Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-11-09 / 45. szám

Az ultramontán erkölcsiségről. III. Az ultramontán erkölcsi felfogásnak igazi tükre a lelkiismeret irányítására szolgáló utasítások sorozata, melyekkel a fiatal, tapasztalatlan gyóntatóatyákat. kitanítják, mikép intézzék el a legfogasabb kérdéseket is. Az erre vonatkozó legelterjedtebb könyvből, Güry: Casus conscientiae, 8. kiadás 1891. czímű két kötetes munkájából a példák egész sorozatát idézi Hoensbroech. Jellemzésül álljon itt néhány eset. „Béla ezt gyónja: Ellenségemet Titiust meg akartam ölni, de helyette Cajus barátomat öltem meg. Egy vadászaton ugyanazon golyóval véletlenül egy szarvast és egyik ellenségemet lőttem le, a kit szándékom volt meggyilkolni. Az a kérdés, vétkezett-e Béla ? Felelet: Az első esetben semmi esetre se vétkes, mert Cajust nem akarta megölni, és mert gondosan biztosította magát a felől, és ezt elő fel kell tenni, hogy aTitiusellen irányuló gyilkossági kisérletnél senkire veszély nem hárul. Ugyanazon előfeltétel mellett a második esetben sem vétkezett, mert bárha Titiust meg akarta is ölni, de nem a vadászaton akarta ezt tenni." (I. 6.) „Sapricius vámköteles dolgokkal kereskedik, de valahányszor teheti, kijátszsza a vámosokat. Vétkezett-e Sapricius és köteles-e kártérítésre ? E kérdésben a theologusok nem egyeznek. Sanchez és mások nézete szerint Sapriciust e dolog miatt nem kell tovább nyugtalanítani." (I. 54.) „Blasius örvend az ő testvére halálának, mert így egyedüli örökös marad. Blasiusnak nem a testvére halálának, hanem igenis a halál következményének, az örökségnek szabad örvendenie." (I. 70.) „Calpurnia, egy sok gyermekű anya, azt kívánja, hogy az ő legkisebb, meg egy öt és kilencz éves fia meghaljon, hogy jobb életük legyen a mennyekben. Hasonlókép kívánja a leánya halálát is, hogy a bűnre való alkalmakat elkerülhesse. Vétkezett-e Calpurnia ez által ? Nem, mert gyermekeinek jobbat kívánt s így a szeretet helyes rendjét nem sértette meg." (I. 91.) „Anna, a ki házasságtörést követett el, az őt kérdező férjének azt feleli, első ízben, hogy ő a házasságot meg nem törte, másod ízben, miután már gyónt és ott felmentést kapott: ilyen dologban nem vagyok vétkes; harmad ízben : én nem követtem el a házasságtörést, — mialatt hozzá gondolja: olyant, a melyet neked meg kellene vallanom. E három esetben Anna nem hazudott, mert az első esetben mondhatta, hogy nem törte meg a házasságot, mert hiszen a házasság még fennállott, a második esetben mondhatta, hogy olyan dologban nem vétkes, mert a gyónás és feloldás következtében a házasságtörés miatt mi se terhelte lelkiismeretét; s a harmadik esetben is tagadhatta valószínű nézet szerint a házasságtörést, mint a hogy egy vádlott a bírónak nem helyesen feltett kérdésre az felelheti: én a betörést nem követtem el." (I. 182). „Márk vigyázatlanságból egy értékes edényt eltör. Haragvó gazdája a bér megfelelő részét levonja érte. Márk azonban az ura vagyonából titkon kárpótolja magát. Úgy látszik, hogy Márk azért nem korholható, ha hibáján kivül törte el azt az edényt." (I. 249.) „Amália, a kit Lajos pénzzel ajándékozott meg és megkísértett, a pénzt megtartja ugyan, de nem hajlik a bűnre. Szabad-e ezt tennie ? Szabad, de rá kell birni, hogy a pénzt a templom díszítésére vagy a szegényeknek adja." (I. 330.) De legyen elég. A czél szentesíti az eszközt! Ezt az alapelvet sohasem tagadják Ők meg. S hogy a lelkiismeretet — ha ugyan lehet még itt szólani lelkiismeretről is! — hogyan irányítják, ebből a néhány példából is láthatjuk. A legnagyobb hitványságokra is taláhiak mentséget, a legnagyobb bűnök palástolására is módot. Mert nem a bűn utálatának felkeltésére igyekeznek, hanem, mint orgazdák, a bűn elsimítására. S képzelhetjük, milyen hálás, lekötelezett, hűséges és rettegő szolgája az olyan bűnös lélek az ilyen egyháznak, a kinek a nyugalmát, biztosságát ilyen mentegetésekkel visszaadták. De nekünk nincs okunk irigyelni sem az ilyen nyugalmat, se az ilyen egyházat. Az ultramontán moráltheológia egyik legsajátosabb és legújabb terméke azonban a „Die Pastoralmedicin von dr. C. Capellmann, kön. preuss. Sanitatsrath u. Bittér des pápstl. Gregorinsorden. Aachen, 1898." cz. könyv. Jele és bizonysága ez annak, hogy az ultramontanizmus sohase változik és sohase felejt; de egyúttal annak is, hogy az ultramontanizmus mindent a saját nyűgébe igáz, úgy hogy az igazhitű orvos nem a tudomány, hanem a jezsuita páterek véleménye és parancsa szerint végzi életbevágó teendőit. A „tudós" orvos munkája előszavában kifejti, hogy egy ilyen műre a papnak, hogy lelkipásztori teendőit akadálytalanul teljesíthesse, igen nagy szüksége van. Ezért természetesen különösen a nemi életre vonatkozó tudnivalókat ismerteti, de előre is kijelenti, hogy ha minden jó igyekezete daczára is az egyházi tannal bármi tekintetben ellentétbe jött volna, azt azonnal és feltétlenül visszavonja. S tényleg a vitás kérdéseknél nem az dönt nála, hogy az orvosi tudomány mai állása szerint így—vagy amúgy kell eljárni, hanem hogy mit mond erre az esetre nézve ez vagy az a jezsuita. De hogy az állammal is miként húz ujjat az ultramontanizmus, még a protestáns Németországban is, ennek igen érdekes bizonysága Lehmkuhl jezsuita atyának a német polgári törvénykönyvhöz írott kommentárja. Az egyház jurisdikczióját és álláspontját igyekszik érvényesíteni. Ismerjük e tekintetben Róma álláspontját, azért csak néhány kisebb pontot említek fel, olyanokat, a melyek nemcsak Németországban, hanem nálunk is és mindenütt, a hol csak ultramontanizmus van, elvi jelentőségűek. A házassági elválás dolgában Lehmkuhl kötelességévé teszi a rkath. bírónak, hogy sohase mondja ki r. kath. felek pőrében a végleges elválást, mert a r. kath. egyház olyant nem ismer. Azért csak asztaltól és ágytól válaszsza el a feleket. A r. kath. híveknek pedig meghagyja, hogy soha ne indítsanak addig válópert, a míg az ügyet az egyházi törvényszék elé nem viszik és ott ítéletet nem szereztek. Ez az a nagy hazafiság ós törvénytisztelet, a melylyel az ultramontán tábor dicsekedni szeret. Szinte csodálatos, mennyire le tudja kötni magához a r. kath. egyház az asszonyokat S ebben kétségtelenül nagy erő rejlik. Pedig ha tudnák azok a rajongó nők, hogy mikép gondolkodnak róluk azok a szent férfiak, a kik alázatos mosolygással hízelegnek nekik! Nem veszik őket emberszámba se, hogy tekintenék hát egyenlő szent hivatású élettársnak? Nem látnak a nőben mást, mint más nemű személyt, a kivel való érintkezés tisztán csak a nemi élet terén mozog. Tisztátalanok lévén szivükben, lelkükben, sohasem is gondolnak másra, mint a piszokra. Hiszen gonzágai „Szent" Alajosnak egyik döntő érdeméül tudták be azt, a mit elrettentő gyalázatul kellene róla feljegyezni, hogy „a tisztátalan kisértések elkerülése végett szorgosan óvakodott a saját édes anyjára is ránézni". Vagy egy másik „szent"-ről az van feljegyezve, hogy oly nagy volt az erkölcsi tisztasága, hogy már csecsemő korában sem akarta elvenni az anyja vagy a dajka mellét, mert nem akart mezítelen női mellet érinteni! S a „szentek" életrajzai telve vannak ilyen piszkosságokkal. De menjünk tovább. Alexander Halesius szerint