Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-26 / 17. szám

ben csak 50,557 kor. biztos bevételt tud szembe állítani. Ámde jó az Isten és az ő bőséges kegyelme majd ki­pótolja a mutatkozó 7723 korona hiányt. A jelentés elfogadása és a költségvetés jóváhagyása után a közgyűlés Geduly Gyula államvasút! igazgatót választmányi tagul, Jármay Gyula drt, Keserű Lajos drt és Nádossy Györgyöt pedig számvizsgálókul megvá­lasztotta. A protestáns országos árvaegyesület, noha a leg­vagyonosabb egyesülete a magyar protestantizmusnak, azért tovább is rászorul a protestáns társadalom támo­gatására. Ezt az Isten segedelmével kéri, reméli és ezután is várja. De kéri és várja a mi Lapunk olvasó közönségének munkás szeretetét is, a mely negyven­négy esztendő óta a maga segítő filléreivel mindig lelkes pártfogója volt az árvák ügyének. V. F. IRODALOM. ** Az állatok világának most megjelent 93-dik füzete, az emlősöket tárgyaló 3-dik kötet folytatásaként, a teve és szarvas-félékről szól. Ezt a kötetet dr. Bálint Sándor szerkeszti s a kiadó Léyrády-testvérek szép szövegképekkel diszíttette. Ára füzetenként 80 fillér. ** Az Ókori Lexikonnak Pecz Vilmos szerkesztésé­ben s a Franklin-Társulat kiadásában megjelent a 25-dik füzete, mely a munka II. kötetének 25—28-dik íveit foglalja magában. A Patriciitől Perzsa háborúkig terjedő czikkek közül kiemeljük a Pausanias, Pelopidas, Pelo­ponnesusi háború, Pelops, Pénzek és súlyok, Per, Per­gamum, Periander, Pericles, Persephone, Perseus, Persii, Persis, Pervigilium, Perzsa háborúk czímű, nagyobb ki­terjedésűeket, továbbá a Peiso czímű hungaricumot. A füzetet 27 ábra díszíti, melyek közül 1 (649. Perseus megöli Medusát, relief a Magyar Nemzeti Múzeumban) hungaricum. A füzet ára 1 korona; a folytatólagos füzetek, július és augusztus kivételével, a hó 15-ike táján jelen­nek meg. Most jelent meg: Van Oosterzee J.: A Meiclolt>e'rgíi Káté 52 egyházi beszéd­ben, dr. Antal Géza fordításában. Ara vászonkötésben 12 korona. Szügyi József: 225 orgonaelőjáték. Ára 6 korona. Kiadja és 2 koronás havi részletfizetésre is szállítja László Albert és Társa, a tiszán­túli ev. ref. egyházkerület bizományosa Debreczenben, a ki kívánatra ingyen küldi meg részletfizetésre szóló theológiai könyv-árjegyzékét. EGYHÁZ. A földmívelésügyi miniszter adományai Dr. Da­rányi Ignácz földmívelésügyi miniszter úr f. évi április 2-ról 55,428. számú rendeletével az igazfalvai ev. ref. egyházközségnek, a templom belső berendezésére 5044 koronát, egy harang beszerzésére 500 koronát és egy nyolcz változatú orgona czéljára 2800 koronát, együtt tehát 8344 koronát utalványozott ki. Kiss Áron tiszántúli püspök úr f. hó 16-án ülte meg, Isten különös kegyelméből, testi és lelki ereje csodálatos épségében, 88-ik névnapját. A tisztelgők közt megjelentek ez alkalommal az ősz patriárka előtt a fő­iskola tanárai is, a kiknek nevében dr. Kérészy Zoltán akadémiai igazgató mondott szívből fakadt üdvözlő beszé­det. Mi is a legőszintébb szívvel kérjük reá Istennek minden áldását! Egyházközségi közgyűlés. A pesti ágostai hitval­lású evangélikus magyar és német egyházközség f. hó 17-én tartotta évi közös közgyűlését a Deák-téri gimná­zium dísztermében, dr. Mágócsy-Dietz Sándor egyetemi tanár, iskolafelügyelő elnöklése mellett. Elsőbben Zsig­mondy Jenő dr. szindikus terjesztette elő az egyház­tanács terjedelmes évi jelentését, a melyet a közgyűlés felolvasottnak tekintvén, elfogadott. A jelentés egyik legfontosabb pontját az új főgimnázium ós az azzal kap­csolatos imaház építésére vonatkozó javaslat képezte. A templomópítési alap 627,178 koronára szaporodott. Minthogy pedig a Károly-kaszárnyának központi város­házzá történt átalakítása folytán a Deák-téri templom­építés ügyében évtizedekre terjedő szünet állott be, az egyháztanács azt javasolta, hogy az új főgimnáziummal kapcsolatosan a Városligeti fasorban egy 800 hallgatóra berendezett új templomot építsenek. A közgyűlés jóvá is hagyta a templom és a gimnázium építésére meg­vásárolt telkekre vonatkozó adásvételi szerződést. Azután előterjesztették az 1902. évi zárszámadásokat, a melyeket a közgyűlés elfogadott, s a számadó tisztviselőknek, valamint a számvizsgáló-bizottságnak megadta a föl­mentvényt. Az 1903. évi költségelőirányzatot szintén elfogadták. Ezután a közgyűlés dr. Kovács János gim­náziumi segódtanárt rendes tanárrá, Algöver Andor segéd­hitoktatót rendes hitoktatóvá, Falvay Gizella segédtani­tónőt rendes tanítónővé és Kalma Pál segédtanítót rendes tanítóvá választotta. Végül bejelentette az elnök, hogy az új főgimnázium építési alapja javára eddig 60.070 ko­ronát gyűjtöttek. Az ev. ref. konvent kongrua-bizottsága, e hó 4-ikén tartott ülésében kiutalta a folyó év első negye­dére esedékes káplántartási díjakat, és pedig a duna­melléki egyházkerület részére 1369 korona 90 fillért, a dunántúli egyházkerület részére 1530 korona 92 fillért, a tiszáninneni egyházkerület részére 1553 kor. 16 fillért, a tiszántúli egyházkerület részére 1187 kor. 50 fillért, az erdélyi egyházkerület részére 1090 kor. 26 fillért. Összesen 6731 korona 74 fillért. Lelkészválasztások. A sárpataki ref. gyülekezet O. Veres Sándor kolozsvári helyettes lelkészt, — a sved­léri evang. gyülekezet Steinacker Roland madari segéd­lelkészt választotta meg lelkipásztorává. Lelkószbeiktatások. A kobori ref. gyülekezet f. hó 1-én iktatta be hivatalába új lelkipásztorát, tíerde Sándor volt lelei lelkészt. A hivatalos bevezetést, az esperes képviseletében Benkö Ferencz alsó-rákosi lelkész végezte. — Az ördögkereszturi ref. gyülekezetbe f. hó 5-én vezette be hivatalosan F. Irsay József kolozsvári lelkész az új lelkipásztor^ Bíró Sándor kolozsvári kollégiumi helyettes vallástanárt. Az erdélyi ref. egyházkerület május hó 9-én fogja megtartani közgyűlését Kolozsváron. A gyűlés főtárgyát a zsinati törvénytervezetre adandó vélemény fogja képezni; ezenkívül azonban fontos adminisztratív ügyek is sző-

Next

/
Oldalképek
Tartalom