Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-28 / 52. szám

jesztik kiadványaikat s erősítik a protestáns öntudatot. Egyházi értekezleteink gyarapodnak számban és erőben s az eszmeérlelés, az irányítás és buzdítás erősödéséből bizalmat és erőt meríthetünk egy jobb jövőre. A nőnevelés terén intézeteink lassan bár, de évről évre szaporodnak és egyengetik útját annak, hogy családjainkban a régi jó protestáns szellem és puritán erkölcs visszaállíttassék. A belmissziói intézmények s különösen az evangéliumi egyesületek szaporodásában s a vallásos összejövetelek gyarapodásában a jobb jövő záloga szemlélhető. Már hallunk egyes hírnököket, a kik Keresztelő János módjára jelzik egy jobb jövő közeledtét s munkára hívnak fel a prot. egyház érdekében ! Vajha ne lenne a szavuk pusztába kiáltó szó ! ! Mayer Endre. Az evangelikus-református és a protestáns hitfelekezeti elnevezés magyar hazánkban. Az 1881 82-ik debreczeni és a 1891/93-ik évi budapesti zsinatokon alkotott egyházi törvények, a magyar országos törvényeinkben kezdetben szakramentáriusoknak, majd 1567 után helvét hitvallású evangélikusoknak (Evangelici helveticae confessionis) nevezett magyar keresztyének egyházát, a helvét hitvallásnak elhagyásával „evangelikus-reformátns"-nak nevezték el, s ez az elnevezés az idő közben alkotott országos törvényeinkben is helyet fogva most már állandóvá és hivatalossá vált. Egyéni nézetein szerint azonban az evangelikusreformátus elnevezés — habár elvileg nem kifogásolható is — épen megfordított sorrenben volna használandó, vagyis református-evangélikusra átfordítandó ; mert magyar anyanyelvünk természete szerint az összetett és egymással kapcsolatos szóknál az értelmező és minősítő fősúly mindig az utóbbi szón fekszik, s így nem a református, hanem az evangélikus a fő. Ide járul az is, hogy hitünk és vallásunk tekintetében is nem a református, hanem az evangelikus jelleg a domináló; mert keresztyén hitünknek egyedüli alapja a szentírás, és különösen az új-testamentum, mint evangélium. Az evangélium tehát az eredeti és örökkévaló hites vallásalap s ennek kapcsán az evangelikus jelzés és vallásfelekezeti jelleg a döntő; a később bekövetkezett reformáczió, mint utólagos hitjavítás s az ebből alakult református elnevezés pedig, valamint az úgynevezett ágostai és helvét hitvallás is csak kifolyásai és következményei a tiszta evangélium eredeti hit- és erkölcsi tanai küzdelmes és viszontagságos visszaállításának. Én tehát azon nézetben vagyok, hogy helyesebb s az isteni eredetű evangélium fogalmának és tekintélyének megfelelőbb volna, ha mi, mint épen az evangélium szerint reformált magyarországi keresztyén egyház tagjai, magunkat nem evangelikus-reformátusoknak, hanem megfordítva: református-evangelikusoknak neveznénk s hivatalosan is ezen elnevezést használnánk. A mi már a magyarországi két felekezetű evangélikusokra is a mult XlX-ik évszázad közepe óta alkalmazott s korunkban irodalmilag szerte használt „protestáns" jelzése és a „protestantizmus" szót illeti: miután sem Zwingli, sem Kálvin követői a vallási ügyre vonatkozólag a XVI-dik évszázadban tartott németbirodalmi gyűlések egyikénél sem adtak be protestácziót, de Luther és Kálvin nézetei, illetőleg az ágostai ós helvét hitvallás szerint elkülönödött magyar eleink részéről sem történt tiltakozás a vallást és annak szabad gyakorlatát tárgyazólag a XYI-ik évszázadi, számos magyar országgyűléseken: úgy tartom, hogy az eredetileg különben és csak az ágostai hitvallást követő evangelikus testvéreinkre alkalmazott protestáns jelzés ránk magyarokra nem illik, s mi magyar protestantizmust helyesen nem emlegethetünk, s ennélfogva a két vallásfelekezetű evangelikus jelleg s a római katholiczizmusnak ellenébe tett evangeliczizmus mellett kellene maradnunk; annál inkább, mivel tudtom szerint a monarkhia másik felében, Ausztriában, sem hivatalosan, sem a közéletben, sem irodalmilag nem is használják a protestáns elnevezést és úgy a Bécsben székelő egyházi főhatóság az Ober-Kirchen Rath, mint a bécsi közös theologiai fakultás is mind ez ideig magukat evangélikusnak és nem protestánsnak nevezik. Sőt még a nagy Németbirodalomban is csak egyesült evangélikusok és nem egyesült protestánsok vannak. Bizonyára magyar hazánkban, hol nemcsak a két felekezetű evangelikus, hanem a többi számos vallásfelekezetű egyszerű köznép is az életben kizárólag az evangélikus vagy lutheránus és a református vagy Kálvinista vallásfelekezeti jelzést és megkülönböztetést használj a j a felkapott protestáns elnevezést, könnyen valamely újdon keletkezésű hitfelekezetre s ennek követőire vonatkoztathatja, s úgy hiszem, hogy szintén ez lenne sorsa a protestáns elnevezésnek Alsó- és Felső-Ausztriában, Karinthiában s Öseh-Morvaországban is, hol a két felekezetű evangélikus hívek száma a „Los von Rom" felhangzása mellett napjainkban oly jelentékenyen gyarapodik. Ha tehát mind élőszóval, mind irodalmilag az evangéliumot hangoztatjuk, legyünk és maradjunk mi magyarok is főleg ós jellegzően evangélikusok s nem reformátusok, annál kevésbbó protestánsok. Tóth Lajos, ügyvéd, egykáztanácsos.