Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-26 / 43. szám

az a lelkész, a ki ennek a türelmetlenkedő irányzatnak szolgálatában áll, nem a Krisztusnak jó vitéze; az az ember, a ki faj és nemzetiség szerint különbözteti meg és a szerint szereti vagy gyűlöli embertársát, az nem áll az evangéliumi testvériség alapján, az nem méltó gyermeke a mennyei Atyának. Félreismernők tehát feladatunkat s hűtlenek lennénk evangéliumi hivatásunkhoz, ha hasonló fegyverekkel támadnánk elleneinkre. Ne erőszakkal és külső eszközökkel harczoljunk, hanem az evangélium lelki fegyvereit forgassuk; magunkat erősítsük külsőlegbelsőleg, hogy bővölködjünk hitben és szeretetben a szent Lélek ereje által. Őrködés és éberség, a cura pastoralis lelkiismeretes gyakorlása, ez idő szerint az egyedüli paizs és óvszer a lelkipásztorkodás terén hiveink megmentésére. Én bizom a jövőben, hiszek a protestantizmus magasztos hivatásában hazánkban, mert tudom, hogy részünkön van az igazság, azon a fundamentumon, a mely a Jézus Krisztus. 2. Zsinati előmunkálatok. Egyetemes egyházunk figyelmét és gondját ez idő szerint a zsinati előmunkálatok ügye foglalja le. A zsinattól várják legtöbben az egyetemes gyógyszert, a mely szellemi ós anyagi jóllétet idózend elő, s különösen megoldásra fogja segíteni az 1848 : XX. t.-cz. alapján egyházunknak magasabb állami dotáczióját. A mi e törvényezikk élelbelóptetósót, illetőleg egyházunknak annak szellemében való nagyobb mérvű segélyezését illeti, a főt. egyházkerületi közgyűlés már a mult évben nyilatkozott, s nyilatkozatát az adott utasítás értelmében felterjesztettem az egyetemes Konventhez. Az egyetemes Konvent, a mint méltóztatnak tudni, a kérdéses törvényezikk életbeléptetése, illetve egyházunk magasabb állami dotácziója tárgyában f. évi jegyzőkönyve 36. sz. végzésében — lényegileg felterjesztésünkkel megegyezőleg — nyilatkozott is, s a gr. Tisza István javaslata értelmében határozatilag kimondta, hogy egyházunk az 1848 : XX. t.-czikk 3. §-ának merev végrehajtását nem kivánja, de anyagi erőnknek és a hívek adóviselési képességének gondos számbavételével kimutatandó szükséglet fedezésére kéri a törvényhozás útján a dotácziónak 10 évről 10 évre megállapítását. Ezen határozat szükségszerű folyományaként, az egyházi adózás kérdését a zsinati előmunkálatok körébe bevonta s az előtanulmányok és javaslatok megtételére adóügyi albizottságot nevezett ki. Miként fogja e bizottság feladatát megoldhatni, lesz-e és mi eredménye a bizottság által az egyházmegyéktől közvetlenül bekivánt újabb adatoknak, egyházközségi zárszámadásoknak ós költségelőirányzatoknak ? — nem tudom. Részemről csak annyit kivánok megjegyezni, hogy az élet ezer meg ezer variácziója talán semmiféle intézményünknél sem oly szembeötlő, mint az egyházi adózás rendszerénél, mely mint a kaleidoszkóp, minden mozdulatra, vagyis minden egyes egyházközségben már más képet mutat. Itt tehát nagyon is az elméletből indulni ki, nagyon is elvek, analógiák zsinórmórtéke szerint szabályozni a létező szokást vagy rendszereket, több veszedelemmel jár, minta mennyi hasznot várunk ós reménylünk tőle. Különben bízzunk egyházi főbb hatóságainknak körültekintő bölcseségében, hogy meg fogja találni a viszonyainknak, jelen helyzetünknek megfelelő kibontakozást. A zsinati előmunkálatokra vonatkozólag még csak annyit jegyzek meg, hogy egyházkerületünknek folyó évi áprilisi közgyűlése 24. jegyzőkönyvi számú végzésében kifejezett azon reménye, hogy az egyetemes Konvent által készítendő zsinati előmunkálatok már a mostani közgyűlésen tárgyalhatók lesznek, nem valósult meg. A konventi szakbizottságok még csak most készítik munkálataikat, s az együttes konventi bizottság csak ezután fog a munkálatok felett tanácskozni, minek folytán, bármily anyagi megterheltetóssel jár, kénytelenek leszünk a jövő évben is rendkívüli közgyűlést tartani, hogy az előmunkálatok felett véleményünket nyilváníthassuk s javaslatainkat megtehessük. 3. Káplánhiány. A lefolyt közigazgatási év alatt a püspöki iroda tevékenységét nagy mértékben foglalkoztatta egyházi életünknek egy nagy baja: a káplánhiány, a mely ez évben még fokozódott, s különböző zavaroknak lett forrása. Hogy a teljesen elárvult gyülekezetek ne maradjanak minden lelki gondozás nélkül, kénytelenek voltunk nemcsak 4-ed, 3-ad, sőt 2-od éves papnövendókeket is kibocsátani, a kik közül egyesek dicséretre méltó buzgósággal forgolódtak ugyan az Úr szőlőjében ; de némelyek a kellő megfontoltság ós higgadtság hiányában sajnálatraméltó zavarokat idéztek elő, s a mellett iskolai kötelezettségeiknek sem tettek eleget. Felhívom a főtiszt. Közgyűlés nagybecsű figyelmét egyházi életünk ez égető sebére. Méltóztassék komoly megfontolás tárgyává tenni, miként lehetne a megüresedett, vagy munkaképtelenné vált lelkészekkel biró gyülekezeteinkben a lelkészi szolgálat ellátásáról gondoskodni, hogy papnövendókeinket ne kelljen tanulmányaiktól elvonni, s az által mind nekik, mind egyházunknak kimondhatatlan kárt okozni. Egyébiránt örömmel jelzem, hogy