Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-12-14 / 50. szám

készséggel, az anyagi ós erkölcsi erők felkutatásával, felajánlásával támogatni ez egyházat, hogy a haladás útján fenséges tájakra vezethesse népét. Támaszszuk fel a nagy Török Pálnak szellemét és indítsuk munkára mi közöttünk! Én őt a magyar református egyház Széchényijének tekintem, s ha Széchényiről azt olvasom, hogy : »lelkében meglátja a hidat, a mely egykor állandóan összeköti Budát és Pestet, egygyé fűzi az ország minden részét. És lelkében megvillan egy más, még nagyobb mű építése, azon szellemi hidé, mely ide vezesse Európa műveltségét, tudományát, fejlett államóletét, finom erkölcsét, azért, hogy termékenynyó tegyék magának a magyar nemzetnek önálló, szabad, független szellemét.«,— Török Pálról elmondhatjuk, hogy Széchényi szellemét megértette, magáévá tette, s látnoki lélekkel ugyancsak munkálkodott ama szellemi híd építésében. Egyházunknak erősséget épített, mely a műveltséget, tudományt befogadja, ápolja, terjeszsze; biztosítani igyekezett az ev. kovászt, a mely e város óriássá fejlődő tömegét áthassa, s az ev. fényét, a mely e hegyen épült városban ragyogjon. Ki ne akarna a már porladó legnagyobb magyarnak s a nekünk felejthetetlen Török atyánknak szellemével összeköttetésbelépve, edicsőknek munkatársa lenni?! A munka befejezve nincs, a nagyok által kijelölt mező várja a munkatársakat. Leteszem immár a tollat. Igyekeztem kötelességemhez hiven, bár gyenge erővel, de jóakarattal fuvallni a trombitát. Lelkiismeretem nyugodt; de lelkem nyugtalan. Ha valaki azt vetné szememre, — mert hiszen a mai világban mindenre el lehet készülve az ember — hogy ime az elfoglalt, a lázas munkáju fecsérli bő mértékben a szót és tékozolj a a drága időt: annak megsúgnám, s vegye szives tudomásul, hogy éjszakai álmomat s azt az időt kellett meglopnom, a mit más a pihentető baráti és családi körnek szentelhet. Nappallá tettem éjszakámat, hogy e kérdést, a melynek helyes megoldása után vágyódik lelkem, felszínre hozhassam. S ha egyéb érdeme nincs is munkámnak, de az, hogy bizonyos önfeláldozással cselekedtem, azt hiszem móltóvá teszi a jóindulat figyelmére. Ha valaki, mint hajdan Eldádot és Médádot, eltiltani akarna, talán a gáncs, a felvetett kérdés roszindulatú tárgyalása, az öntudatos meg nem értés, kizárólag az ügyet tekintő intenczióm félremagyarázasa által: vajha akadna Mózesem, a ki szólna: »bár az Úrnak minden népe próféták volnának és adná az Úr az ő lelkét ő beléjökkc Fontos kérdésekről szóltam : a vallástanítás ós a lelkészi szolgálat kérdéseiről. Nem kizárólag a budapesti egyházat érdekli ez, hanem minden nagy városban levő egyházunkat, neveztessék a város akár Debreczennek, akár N.-Váradnak, Kolozsvárnak, Temesvárnak, Pozsonynak stb. Jóindulatot, az ügy iránt való jóindulatot kérek e felszínre hozott nagy ós nehéz kórdós vizsgálatánál; bölcs szivet: bölcseséget, mely a helyzetet megismerni, ós szivet, mely a helyzeten javítani akar; bölcseséget, mely az írásmagyarázat törvénye szerint cselekszik s az egyes részeket az összefüggésből ki nem szakítja, és szivet, mely az egészet s a részeket szeretettel vizsgálja. Jaj nekem, ha szavam csak, mint a próféta beszédje : mme te nekik olyan vagy, mint egy csúfoló ének, mely szépen esik és gyönyörűséges nótája vagyon, mert hallják a te beszédidet, de azokat nem cselekszik«. Haypál Benő. TÁRCZA. Naplójegyzetek. — Emlékezés a MPIT. hódmezővásárhelyi vándorgyűlésére. — III. A minden jelentkező tagnak előre megküldött „Tájékoztató" szerint este 8 órára ismerkedési estélyre voltunk meghíva a városi Erzsébet-sétányon levő Vigadó helyiségébe. Ugylátszik, a vigadni szeretők Hódmezővásárhelyen is nagyszámmal vannak, mert különben nem szabták volna oly óriási méretűre a vigadó nagytermét. . . Az ismerkedési estélyen maradt néhány üres asztal is; míg a másnapi ugyanitt tartott közebéden már annyi volt a résztvevők száma, hogy egyesek talán ki is szorultak még e roppant tágas helyiségből is. Mondanom sem kell, hogy e barátságos összejövetelen élénk hangulat, fesztelen jókedv uralkodott. A rendező-bizottság figyelme és tapintata itt is nagyon szembetűnő volt; mert némi rendet tudott teremteni a nagy khaoszban azzal, hogy a vándorgyűlés tagjait egyházkerületenként helyezte el az egyes asztaloknál; azonkívül egyes fiatal urak is önként segédkeztek abban, hogy az éhező és szomjazó vendégsereg minden kívánsága lehetőleg mennél hamarább és kielégítőbben legyen teljesítve. A mi pedig magát az „ismerkedést" illeti, hát az megint csak olyan nehezen ment, mint más ilyen alkalommal. A kik egymáshoz közel jutottak, azok természetesen egymással ismeretséget kötöttek, vagy régebbi ismeretségöket ismét felújították ; arra azonban gondolni sem mertek, hogy minden jelenlévőt személy szerint megismerni igyekezzenek. Csak jó magam — ki évről-évre be szoktam e naplójegyzeteim révén számolni vándor-apostol-társaimról nevök szerint is — csak én merészkedtem arra a feladatra vállalkozni, hogy az asztalokat sorról sorra járva, mindenütt bemutatkozzam, hogy aztán minden egyes jelenlévővel legalább pár barátságos szót és kézszorítást váltva, velők kivétel nélkül megismerkedjem. Sőt mindenki felé egy kis könyvecskét s czeruzát nyújtók, hogy becses nevét ki-ki — nolens-volens — sajátkezűleg örökítse meg számomra. Mert első sorban kétségkívül nekem lesz mindvégig igen becses emlék ez a pár