Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-12 / 41. szám

MISSZIÓÜGY. A Lorántffy Zsuzsanna egyesület Szózata a magyar nőkhöz! Hozzátok szólunk, igazi meleg, testvéri szeretettel magyar nők! Asszonyok és leányok! Abban a hitben és meggyőződésben fordulunk hozzátok, hogy mindaz, a mi édes hazánk javát és boldogságát ezélozza, szivetekben visszhangra talál. Ha külső ellenség fenyegetné nemzetünket, ha pusztítva száguldana keresztül-kasul rónáinkon, tudjuk, hogy minden kényelmet oda hagyva sietnétek férjeitek, testvéreitek és gyermekeitek segítségére. Meghoznátok minden áldozatot, átvirrasztanátok sok éjjelt, ápolnátok a sebesülteket, menhelyet nyújtanátok a menekülőknek és üldözötteknek. De vájjon az-e a főkérdés, hogy a külellenség vagy belső ellenség pusztítja nemzetünket? Nem az-e a kérdés, hogy milyen nagy bajokat idéz elő, milyen szörnyű sebeket vág s milyen sok boldogságot tipor el? Pedig azt senki sem tagadhatja, hogy valami veszedelmes belső ellenség tépi, marja nemzetünket. A napilapok ki nem fogynak a rettenetes és szégyenletes hírekből. Az öngyilkosság, sikkasztás, gyilkosság, rablás újra meg újra előforduló esetei, sötét, erkölcstelen üzelmek, az élet irgalmatlan harczában elesettek jajkiáltásai, a börtönök és tébolydák mind jobban megtelő szomorú zárkái érzéketlenül s tétlenül hagyhatnak-e bennünket. Hátha még meggondoljuk, hogy sok ezer szív beteg, sok ezer család boldogtalan, sok ezer élet sivár, a nélkül, hogy a közélet szürke ködéből valaha a nyilvánosság elé kerülne. És hiába akarják e bajokat sokan agyonkaczagni, hiába zeng a vigasság szava, a túlságos élvezetvágy, az érzékiség túltengése, az ételben és italban való mértékletlenség csak eszköz, a mely újabb áldozatok ezreit viszi a testi és anyagi romlás s a boldogtalanság örvénye felé. Mit tegyünk ? A társadalmi sebeket csak társadalmi úton lehet orvosolni, s a társadalmi javító, mentő, óvó, sebeket gyógyító munka fele a nőkre esik. Ha a nők boldogabbak, a férfiak is azok lesznek. Ha a nők mind erkölcsösek, a férfiak is azok lesznek. Ha a nők önzetlenek s a testi és lelki nyomor ellen erélyesen küzdenek: a férfiak munkája is meg lesz könnyítve. Fájdalom, nem állíthatjuk, hogy nagy és nevezetes eredményeket értünk el a társadalmi sebek gyógyításában; de merjük hangoztatni, hogy bizonyos tekintetben új utakat törtünk, s ha a magyar nők ez úton kezet szorítanak velünk, akkor oly társadalmi munkát végezhetünk, a mely a nemzeti életre nézve nagyobb áldás lesz sok nyert csatánál. Hogy új utakat törtünk, azt a következők bizonyítják. E két nagyfontosságú elvet igyekeztünk érvényesíteni : Először is a testi nyomor enyhítésével kapcsolatosan a lelkekre is igyekeztünk hatni s az erkölcsi erőket megaczélozni. Azután, a mikor munkásokat, egyesületi tagokat toborzottunk, nem az egyéni hiúságot, mulatozási vágyat igyekeztünk éleszteni, hanem azt mondottuk: a ki jót akar tenni, töltse meg szivét az Isten szeretetével, a Krisztus irgalmával, s a mit tesz vagy áldoz, tegye és áldozza buzgóságból, jóakaratból, könyörületességből. Ezért igyekeztünk a segélyezett szegényeket meglátogatni s gyermekeiket jóra oktatni. Ezért keressük fel a szükséglakásokban azokat az elhanyagolt fiúkat és leányokat, a kikről gyakran hallottuk a legszomorúbb jövendöléseket. Ezért igyekeztünk megvédeni az ifjú nőket azok ellen a gonoszok ellen, a kik a legiszonyúbb méreggel, kicsapongás mérgével ölik a lelkeket. Ezért állítottunk otthont (Rózsa-utcza 15. sz.), a melyben sok szegény cselédlány talált munkát, menhelyet s a melyben több elhagyatott gyermeket jóravaló nővé nevelünk. Ezért tartottunk összejöveteleket, a melyekben a vad öröm kitörései helyett a szelid örömöket ápoltuk, a melyek a jóra való igyekezetet erősítik, a helyett, hogy gyengítenék. Ezért terjesztettünk jó könyveket s lapokat, sőt saját magunk is adunk ki lapot „Olajág" czímén, a mely által a krisztusi szent szeretet tüzét óhajtjuk vinni a családokba. Ezért keressük fel még a börtönöket is, hogy az elveszetteket is megmentsük. De munkánk tovább folytatására új segítő társakra van szükségünk s van szüksége a nemzetnek is, a melynek, ha társadalmi élete meg nem erősödik, rettentő kárát fogja vallani. Mily sok szegény van még, a kit fel kellene keresni s megvigasztalni! Mily sok elhanyagolt gyermek, a kiből a hazának boldog munkás embereket lehetne nevelni! Mily hasznos munkát végezhetnénk, a miből saját családjainkra is áldás káromolnék, ha otthonunkat megnagyobbíthatnék s ha a cselédeket jóravaló nevelés által segítőtársainkká tennők, a helyett, hogy a bűnbe engedjük őket sülyedni s bennök így a kielégíthetetlen élvezetvágyat, az elkeseredést s az ellenünk való ellenséges indulatot hagyjuk erősödni! Mily sok jó könyvet és lapot terjeszthetnénk el, ha százezrek áldoznának ilyesmire is ! Mily hatalmas eszköz lenne „ Olajág"-unk, ha ezrek csoportosulnának köréje. Mily ékes koszorúk lennének a fiatal lányok szövetségei, ha az Isten által adott örömök lelkesítenék azokat is, a kik még egy jobb, nemesebb, tisztább légkörbe nem jutottak. Jöjjetek azért kedves testvéreink s csatlakozzatok hozzánk. Keressétek fel varróóráinkat (minden hétfőn d. u. 4 órakor Kálvin-tér 7., II. lépcső, II. emelet), a melyen a szegényeknek készítünk ruhákat. Rendeljétek meg lapunkat, hogy az összekötő ka-