Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-26 / 43. szám

Az ultramontán erkölcsiségről. Megjelent Hoensbroech grófnak a „Das Papstthum in seiner social-kulturellen Wirksamkeit" czímű nagy müvének második kötete „Die ultrámontane Morál" czím alatt. Terjedelmes, hatalmas egy kötet, csakúgy, mint az első volt. Ezt is az a nyugodt, tárgyilagos hang jellemzi, a mely az első kötetet élvezetessé tette. Az exjezsuita nem a gyűlöletnek szenvedélyével, hanem igazságossággal, a tűrhetőt is szívesen kiemelve, ismerteti az ultramontán erkölcsi rendszert. Az előszó és bevezetés mintegy a programmot és a módszert ismerteti meg velünk. Nem szándékozik fejtegetni az ultramontán morál mestereit, inkább beszélteti őket. Legjobb, ha az ultramontanizmus maga ismerteti meg magát. S ennek ismerete nagyon szükséges. A római katholikusoknak azért, hogy ne legyenek olyan vak hívek, nekünk, többi katholikusoknak azért, hogy ne legyünk olyan közönyösek. Mert a ultramontanizmust megismerni ós megutálni azonos dolog. S midőn művét összeállítja, időrendet nem állapit meg, mert az ultramontanizmusban nincs mult és nincs jelen, az mindenkor ugyanaz. S hogy mindazért, a mi az ultramontanizmusban keresztyénellenes, szégyenletes és bűnös, a pápaság a felelős, az természetes. Mert a pápaság tudta és beleegyezése nélkül a római egyházban semmi se történhetik. A római katholiczizmus nem helyeselhet, de nem is tűrhet olyan tant, a mely nem az egész egyház tana. Ép ezért, a mit a következőkben csak a jezsuiták tanítanak, azokért, ha még oly istentelenek és embertelenek is, nemcsak a jezsuiták, hanem élén a pápával az egész egyház, az egész ultramontanizmus felelős. Nekünk is e szempontból kell a következő dolgokat megítélnünk, a melyeket Hoensbroech csaknem egészen idézetekből összeállítva három fő szakaszban tárgyal. Könyve első része szól a keresztyénség erkölcsiségéről 1—41 lap ; a második az ultramontán erkölcsiségről 42—574 lap; a harmadik az ultramontán morál bírálatát adja 575—599 lap. Az első részben az újszövetségből vett idézetekben mutatja be a keresztyénségnek azt az erkölcsi tanítását, a mely Jézustól ered s a melynek nagy törvénye a szeretet, czélja az Isten dicsőítése, szelleme az Isten szentlelkétől éltetett kegyesség. Az írás erkölcsi világnézetét az egyszerűség, világosság, derültség és bensőség jellemzi. A keresztyénség az emberiséget Isten nagy családjának tekinti, a melyben minden egyes tag megtartja a maga egyéniségét, de Isten fiának tudja magát s annak tekinti felebarátját is. S mert minden tettét a szeretet irányítja és szüli, azért itt tulajdonkóp kötelességekről nem is lehet szólani. S itt van a keresztyén ember szabadságának nagy titka, és itt válik példaképpé a Jézus Krisztus az ő istenfiusági tudatával, melynek tetőpontja : „Én és az Atya egy vagyunk". A második részben tárgyalt ultramontán morál ezzel szemben álló ós merőben ellentétes természetű. Csakúgy kiterjed ez is az életnek minden viszonyára, mint a bibliai morál, csakhogy nem elvek jelölésével, hanem esetek felsorolásával. Mert az ultramontán moráltheológiai munkáknak az a czéljuk, hogy a gyóntatóatyát oly helyzetbe juttassák, a melyben az az embert az élet minden jelenségével szemben helyesen, azaz az ultramontán tan értelmében irányíthassa. Az ultramontanizmus morálja voltakép merő kazuisztika, melynek atyamestere, szent Liguori Alfons azt mondja: „A ki az Isten útján akar járni, vesse magát alá és engedelmeskedjék valamely tudós gyóntatóatyának, akár csak Istennek. A ki ezt teszi, az nem tartozik az ő tetteiről számot adni Istennek. A gyóntatóatyának hinni kell, mert Isten nem engedi, hogy tévedjen". A redemptorista Müller pedig így ír: „A papnak oly nagy a hatalma, hogy magának a mennyeknek az Ítélete is az ö döntésének van alávetve. Isen így szól a paphoz: ez az ember bűnös, igen erősen megsértett engemet, elítélhetném magam is, de átengedem neked az ítéletet. Ha a megbocsátást ajándékozod neki, megbocsátok neki. Ellenségem, de barátságomban hagyom őt, ha te erre érdemesnek nyilvánítod. Én kinyitom előtte a mennynek ajtaját, ha te őt a bűn és pokol kötelékeitől felszabadítod. A pap ezt felelheti: Uram, ha én neki megbocsátok, voltakép oly erős az én karom, mint a tied, mert megtöröm a bűn lánczait. Az én hangom ép úgy dörög, mint a tied, mert széttépi a pokol kötelékeit; az én szavam ellenségedet barátoddá teszi, a pokol rabszolgáját a mennyek örökösévé változtatja át. A bűnbocsánat hatalma minden teremtett hatalmat fölülmúl a mennyen és a földön! A földi bírónak nagy hatalma van, de ő csak egy hamisan bevádoltat nyilváníthat ártatlanná, de a katholikus papnak megvan a hatalma arra, hogy a bűnöst ártatlanná tegye". Milyen istenkáromlások! Mily keresztyéntelen emberirnádás ! Bizony nem a franczia forradalom detronizálta az 'Istent, hanem a róm. kath. egyház az ő pápájával és az ultramontanizmus egész hadával! S bizony, ha a római egyház józanabb híveinek csak halvány sejtelmük is volna, mily istentelenségre vetemedtek szellemi tirannusaik, lehetetlen, hogy jó lélekkel továbbra is pápisták maradhatnának. Magának az ultramontán morálnak egyik fő tényezője a probabilizmus. Sokféle faja van, de alaptörvényét Hoensbroech a következőkben foglalja össze: Valahányszor kétes, hogy megengedhető-e valamely cselekvés, az ember mindannyiszor úgy járhat el, a mint jobban esik. Még a bűnre is áll ez, mert azt is elgondolhatja a gonosztevő, hogy hátha nem is tartja azt a bűnt mindenki bűnnek! így a r. kath. morál az emberben az állatot a maga teljes korlátlanságában felszabadítja; de sőt többet tesz: az erkölcs szemébe burkolja a bűnt, a jó köntösébe öltözteti a gonoszt. Itt igazán érvényesül a korinthusi mondás: „mindent szabad", a nélkül, hogy felhangzanék a páli korlátozás: „de nem minden használ". Bolgeni jezsuita atya világosan megmondja, hogy ha az ember valamely dologra nézve bizonytalanságban van, hogy tiszteséges-e, szabad-e? kérdezzen megkét theológust. Tapasztalni fogja, hogy ellenkezőleg fogják fel a dolgot, s akkor láthatja, hogy kötelező törvény az esetben nincsen, tehát szabad tetszésében őt semmi se köti. —- És az ilyen erkölcsi elveket hirdetni és érvényesíteni merészlő papi testületről képes elmondani egy trappista barát: „Engedjék csak kiveszni a papot az emberi társadalomból, vele együtt kivesznek a mi összes erkölcsi és. társadalmi intézményeink. Nem lesz többé erkölcs, nem lesz keresztyénség, nem lesz vallás, következéskép sem társadalom, sem czivilizáczió, sem szabadság. Mi marad aztán pap nélkül? Az általános anarchia és vadság". A ki a római egyház dogmatikai felfogására nézve Aquinói Tamás, ugyanaz az irányító tekintély a morál terén Liguori Alfons. „A római egyház moráltheológiája, a mint azt ma a papi szemináriumokban világszerte elméletileg tanítják s a számlálhatlan gyóntatószékben és ezek révén a mindennemű, korú, rendű ós hivatású kath. hivők vallásos, polgári és politikai életében gyakorolják, Liguoritól való." S ez adja meg Liguori roppant jelentőségét. Könyvét Hoensbroech igen részletesen tárgyalja. Liguori első könyve a lelkiismeretről és a törvény-