Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-06-07 / 23. szám

De e végre tovább kell dolgozni, nemcsak a konventi előadóknak, hanem édes mindnyájunknak. A jó törvény a közszellemnek természetes kijegeczesedóse. A kívánalmak hangoztatása, a Javítandók javítási módjának feltüntetése, az új alkotások érlelése, az előmunkálatok rostálása sajtóban és egyháztársadalmi úton hadd folyjon tovább ós minél alaposabban. A konvent kozmegnyugvásra csak akkor végezheti a szándékolt gondosabb előkészítést, ha ebben az egyházi közvéleményre, a köztudatra ós közszükségre támaszkod hátik. Mi, a magunk részéről, e lap útján tovább is rajta leszünk, hogy a zsinati előkészület minden irányban alapos és gondos, legyen. Gondoskodtunk róla, hogy egyik munkatársunk egészen újra szövegezze a törvénytervezetet és lapunkban jó előre közzé tegye a munkálatát. E mellett egyes olvasóinkat is bizalommal fölkérjük, hogy biráló, javító és előkészítő dolgozataikat az ügy érdekében velünk közölni szíveskedjenek. Ha a közvélemény érlelő napsugarainak hatása alatt készülünk a zsinatra, lehetetlen, hogy az elhalasztás által nyert időhaladék meddő maradjon anyaszentegyházunkra nézve ! Ha jól vetünk, Isten után jó aratásra is számíthatunk Se. F. Vallásfelekezeteink nemzetiségi elnevezése. i• -Tudva van, hogy országunk tiszamelléki, tiszántúli és erdélyi részeiben, — de úgy hiszem Sziavon társországunkban is — a református vallás, templom és pap magyarnak, a kettős görög szertartású románok vallása, temploma és papja oláhnak, a gör. katholikus ruthenek hitfelekezete, temploma és papja pedig orosznak neveztetik a közéletben és pedig az utóbbi még a már tiszta magyar anyanyelvűek közt is, például Makón. Továbbá a maczedon óhitűek vallását, templomát és papját, még ha hívei már tiszta magyar nyelvűek is, például Miskolczon és Kecskeméten, vagy ha közéjök oláhok vegyültek is, mint Pesten, görögnek hívta ós hívja ma is a köznép; pedig Kecskeméten az úgynevezett görögpapok — a meddig t. i. voltak -— mindig a ráczok közül kerültek ki, s már mint papok tanultak meg görögül annyira, hogy a szentírást a templomban olvashatták s görögül énekelhettek. A tisztán magyar ajkú és nemzetiségű r. katholikusok vallását, templomát és papját azonban a köznép hazánkban sehol sem hívja magyarnak, a minek oka véleményem szerint abban rejlik, hogy országunkban a római, vagy a mint mostanában elnevezték, latin szertartású katholikusok sokféle nyelvűek és nemzetiségűek; így köztük a magyarok mellett németek, tótok, horvátok, ráczok, bolgárok, csehek, olaszok, sőt oláhok is tömegesen vannak, míg a reformátusok, alig számbavehető csekély töredéken kivül, törzsökös magyarokból, a két felekezetű görög szertartásúak törzsökös oláhokból, illetőleg eloláhosodott magyarokból, a kizárólag gör. kel. vallású szlávság pedig eredeti vagy megmagyarosodott ruthénekből állanak. Ha tehát a hazai reformátusság vallása, temploma és papja a nemzeti magyar jelzőt viseli, kettős kötelesség terheli hitfelekezetét a tekintetben, hogy híveinek azon csekély töredékrészét, mely mint német, mint szotíknak nevezett szláv, mint eltótosodott magyar és volt határőrségi cseh, a mostani Bács-Bodrog, Baranya, Hajdú, Pest, Tolna, Temes, Ung és Zemplén megyékben saját idegen nyelvét beszéli s azon tartja istentiszteletét és vallási szertartásait, a lehető legrövidebb idő alatt megmagyarosodjék, illetőleg visszamagyarosodjék, mit annál simábban eszközölhetőnek vélek, mert ezen töredék reformátusság papjai eleitől fogva leginkább született magyarok voltak s ma is nagyobbrészt azok. A magyarosítás tekintetében tehát félretéve minden habozást, ingadozást és halasztást, a magyar nemzetiség izmosodását, tömörülését s a magyar állam nyelvi egységülését minden áron elő kell mozdítani a református egyházi hatóságoknak és a lelkészségnek, megemlékezvén arról, hogy a hódító török kiűzetése után a Maros és Tisza folyók mellékein katonai határőrséggé alakított, de utóbb polgáriasított Arad, Csanád és Bács-Bodrog vármegyékben a legelső tiszta magyar nyelvű egyházakat, illetőleg polgári községeket a református vallásfelekezet alapította, s hogy a Mária Terézia királynő uralkodása alatt anyaországunkhoz visszacsatolt Temes és Torontál vármegyékben, s az alkotmányunk helyreállításával a mult hetvenes években Torontálhoz kapcsolt német-bánsági határőrezredben szintén a református vallásfelekezet hintette el magvát Magyar-Ittebén, Rittbergen (most Végvár) és Debelgácsán (most Torontál-Vásárhely) azon szórványos magyarságnak, mely a 18 ik évszázadban a szomszédos Szeged sz. kir. város kibocsátott rajaival s napjainkban a bukovinai székelyekkel és némely tiszántúli nagynépességű magyar városokból kiültetett állami telepítvényekkel jelen korunkig immár szépen felvirágzott s a mostani Krassó-Szörény megyében és a volt csajkás kerületben is gyökeret vert. Sőt mi magyar reformátusok hazafias önérzettel mutathatunk anyaországunk jelen megcsorbult határán túl a társországgá vált Szlavóniára is, melynek vármegyéi hajdan Magyarország testéhez tartoztak s a drávántúli vagyis ötödik országkerületet alkották, hol a régi eltűnt Valkó vármegyének részben határőrséggé alakult, részben Szerém és Verőcze vármegyékbe olvasztott területén létezett számos birtokos magyar nemességből és sűrű helységekben lakott magyar nyelvű jobbágyságból a mi református egyházunknak sikerült irmagul négyet, Posega megyében pedig egyet megmenteni, és ezeket mostanáig mind magyarságukban, mind hitfelekezetükben nemcsak megtartani, hanem napjainkban a