Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-16 / 46. szám

kalmaztassanak és a keletkező bonyodalmak elkerültessenek. Ma is, midőn megnehezült az idők járása felettünk, azt remélem, hogy akadni fognak hazafiasan gondolkozó, igaz hithű katholikusok, kik hazafias, szabadelvű szellemtől áthatva, maguk lesznek azok, kik a törvényben biztosított egyenlőség és viszonosság érdekében intő szavukat felemelik. Mégis, ez alkalommal ezen elnöki székből szólva, nem tagadom, némi tartózkodás vesz erőt rajtam; érzem helyzetem nehéz voltát, átértem kötelességemet, mely szólni késztet, mint ezen egyházkerület vezető főgondnokát, mint a magyarországi ev. ref. egyház konventje világi elnökét; de politikai multam, a vezető politikai állomástól való visszalépésen által alakult viszonyok felette nehézzé teszik helyzetem. Tudom, érzem, hogy az országos politikát az egyházi életbe bevinni nem szabad; magam hirdetem, hogy felekezetek szerint elkülönítve, politikai pártokat alkotni hazafiatlanság; de másfelől nem tartom megengedhetőnek — mint a vádat már ismételten felhangzani hallottam és nem mindig indokolatlanul — hogy egyházi vezérférfiaink, politikai tekintetekből, felekezeti érdekeinket háttérbe szorítani engedjék. Avagy nyugodtan elnézhető az, hogy az »erdélyi püspöki« czím kérdése, erélyes és törvényeken nyugvó felszólalásunk daczára, ibisredibis módon lett megoldva, mely megoldás talán roszabb, mindenesetre pedig sérelmesebb, mint maga az alaprendelet, mely kérdésre vonatkozólag különben, a képviselőházi tárgyalás alkalmával tett Ígéretnek megfelelően most, az utolsó napokban, a miniszter válaszolván, tetszetősnek látszó kijelentésekkel akarja, mindenesetre azonban eredmény nélkül, az elkövetett sérelmet enyhíteni. Az uj-tordai református klérus-alap, mely mint neve is mutatja, másra mint református czélra fordítható nem lenne, és melyet még 1630-ban Bethlen István, erdélyi kormányzó adományozott, mely adományt I-ső Rákóczy György megerősített és melyet Apafi fejedelem még kibővített, ma rendeltetésétől elvonatik. Szinte hihetetlen, de tény, hogy ezen alap jövedelmei ma a római katholikus lelkésznek adatnak ki, míg, szemben ezen és ehhez hasonló sok más esettel azonban a patronátus czíme alatti önkénykedések a protestáns híveknek szerfeletti megterheltetését vonják maguk után; a dologi terheknek önkényes magyarázata, az azok alapjáni kíméletlen végrehajtások állanak egyfelől és másfelől a patronusi jogoknak egyszerű elkobzása, a nem katholikus lakosoknak és községi képviselőknek a patronátusi joggal járó cselekvényektől való törvényellenes eltiltása. Tudjuk, hogy politikai községeknek adományoztatott a kegyúri jog; ezt a jogot természet szerint csak azok a szervek gyakorolhatják, melyeket a községi törvény felállít, tehát a képviselőtestület, vagy a tanács, és pedig csak azon összetételben, melyet a törvény kötelezőleg előír; ezen jog gyakorlatától vallása miatt senki ki nem zárható. Mégis, a törvénynyel ellenkezőleg, országszerte az az elj aras követtetik, hogy a képviselőtestületnek protestáns, vagy általában nem katholikus tagjai, felsőbb rendelet alapján, jogaik gyakorlatától eltiltatnak; így van ez például: Eperjesen, Beszterczebányán, Csabán, Breznóbányán, Debreczenben, Körmöczbányán, Gölniczbányán. Hol itt a törvényben biztosított egyenlőség és viszonosság? Avagy, hogy csak a sülysápi példát hozzam fel a sok, különböző természetű sérelmes eset közül, — elmondom, hogy ezen vegyes vallású községben — az úgynevezett canonica visitatiók adatai alapján — hol hajdan a község tartotta a katholikus papot, tanítót, kántort és harangozót, ott ma is községi szerződés czímén behajtják a protestáns híveken azokat a járulékokat, melyekről már az 1790—1-ki 26. t.-cz. 6. §-a, de újabb törvények is azt mondják, hogy azokat protestáns hívek fizetni nem tartoznak. Lehet-e ez? Megfelel-e ez a tökéletes egyenlőségnek és viszonosságnak, miután széles e hazában protestáns egyházi czélokra katholikusok nem adóznak?! Nem tűrhetők sem anyagi, sem politikai, sem társadalmi kiváltságok ott, hol jogegyenlőség és egyenlő teherviselet van; ezért a törvényben biztosított tökéletes egyenlőség és viszonosság azt követeli, hogy a milyen előnyben részesíti az állam a katholikus egyházat, ugyanolyanban részesítse a többi törvényesen bevett felekezeteket is; a milyen terheket viselnek a nem katholikusok, olyanok rovassanak a katholikusokra is, a milyen társadalmi kitüntetésekben részesülnek a kath. püspökök, ugyanolyanokban részesüljenek a nem katholikusok is. Lehetne végtelen hosszúra nyújtva folytatnom a példákat, melyek mind azt igazolnák, hogy mennyire nincs végrehajtva a törvényben biztosított tökéletes egyenlőség és viszonosság. Indokolásul szolgálna ez mind arra, hogy : hajtassék végre őszintén és igazságosan az 1848-ik XX. t.-cz. 2-ik §-a, és mentessék fel a nem katholikus polgárság — mely az autonómiával járó költségekkel úgy is túlságosan meg van terhelve — minden jogtalan adóztatás alól; jogtalan pedig minden adóztatás, mely régi, elavult kiváltságokon és előjogokon alapszik és így ellenkezik az ország újabb jogrendjével. De tekintve a mai különös egyházpolitikai állapo-