Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-12-21 / 51. szám
élén Patay Gyuláné úrnő áll, már több évtized óta gyakorolja áldásos működését. Külön elemi iskolát tart fenn, melyben szegény sorsú gyermekek ingyen oktatásban részesülnek, azonkívül évenként számos elhagyott szegény gyermekeket lát el téli ruhával s részesít különféle segélyben. Most pedig az egyesület nemeslelkű tagjai a napokban tartott ülésükön Patay Gyuláné elnöknő indítványára elhatározták, hogy egyletük elemi iskoláját árvaházzal cserélik fel. Tervük megvalósítása végett széleskörű gyűjtési mozgalmat indítanak s felajánlották e czélra a tél folyamán rendezendő református nőegyleti bál jövedelmét is, mely tekintve, hogy az említett mulatság a borsodmegyei mulatságok legkiválóbbika, okvetlen tekintélyes összeget fog képviselni. Segítse Isten sikerre a nemes törekvést! KÜLÖNFÉLÉK. * Lapunk előfizetési felhívását különös figyelmébe ajánlom olvasóimnak. Kiemelem, hogy ez a Lap nem hivatalos lap hanem teljesen független magánvállalat, a melyet sem egyházkerületek, sem egyházmegyék semmivel nem segélyeznek, hanem tisztán az előíizetői tartanak fenn. Ez a független helyzet midőn minden irányban szabad kezet biztosít a szerkesztőnek, egyben nagy anyagi koczkázat elé állítja a kiadót, a kí a szerkesztővel egy és ugyanazon személy. Nem riadok vissza sem a szellemi felelősség, sem az anyagi koczkázat nehézségeitől; helyt állok továbbra is, ha előfizetőim is úgy akarják. De bizalommal kérem t. olvasóimat, tegyék magukévá és karolják föl erélyesen e Lap ügyét, a mely közel félszázad óta össze van forrva a magyar protestantizmus életével. Oly időket élünk, amelyekben minden szellemi fegyverünket nemcsak megtartanunk, hanem javítanunk, élesítenünk és erősítenünk kell. A mai válságos időben, ha nem volna, teremteni kellene Budapestre egyházi lapot. A mai széthúzó időben, ha nem volna, állítani kellene a protestáns testvér egyházak közötti kapcsolatot elvszerűleg ós következetesen fenntartó és erősítő sajtó-organumot. — Azért bizalommal kérem e Lap olvasóit és barátjait: terjeszszék, erősítsék e Lapot: az evangyéliomi magyar protestantizmusnak tesznek ezzel szolgálatot A szerkesztő-kiadó. * A franczia r. kath. püspökök büntetése. A franczia államtanács vétkesnek jelentette ki az összes püspököket, a kik a kongregácziós törvény végrehajtása ellen felebbeztek a parlamenthez. A kormány azonban, bár az ítélet alapján joga lett volna hozzá, mind a 74 aláíró püspök fizetését nem vonta meg, hanem csak a vezető szerepet játszott besanconi, orleansi, amiensi, séezi és nizzai püspököket sujotta ezzel az érzékeny büntetéssel. * A magyar államvasutak igazgatósága tudatja az utazó közönséggel hogy a karácsonyi ünnepek alkalmából e hó 21., 22., 23. és 24-ik napjan külön gyors-, illetve személyvonatok fognak közlekedni Budapestről Nagykátáig, Budapestről Szolnokig, Budapestről Dombovárig, Budapestről Püspökladányig, Budapestről Aradig és vissza. A különvonatok menetrendje a napilapokban olvasható. Ugyancsak az államvasutak igazgatósága figyelmezteti az utazó közönséget, hogy úti podgyászairól a régebbi, jelzéseket (ragasz-bárczákat) a saját érdekében távolítsa el és a feladásra szánt podgyászon a rendeltetési állomást kitüntetni szíveskedjék. — A Gács-magyar közös forgalomban az 1903. évi január 1-én a most érvényes díjszabás II. részéhez új díjpótlék lép életbe, a mely pótlék a vasúti állomásokon 30 fillérért szerezhető meg. - A Doberiintól Sunjaig közlekedő 9613. sz. vegyesvonat, valamint az ezen vonathoz csatlakozólag Sunjátó Zágrábig közlekedő 9553. sz. személyszállító tehervonat menetrendje 1903. évi január 1-től kezdve olykép fog módosulni, hogy Doberlinből az indulás este 8 óra 15 perczkor és Zágráb máv. állomásra az érkezés éjjel 1 óra 28 perczkor történik. Ez által e vonat Zágrábban az éjjeli gyorsvonatokhoz Budapest és Fiume felé közvetlen csatlakozást nyer. — A balaton-szent-györgy— somogy-szobbi h. é. vasúton 1903. évi február hó 1-én új személydíjszabás lép életbe, mely által a mostani menetdíjak érvény őket vesztik. Az új díjszabás a M. Á. V. díjszabás elárúsító irodájában (Budapest, Csengery-utcza 33. sz.) 20 fillérért kapható. erencz József P KESERŰVÍZ I az egyedül elismert Kellemes izü természetes hashajlószer. KAPHATÓ MINDENÜTT. Pályázat. Az államilag segélyezett rimaszombati egyesült prot. főgimnáziumnál megüresedett tornatanítói állásra pályázat hirdettetik. Az állással 1600 kor. rendes fizetés, 400 korona lakáspénz és 5 ízben ötödévenként 200—200 korona korpótlók van összekötve. Kötelességei: a torna rendszeres tanítása heti 16 órán és a tornajáték vezetése szerdán és szombaton délután 2-—2 órán. Csak protestáns vallású okleveles tornatanítók pályázhatnak. A kellően felszerelt kérvények az alulírt igazgatósághoz 1903. január 20-ig terjesztendők be. Az állás a választás után azonnal elfoglalandó. Rimaszombat, 1902. deczember hó 18-án. 1—2 Az igazgatóság. Pályázat kisegítő lelkészi hivatalra. A hódmezővásárhelyi ev. ref. egyház egy újonnan szervezett segédleik ész-ellenőri hivatalt állítván fel, arra ezennel pályázat hirdettetik. A hivatal teendői: 1. Vasárnapokon és ünnepeken a külterületen lakó híveknek, az ottani iskolákban istentiszteletet tartani és azokat lelkészi gondozásban részesíteni, mi végett az egyház őt fuvarral ellátja. 2. Köznapokon az egyházi és főgimnáziumi pénztárak ellenőrzését teljesítni, s olykor az egyházi bizottságokban jegyzősködni. 3. Eljárását, minősítését, hivatalos állását tüzetesebben az egyháztanács 486—1901- diki végzése határozza meg, melynek bő kivonata a jelentkezőknek az egyházi jegyző által kívánatra megküldetik.