Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1903 (46. évfolyam, 1-52. szám)

1903-02-15 / 7. szám

akaratlanul is elegyháziatlanul, elvilágiasul, dekrisztianizálódik. Ezt az egyetemes bajt másfelekezetű ós külföldi keresztyén hitfeleink is tapasztalják, sőt jóval előbb tapasztalták, mint mi magyar protestánsok. Az egész XIX. század alapvonása a tapasztalt dekrisztianizáczióval szemben az erőteljes rekrisztianizáczió, még pedig a római egyházban az Európa-szerte észlelhető klerikális reakczió, a protestáns országokban (Anglia, Németország, Egyesült-Államok stb), a bámulatosan erős és roppant sikeres evangélizáczió és belmisszió alakjában. Más szavakkal: erőteljes belterjes munkásság arra nézve, hogy az evangélium erejét necsak a szokásos régi eszközökkel (templomi igehirdetés, iskolai vallástanítás), hanem az új kor követelte modern eszközökkel is plántálják, gyökereztessék, megerősítsék ós megőrizzék a lelkekben. A társadalom rekrisztianizálása végett tetemesen kibővítették az egyházi fölszerelést, a régi eszközöket és munkanemeket. Még pedig mindenik egyház a maga elveinek ós természetének megfelelőieg. A római egyh az a nőnevelés, a sajtó, az egyesülés és a politikai 'pártszervezés eszközeit vette föl vagy újította meg, azzal az ismeretes középkori jelszóval, hogy az egyház uralkodjék az állam fölött. Az evangéliumi protestáns egyház szintén a nevelés (különösen a nőnevelés ós a vasárnapi iskolák), a vallásos sajtó (Biblia-terjesztés, traktátus-terjesztés, vallásoslapok) és az egyháztársadalmi tevékenység (ifjúsági egyesületek, nőegyesületek, evangélizáló munkásság, evangéliumi társulatok és szövetkezetek stb.) kipróbált fegyverzetével bővítette ki ós javította meg egyházi fölszerelését; de azzal a czéllal, hogy a világot az evangélium erőivel megjavítsa és boldogítsa. A rekrisztianizálás e nagy munkája külföldi hittestvéreinknél nagy arányokban foly és bámulatos eredményeket ért el. Az evangéliumot ismét meggyökereztette a családokban és társadalomban, s annak isteni erőiből oly hatalmas emelkedésbe hozta a protestáns országokat, mely az egész római katholikus világot bámulatba ejti. A társadalom megingatott keresztyén alapját visszaállította és megerősítette, a mi különösen az úgynevezett bel- és külmisszió óriási fellendülésében, a protestantizmus rohamos terjeszkedésében, a hitetlen és tóvhitű keresztyének nagyszámú megtéréseiben (az ausztriai, a francziaországi Los von Rom-mozgalom) s mindenek fölött az evangélium szerint hivő és élő népek szellemi, erkölcsi ós anyagi felsőbbsógében nyilatkozik meg. És különösen fölemelő hatású az a tény, hogy bár a rekrisztianizálás e nagyszabású munkájában világszerte a hitbuzgó papság vezet, de a keresztyén munkások ezreit és ezreit a hitbuzgó világiak, azok az evangéliumtól áthatott férfiak ós nők alkotják, a kiket a Szentírás »királyi papságnak és szent nópnek« nevez. A mi egyszersmind annak is csattanós bizonyítéka, hogy a protestantizmusban ott legnagyobb a haladási erő, a hol az egyetemes papság életeleven a világiakban ós őket önkónytes egyházi munkára sarkalja, kit-kit a neki adatott tehetségnek és kedvnek megfelelő munkakörben. Ha külföldi hitfeleinknek a belterjes lelkigondozás ós az erélyes belmisszió állal a protestantizmus föllendítésében elért sikereit látjuk; ha itthon is azt tapasztaljuk, hogy a hol az evangélium valóban áthatj a a lelkeket, ott a vallási ébredós s az egyházi erősödés mindenütt megkezdődik: egész természetes a következtetés, hogy azokat a modern egyházi fölszereléseket mi se hagyjuk kihasználatlanul; hogy csak ébresztgessük, erősítsük, evangólizáljuk a lelkeket; liogy csak ragadjuk meg a belterjesebb lelkigondozás ós belmisszió újabb eszközeit és módjait; hogy csak újítsuk ós szaporítsuk egyházi felszerelésünket a keresztyén nevelés, a vallásos sajtó ós az evangéliumi egyháztársadalmi tevékenység czólszerűnek mutatkozó fegyverzetével. Ne aggságoskodjunk, ne kishitűsködjünk, ne csüggedjünk ; csak vessünk és plántáljunk jó magot, csak öntözzünk lelkiismeretes gondossággal, az Ur, az aratás ura, biztosan ad jó előmenetelt és bőséges aratást. Ne feledjük különösen azt, hogy a mi egyházi ébredést, egyháztársadalmi haladást és irodalmi előmenetelt az utolsó tíz esztendő alatt hazánkban tapasztalhatunk — pedig tényleg tapasztalhatunk — azt mindenütt a belterjesebb lelki gondozásnak, egyházi fölszerelésünk megújításának ós kibővítésének köszönhetjük. És ne feledjük, hogy a római egyház is, úgy hazánkban, mint a külföldön, a maga módja szerint végzett intenzivebb lelki gondozással támasztotta életre a klerikálizmust. Két nagy ellenféllel viaskodik ma a magyar protestantizmus: a hitetlenség és a vakhit Góliátjaival. De a Dávid fegyverzete, a seregek Urának neve ós ereje, mégis kétségtelenül biztosítja a győzelmet, ha rendületlen hittel ós SZÍVÓS kitartással forgatjuk e fegyverzetet. Az Isten ereje ós neve legyőzhetetlen ! Sz. F.