Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-02-09 / 6. szám

az ausztriai, németországi és svájczi egyetemek prot. tlieologusait ölelvén fel, a valóságnak nem épen felel meg, mivel ki vannak hagyva belőle az Utrechtben és Edinburghban tanulmányozott theológusok. De ha még ezeknek a számát hozzá adjuk is, mégis kevés a külföldi egyetemeket és akadémiákat látogató theologusaink száma. Bizony pedig igen elkelne nálunk az alaposabb készültség, a világlátottság és az igaz protestáns egyházi élet és tevékenység szemléléséből nyerhető inspiráczió és megtermékenyülés. Ismertetésünk kiegészítéséül megemlítjük még, hogy a tulajdonképeni tanintézeteken kivül volt Magyarországon festészeti iskola 3, mintarajziskola és rajztanárképző 1, szobrászati mesteriskola 1, szinészeti iskola 5, zene-iskola 27- Horvátországban zene-iskola 8. Árvaház volt Magyarországon 100, összesen 4761 növendékkel; Horvátországban 10, összesen 664 növendékkel. A magyarországi árvaházak közt volt 1 egyesült protestáns, 6 ev. és 1 református. Vakok intézete, Magyarországon 1, Horvátországban 2 ; siketnémák intézete, Magyarországon 7, Horvátországban 1; hülyék intézete, Magyarországon 2; gyermekmenhely ós szeretetház, Magyarországon 14, Horvátországban 1 ; javító-intézet, Magyarországon 4, Horvátországban 1; dadogók és hebegők oktatására képesítő tanfolyam, Magyarországon 1. Szakiskola volt, Magyarországon 8, Horvátországban 1; börtöniskola, Magyarországon 38, Horvátországban 4. Összefoglalva ismertetésemet, a következőkben állítok össze, két protestáns egyházunk iskolafentartó szerepéről egy rövid, de igen tanulságos statisztikát. A református egyház 1900-ban fentartott 12 kisdedóvót, 2098 elemi iskolát, 1 felső népiskolát, 1 polgári iskolát, 3 felsőbb leányiskolát, 4 tanítóképezdét, 27 gimnáziumot, 5 theologiai és 4 jogi akadémiát. Az evang. egyház fentartott 57 kisdedóvót, 1 óvóképezdét, 1386 elemi iskolát, 2 felső népiskolát, 14 polgári iskolát, 1 felsőbb leányiskolát, 6 tanítóképezdét, 22 gimnáziumot, 1 reáliskolát, 4 theologiai és 1 jogi akadémiát. A ref. egyház, az állam segítségén kivül (nem véve tekintetbe a theol. és a jogakadémiákat, a melyekre nézve a jelentés nem nyújt adatokat e tekintetben), pusztán a maga erején összesen 4.389,365, az ev mg. egyház pedig 3.390,325 koronát fordított fentartási költség czímén iskoláira s ehhez járul még az egyesült prot. főgimnáziumnak 53,000 korona kiadása Ezekkel a pusztán önerőből fedezett kiadásokkal szemben, iskolai ezélokra államsegélyképen kapott a ref. egyház 874,156, az evang. egyház pedig 449,484 koronát. Az önerőnkön viselt fentartási költségeknek és az állami segítésnek összevetéséből mindenki megítélheti, hogy mily bámulatos az az áldozat, a melyet a magyar két protestáns egyház a nép- és középoktatás ügyének oltárára hoz évenként, s viszont mily csekély az a segedelem, a melyben a magyar állam részesíti, daczára annak, hogy áldozata nem csupán a saját, hanem ép oly, vagy talán nagyobb mértékben az állam és a nemzet javára hozatik. S vessünk csak egy pillantást arra, hogy a r. kath., gör kath. és gör. keleti egyházaknak, a saját egyházi alapjaik mellett, mily rengeteg állami eredetű vagyon áll rendelkezésükre iskoláik fentartása czéljaira, s azonnal látni fogjuk, hogv bizony, daczára a törvényben kimondott teljes egyenjogúságnak és viszonosságnak, mily mostoha sorsban és elbánásban részesülő gyermekei vagyunk mi protestánsok a magyar hazának ! Nem véve számításba (miután nincs kimutatva) a protestáns kisdedóvók, óvónőképezdék, theol. és jogakadémiák vagyonát, pusztán az elemi és a középiskolák vagyona, a ref. egyháznál 37.153,828, az evang. egyháznál 22.900,640, az egyesült prot. főgimnáziumnál pedig 367,000 korona. S ez az óriási vagyon nem a nemzeti közvagyonból való, hanem őseink és a magunk filléreiből gyűlt össze csupán. Büszkén mutathatunk reá, hogy ez a saját magunké. Ez a jogos büszkeség azonban bárcsak megtanítana bennünket az igaz protestáns önérzetre is, a melyből kifolyólag, ha iskoláink terheit már önerőnkön viselni nem tudjuk, ne alázatos koldusként állanánk meg a kormány ajtaja előtt, s ne drága autonómiánk egy-egy részletének feláldozása árán esedeznénk ki egy kis segedelmet; hanem nagy áldozataink ós nagy szolgálataink tiszta öntudatával, mint kötelességét híven teljesítő gyermek állanánk meg az édes anya: a magyar haza előtt, és tisztelettel, de jogaink érzetével mernénk így szólni: Anyám! testvéreimnek kiadtad vagyonodból részüket: add ki nékem is; mert édes gyermeked vagyok én is, és a te boldogságodat munkáltam és munkálom én is, ha jobban talán nem is, de úgy, mint ők, mindenesetre! Erre a protestáns önérzetre valóban nagy szükségünk volna! H. I. TÁRCZA. A damaskuti úton. Távol kelet kopár mezőin, — Hol minden élet rég kihalt, Nem leng a szellő lombok árnyán, Nem nyújt a forrás hűs italt, Csak szélkavart sívó homokra Tűz égető sugárt a nap, S futó fövénybe vert csapáson Fehérlő csontok porlanak: — Vándor bolyong. Haját zilálja A puszta tomboló szele, Fehér mezét rongyokra tépi, S ki tudja, mit beszél vele? Aszott bogáncs megvérzi lábát, Izzó homok szemébe csap; Sakál üvölt szélvájt odúkból, A merre útja elhalad. S ő fut, rohan. Hová? Ki tudja? Hisz vajha látná ő a czélt! Mint sebzett vadja rengetegnek, Kit a vadász gyilokja ért: Csak fut; sebét gyógyítni vágyva, Mit ön kezével ejte rajt, Mely égető, miként zsarátnok, S ajkán kiöl panaszt, sóhajt, S feledni készti szomja kínját, Midőn aléltan összerogy. S míg lelke mélyén, napvilágnál Még lángolóbban fellobog A kétely égető parázsa: Reá örök, vak éj szakad;