb szavazási formulát, mi azt így gon­doljuk: „Határozat: Miután egyházunk a békés-bánáti rengeteg területen fekvő egyházmegye egytestbeni meg­maradását az alkotórészekre és egyetemes egyházunkra nézve is károsnak tartja, a félosztás mellett szavaz s 47*

Next

/
Oldalképek
Tartalom