Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)
1903-01-11 / 2. szám
gimnáziumi vegyeskar. 5. Zongorán játszik Balla Béláné úrnő. 6. Szaval Straub Jolán VIII. osztályú tanuló. 7. Tárogatón játszik Váró Zoltán VIII. osztályú tanuló, harmóniumon kiséri Veres Gábor tanár. 8. Énekel a tanítóképző-intézet dalkara. Nyugalomba vonuló tanár. Witus Lajos a szászvárosi Kuun-kollégium német nyelv- és irodalom tanára nyugalomba vonult. A vallás- és közoktatásügyi miniszter 4600 korona évi nyugdíjat utalványozott részére. A derék, mindenek által becsült tanárnak szívből kívánjuk, hogy még sokáig élvezhesse megérdemelt nyugodalmát! EGYESÜLET. Az országos református tanáregyesület 1902 deczember 28-án Debreczenben, Dóczi Imre elnöklete alatt igazgatósági gyűlést tartott. Első tárgya volt az elnökség jelentése eddig tett intézkedéséről s a reá bizott feladatok elvégzéséről. így pl. Összeállította és a tagoknak szétkiildötte az egyesület évkönyvét. Megszerkesztette és a zsinatelőkészítő bizottságokhoz felküldte, a zsinati törvények revíziójára vonatkozó fölterjesztését, melyet egész terjedelmében az évkönyvben is közzé tett. A konvent e memorandumnak köznevelési részét a legfőbb pontban elfogadta, azonban az egyházalkotmányi és törvénykezési, azaz a tanári képviseletekre vonatkozó részét csaknem teljesen elvetette. A memorandum sorsát teljes részben majd abból a dolgozatból látjuk meg, melyet a konvent, mint zsinatelőkészítő bizottság a legközelebbi napokban ad ki a további tárgyalás és hozzászólás alapjául. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a tanárság az elért eredményben aligha nyugszik meg s egyben-másban még föl kell emelnie szavát. Ennek a megbeszélése végett a központi igazgatóság f. évi február hó 2,2-ére Debreczenbe összehívja az egyesület nagy választmányát. E választmányi gyűlés elé terjeszti az igazgatóság a tanári fizetések fokozatainak eltörlése tárgyában az egyházkerülethez és konventhez beadott kérvényekre hozott határozatokat is, abból a czélból, hogy az esetleg további intézkedésekről a választmány eszmét cseréljen s a tanácskozás eredményéhez képest készíttessék elő. aztán az ügy a közgyűlésre. Az idei közgyűlés idejére nézve is ismerni akarja a központi igazgatóság a választmány hangulatát. Legalkalmasabbnak látszik, — Nagy-Enyed lévén ez idő szerint a közgyűlés színhelye, s a kirándulásokra is a legkedvezőbbnek a pünkösti szünidő. De ha ebben lesz a megállapodás, akkor úgy kell intézkedni, hogy minden iskola tanári karának legyen annyi szünideje, a mennyi a közgyűlésen leendő megjelenését lehetővé teszi. A választmány febr, 22-iki gyűlését egy aktuális tanügyi kérdés feletti rövid előadással s ahhoz fűződő eszmecserével is össze akarja kötni az igazgatóság. Az előadás tárgyát a napirenden levő iskolai rendtartás fogja alkotni. A gimn. magyar olvasókönyvek szerkesztésére kiküldött bizottság eddigi munkálatáról terjedelmes és alapos jelentést adott a központi igazgatóságnak. A megkezdett munkálatok alapján a legjobb reménynyel lehetünk a kiadandó könyvek iránt, melyeknek szerkesztését a bizottság tagjai egymás közt osztályonkint felosztották, úgy azonban, hogy közösen átnézik és megbírálják egymás munkáját. E kiadásra vonatkozólag egy ajánlatot tett a bizottság az igazgatóságnak, mely szerint a Sárospataki Irodalmi körrel, ezzel a régi, jóhirű kálvinista tankönyv -vállalattal lépjen az egyesület érintkezésbe. Ez a terv azonban, miyel az egyesület alapszabályaiba ütközik és az ajánlat értelmében gyakorlati kivihetősége sem látszik lehetőnek, bővebb megvilágosításra és megbeszélésre vár. Ezért az igazgatóság a határozathozatalt e kérdésben későbbre halasztotta. Legvégül az igazgatóság az újonnan bejelentett és jelentkezett tagoknak örvendett. Különösen kiemelendő a belső somogyi ref. egyházmegye, mely 200 koronával lépett az alapító tagok sorába. Baksay István, a ref. tanárság Nestora, belépéskor öt évre előre kifizette tagsági díjait; — a gyönki gimnázium tanári kara teljes számmal belépett a társulatba, úgy hogy most egyetlen ref. tanintézet sincsen, melyből tagja ne volna az országos ref. tanáregyesületnek. A Lorántffy Zsuzsánna- és a Református ifjúsági egyesület január 5—10-dik napjain hót egymásutáni estén vallásos összejövetelt tartott a Lónyay-utczai főgimnázium dísztermében, a melyet minden alkalommal zsúfolásig megtöltött az érdeklődő közönség. Az összejöveteleken a közönség énekén és imádságon kívül mindig két-két vallásos beszéd tartatott, bibliai textusok alapján. A beszédeket Szilassy Aladár, Szabó Aladár, Sörös Béla, Hamar István, Pruzsinszky Pál, Forgács Gyula, s az ifjúsági egyesület tagjai tartották. A beszédek felölelték az egyház, az iskola, a család, az egyesületek, a belmisszió és a kiilmisszió mezején a keresztyén férfiakra és nőkre váró teendők ismertetését és a munkára való buzdítást. GYÁSZROVAT. Masznyik Bandika, dr. Masznyik Endre pozsonyi evang. theol. tanár egy éves fiacskája a mult év utolsó napján elhunyt. Adja a kegyelemnek Istene, hogy azt a boldogságot, a melyet az ó-év elvitt magával, pótolja vissza gazdagon az új esztendő, s hozzon vigasztalást és enyhiiletet a megsebzett szülői sziveknek a kegyelemnek Atyjától! Körmendy Sándor, hedrahelyi reform, lelkész, a dunántúli egyházkerület főjegyzője, élete 73-ik évében f. hó 6-án elhunyt. Egyházának és hazájának egyaránt kiváló fia volt. Mint papnak és belsősomogyi esperesnek két nagy alkotás örökíti nevét, úgymint a csurgói iskolának főgimnáziummá fejlesztése és a dunántúli horvátszlavon misszió szervezése. Ezeknek fentartásán és növelésén valósággal apai szeretettel csüngött és dolgozott mindvégig. Mint hazafi a szabadságharczban karddal védte hazáját és főhadnagyságig emelkedett; a kiegyezés után pedig mint törvényhozó küzdött a függetlenségi párton, több czikluson át hazája függetlenségéért és szabadságáért. — Erős faj- és egyházszeretetét végső lehelletéig megtartotta. Zsinatainkon mindig részt vett és legutóbb is nagy része volt a zsinati előkészületekben. Áldott legyen emlékezete! IJjj István, ladmóczi ref. lelkész, élete 57-ik évében elhunyt. Nyugodjék békével!