Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-10-05 / 40. szám

beszédet szószerint leírta volna; így csak töredékes jegyzeteim alapján ismertethetem annak főbb gondolatait. Igazán monda — úgymond — az üdvözlő szónok, hogy a megváltozott viszonyok közt új erőforrásokra és a régi fegyverek új módon való forgatására van szükségünk. Az erők új forrása egyfelől egyházunk tagjaiban a prot. öntudat és a protestáns eszmék iránt való lelkesedés felkeltése és erősítése, másfelől a protestáns testvéri közösségnek és egyetértésnek ápolása. Csak egyházunk tagjainak eszméink s törekvéseink számára való megnyerése és a testvér egyházak erejének egyesítése mellett remélhetjük ügyünk diadalát és egyházaink felvirágzását. A M. P. I. Társaság a legjobb tehetsége szerint igyekszik feladatát e tekintetben megoldani, és igen jól esik, ha munkája elismerésben és méltánylásban részesül. Majd kegyeletes szavakkal emlékezett meg a társaság elhunyt kiváló tagjairól, Tisza Kálmánról, Karsay Sándorról, Győry Elekről és Szabó Jánosról. Ezeknek elhunyta közös fájdalma úgy az evang. mint a ref. egyháznak. De közös az örömünk is, a mikor társaságunk fokozatos erősödését és kiadványai terjedését látjuk. Felmutatta a haladást, a mely ezek tekintetében az utóbbi évek alatt történt; majd részletesen szólott a kiadványokról és az általuk elérni szándékolt czélról. Beszéde e része, bár látszólag prózai tárgyakról szólott, egy cseppet sem volt kevésbbé lendületes és megkapó, mint a többi; sőt talán épen ellenkezőleg. Végül melegen megköszönve a szives üdvözlést és a legnagyobb örömmel fogadva azt a szolidaritást, a melyet az üdvözlő szónok hangoztatott, e szolidaritás és testvéries egyetértést és együttmunkálást kérte az összes jelenvoltak részéről. A lelkes éljenzéssel jutalmazott beszéd után, a meg nem jelenhetett Gyurátz Ferencz lelkészelnök megnyitó beszéde helyett dr. Bartók György erdélyi ref. püspök tartott felolvasást, a melyben az evangyélium szellemének e világbeli küzdelmét és diadalát mutatta fel. A Krisztus új tudományt, új életet adott a világnak. De a sötétség: a hitetlenség, a vakhit és az emberi gyengeségekre spekuláló ravaszság ellene támadt s elkeseredetten vívja ellene küzdelmét. Az evangyélium s az abból kisugárzó szellem és élet azonban meggyőzhetetlen. E győzhetetlen erejét kétszer mutatja fel a történelem két ezredév alatt. Első sorban meggyőzte a pogány világot s annak romjain egy újat teremtett; másodszor a reformáczióbán kiszabadította magát az emberi ravaszságnak, a vallás örve alatt, reá vert békóiból, s azóta is diadalmat ai halad előre. Ellenségei ma is küzdenek ugyan ellene, de a diadal felől nem lehet kétsége annak, a ki Krisztusban él és az ő evangyéliuma fegyvereivel küzd. Az evangyélium alapján áll a M. P. 1. T. is s annak fegyvereivel harczol; épen ezért méltó minden igaz prot. ember rokonszenvére és támogatására. A tetszéssel fogadott, mélyen járó felolvasás után Kozma Andor, ismert nevíí kálvinista poétánk adta elő „Krisztus mindenütt" és „Krisztus a vendég" czímű két költeményét. Az utóbbi kedves legendás hangulatával, az első mély keresztyén valláserkölcsi felfogásával kapta meg a hallgatóságot, a mely nem is késett lelkes éljenzéseivel honorálni az előadást. Ezután Szőts Farkas titkár terjesztette elő titkári jelentését, a melynek fontosabb részeit lapunk mult heti száma is közölte. Utána a másik jó nevű kálvinista poéta, Szabolcska Mihály következett, a ki „Oh szeretet", „Imádság idején" és „Konfesszió" czimű költeményeit olvasta fel. A gyűlés tagjai és a nagyközönség lelkes tetszéssel tüntettek az ünnepelt poéta mellett. Végére érve a tárgysorozatnak, elnökünk mondott köszönetet a gyűlésen megjelenteknek és az előadóknak s ezzel lelkes hangulatban oszlottunk szét, vive magunkkal a mindkét napi gyűlés kedves emlékeit. Vajha ezek az emlékek buzdítanának bennünket a még fokozottabb munkára; azokat pedig, a kik még nem csatlakoztak, a mint elnökünk is óhajtotta: a társulatba való belépésre. Már egy óra felé járt az idő, a mikor vége lett a diszgyűlésnek, s így arról egyenesen az Erzsébet-sétány vendéglőjében reánk váró díszebédre kellett mennünk. A tágas teremben 300 személyre volt felterítve, s néni maradt üresen egyetlen hely sem. Örömmel láttuk jelen Lukács György főispán mellett a városi elöljáróság tagjait és az intelligencziát, sőt még — a mi a mai világban fehér holló számba megy és méltó a feljegyzésre — Bernátsky Ferencz r. kath. apátplebánost is. Az igazán magyaros és Ízletes beszéd közben fel hangzottak azután a felköszöntők is. Az elsőt Hegedűs Sándor elnökünk mondotta a királyra. A régi magyarok paizsaikra emelték — úgymond — fejedelmüket. Mi szivünk szeretetének paizsaira emeljük jó királyunkat s trónja zsámolyához nemcsak hűségünket viszszük, hanem szivünk igaz szeretetét is. Vele osztozunk örömben és búban, s ha neki bánata van, osztozni tudunk vele abban, mert hiszen megtanultunk tűrni és szenvedni egyaránt. Bizalommal és szeretettel tekintve fel felkent személyére, napról-napra inkább óhajtjuk, hogy élete a bibliai koron túl terjedjen, s minél tovább élvezhessük az ő atyai jóságát. Poharát emeli a királyra nemcsak mint hű alattvaló, hanem mint szabad protestáns ember is, a ki tudja, hogy a háza szabadsága ós felvirágzása egy jelentőségű a protestantizmus szabadon hagyásával és felvirágzásával. A lelkes és hazafias felköszöntőt állva hallgatta végig a közönség, s a király éltetése után, ép úgy mint Pozsonyban, lelket megkapó és megindító méltósággal hangzott fel ajkunkon nemzetünk édes-bús Himnusza. Ezután Szeremley Sámuel köszöntötte fel Hegedűst, Papp Imre hódmezővásárhelyi lelkész a püspöki és gondnoki kart, Lukács György főispán az irodalmi társaságot Juhász Mihály főpolgármester a főispánt és a jelenlevő, más vallású vendégeket, Bernátsky Ferencz r. kath. apátplébános az irod. társaságot, mint a keresztyén valláserkölcsi élet ápolóját és a hazafiság ébresztőjét, Bndrey Gyula városi országgyűlési képviselő a templomi szónokokat, Draskóczy Lajos evang. lelkész Endrey Gyulát, Deák Lajos tanfelügyelő a vendéglátó város elöljáróságát és közönségét, Révész Kálmán, üdvözlő táviratának felolvasása mellett Gyurátz Ferencz lelkészelnökünket, Mészáros János a megjelent hölgyeket, különösen pedig dr. Vargha Gyulánét és Kovács Ferencznét. Utoljára még Szalay József nagybecskereki lelkész mondott felköszöntőt, szavai azonban az oszladozás zajában annyira elvesztek, hogy igazán nem tudom megmondani, kire vagy mire ürítette poharát. Ezzel be is zárhatnám a gyűlésekről szóló, pusztán csak a száraz tényeket felsoroló referádámat; de háládatlan volnék, ha ezt a nélkül tenném, hogy a legnagyobb hálával és a legőszintébb köszönettel ne emlékezzem meg arról a nagy figyelemről és arról az igazi magyaros vendégszeretetről, a melyben Hódmező-Vásárhelyen részünk volt, nemcsak a kót testvér prot. egj áz, s nemcsak a város hivatalos elöljárósága, hanem an. ak