Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-04-26 / 17. szám

Ennek a gyakorlati alkalmazását általában úgy értik, hogy a lelkész házról-házra járva keresse fel híveit, kérdezze ki ügyeik, bajaik felől, s lássa el őket tanácscsal, különösen pedig kösse sziveikre az evangélium olvasását, a melyben megtalálnak mindent, a mire szükségük van. Vannak, a kik ezt megpróbálták, s ha őszinték és igazak akarnak lenni, s nem szégyenkeznek beismerni, hogy daczára lelkiismeretes buzgóságuknak, az ügy iránti lelkesedésüknek, olyan sikert, a mire biztosan számítottak, elérni képesek nem voltak. Gondolható-e, hogy az ember hajlandó lenne szivének, lelkének legmélyebben rejlő és legfájdalmasabb sebeit feltárni egy idegennek, a kiről biztosan tudja, hogy azt. meggyógyítani, de még csak enyhíteni sem képes. Az emberi természet hozza magával, hogy azokat a sebeket, a melyek legfájdalmasabbak, mélyen elrejtse, hogy azt ne lássa, ne tudja senki. Az erre a felelet, hogy arra kell törekedni a lelkésznek, hogy minden szív és lélek bizalommal tárj a föl előtte minden bajait. De a ki ismeri az emberi lelket, nagyon jól tudja, hogy nincsen olyan ember, a kit erre a bizalomra méltónak ítélne. Csak az egy Isten kinek föltárja szivét és lelkét. Azt pedig nem kell hinni, hogy a ki hajlandó kisebb bajait a lelkész előtt föltárni, az hittel ne fordulna Istenhez, a kitől minden bizonynyal több vigasztalást nyer, mint a legbuzgóbb és legemberszeretőbb embertől. A belmisszió e nemű módjának ellene szól az is, hogy a lelkész abban az időben megy, a mikor semmi szükség rá nincsen, s nemhogy bizalommal tárnák föl előtte bajaikat, de kellemetlenül érinti őket, hogy akkor jön, a mikor nincs rá szükség ós csak alkalmatlanságot szerez megjelenésével. Megkívántatik, hogy a kedély olyan állapotban legyen, a melyben közlékenyebb, mint egyébkor. Hogy, mimódon tudja ezt meg a lelkész? Úgy talán, hogy gyakran látogasson el hozzájok? Hamar megunnák ott is, a hol ritkán előforduló látogatásait szívesen fogadják. De nem azért fogadják szívesen, mert őket belmiszszionálni akarja, hanem azért, mert megtisztelésnek veszik látogatását. A belmissziót csak úgy lehetne sikeresen gyakorolni, ha az a lelkészi funkczióval hozatnék kapcsolatba, az istentisztelet helyén és alkalmával. Senki sem tudná tökéletesebb és eredményesebb gyakorlását a belmissziónak elgondolni, mint a hogy ezt az apostoli gyülekezetek gyakorolták. Minél kisebb cspportokra kellene osztani a gyülekezeteket, úgy, hogy mindenik csoport egy-egy lelkész gondozása alatt álljon. Az istentisztelet ne legyen művészi szónoklatokkal magát egyebek fölött kitüntetni akaró lelkészi funkczió, hanem legyen az a gyülekezetnek istentisztelete, olyan, a milyen az apostoli korban volt. Egyszerű, de lelkeket magához kapcsoló. Az isteni dolgokról, Istennek czéljairól, az ember hivatásáról és rendeltetéséről bizalmas beszélgetés, melyben a lelkész a bibliával kezében magyaráz, világosít s felhívja a jelenlevőket, hogy kétségeiket, aggályaikat mondják meg; a mit az írásban nem értenek, vagy nem úgy értenek, a hogy a lelkész mondja, jelentsék meg. A kiknek bajaik vannak, ha nyilván közölhetők, fejezzék ki, s ha segíteni lehet, a jelenlevők között is lesznek, a kik segíteni készek. A távollevő betegek látogatásáról, esetleg szükségeiknek fedezéséről gondoskodás történjók. A kik pedig a lelkészszel magával kívánnának beszélni, jelöljék meg az időt, a mikor a lelkészt fogadhatják, vagy Ők a lelkészhez jöhetnek. Ez lenne az igazi belmisszió. így lehetne az istentisztelet lélek és élet; az ünnepélyes komolyságot megadná neki az ének és ima, így lehetne bizalmat ébreszteni a lelkekben ós vezetni őket Isten czéljai szerint. Papp Károly. ISKOLAÜGY. Az országos református tanáregyesület választmányi gyűlése. Az országos református tanáregyesület f. hó 18-án Debreczenben, Döczi Imre elnöklete alatt gyűlést tartott. A választmányi tagok távolról is szép számmal jöttek össze. A debreczeni tagok teljes számmal jelentek meg, s kivülök ínég sokan az érdeklődő kartársak közül. Dóczi Imre elnök melegen üdvözölvén a tagokat, röviden jelenté a gyűlés fontos tárgyait. Ezután S. Szabó József főjegyző tett jelentést a választmány megalakításáról, szabályszerű összehívásáról; két derék választmányi tagnak, névszerint dr. Pallayi Gyulának és Péter Károlynak korai gyászos elhunytáról s a központi igazgatóságnak haláluk felett kifejezett részvétéről. Majd' a fizetési fokozatok megszüntetése tárgyában a kerületekhez és a konventjiez beadott kérvények sorsáról tett jelentést. A választmány erre azt határozta, hogy a kerületek és a konvent részéről teendő további lépéseket ez ügyben bizalommal elvárja, meglévén győződve affelől, hogy a fizetési fokozatok fentartása most már lehetetlenné vált. Az egyesület tagjainak szaporodásáról örvendetes adatokat terjesztett a választmány elé a főjegyző. Ezek szerint a mult közgyűlés óta belépett az egyesületbe 2 alapító, 19 rendes, 1 pártoló, összesen 22 tag. Kilépett 3, elhalt 3. Van jelenleg az egyesületnek 6 tiszteletbeli, 25 alapító, 26 pártoló, 374 rendes, összesen 431 tagja. Sinka Sándor központi alelnök a konventi rendtartás reveziójáról tartott előadást, melyet a választmány az egyesület évkönyvében rendelt közzététetni, s egyúttal figyelembe vétel végett fölterjeszti azt az egyetemes tanügyi bizottsághoz, annak a kinyilatkoztatásával, hogy a rendtartás revízióját a választmány múlhatlanul szükségesnek tartja.