Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-07 / 36. szám

Készpénzben letett összeg után kamat nem fizettetik. Az ajánlatban a letétel megtörténtére hivatkozás teendő, de a letétről nyert elismervény nem melléklendő. Az üzletvezetőség fentartja magának azon jogot, hogy az ajánlattevők közül, függetlenül a felajánlott összeg magasságától belátá­sához képest szabadon választhasson. A fenti feltételektől eltérő, vagy a kitűzött határidőn túl beér­kező ajánlatok, továbbá oly ajánlatok, melyek táviratilag tétettek, s végre olyanok, melyekre az előírt bánatpénz le nem tétetett, figyelembe vétetni nem fognak. Ezen vendéglőre vonatkozó részletes feltételek a magy. kir. államvasutak kolozsvári üzletvezetősége III. osztályába tudhatók meg (E M K E. palota II-dik emelet 3.3. ajtó.), a melyekre nézve e helyen is megjegyeztetik, hogy a bérbeadandó vendéglői üzletben csakis hazai sör lesz kimérhető, s hogy továbbá a III osztályú ét- és egyúttal váróteremnek fűtésére szükséges anyag fele részben díjtalanul lesz kiszolgáltatva, illetve ezen helyiség légszeszvilágítási költségeinek fele bérbeadó által fog kiegyenlíttetni. Végül megjegyeztetik, hogy a vendéglőhöz az üzleti helyisé­geken kivül a bérlő acéljaira szolgáló 1 elő- és 4 lakszoba, valamint pinezér és női cselédszobából álló magán lakás is adatik. Kolozsvár, 1902. augusztus hó 12-én. 21071/902. Ili. szám. Pályázat. Az üsletvesetöség. A magyar királyi államvasutak Tövis állomásán berendezett vendéglői üzlet 1903. évi január hó 1-től számítandó három évre bérbeadandó lévén, annak bérbeadása iránt ezennel pályázat nyittatik. Felhivatnak ennélfogva mindazok, kik nevezett állomási vendég­lőt bérbe venni óhajtják, hogy a szabályszerűen felbélyegzett és bizo­nyítványaikkal felszerelt ajánlatukat legkésőbb 1902. évi szeptember hó 10-én déli 12 óráig külön lepecsételt és „Ajánlata Tövis állomási vendéglő bérletére" megjegyzéssel ellátott borítékba a magy. kir. államvasutak kolozsvári üzlet vezetősége általános osztályához (titkárság) czimezve küldjék be. Ajánlattevő köteles a kolozsvári üzletvezetőség gyűjtőpénztáránál 1902. évi szeptember 10-ig bánatpénz fejében 600 koronát készpénz­ben, vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban letétbe helyezni vagy oda posta útján külön borítékban beküldeni. Az értékpapírok a budapesti vagy bécsi tőzsdén legutóbb jegy­zett lé napnál nem régibb, utolsó és a névértéket meg nem haladó napiárfolyam szerint számíttatnak. Készpénzben letett összeg után kamat nem fizettetik. Az ajánlatban letétel megtörténtére hivatkozás teendő, de a letétről nyert elismervény nem melléklendő. Az üzletvezetőség fentartja magának azon jogot, hogy az ajánlattevők közül függetlenül a felajánlott összeg magasságától be­látásához képest szabadon választhasson. A fenti feltételektől eltérő vagy a kitűzött határidőn túl beér­kező ajánlatok, továbbá oly ajánlatok, melyek táviratilag tétettek, s végre olyanok, melyekre az előírt bánatpénz le nem tétetett, figyelembe vétetni nem fognak. Ezen vendéglőre vonatkozó részletes feltételak a m. k. állam­vasutak kolozsvári üzletvezetősége III. osztályában tudhatók meg (E M K E. palota II-dik emelet, 33. ajtó), a melyekre nézve e helyen is megjegyeztetik, hogy a bérbeadandó vendéglői üzletben csakis hazai sör lesz kimerhető, s hogy tóvábbá^a III. osztályú ét- és egyúttal váróteremnek fűtésére és világítására szükséges anyagok fele részben bérlőnek díjtalanul lesz kiszolgáltatva. Végül megjegyeztetik, hogy a vendéglőhöz a üzleti helyiségeken kivül a bérlő czéljaira szolgáló két nagyobb és egy kisebb szobából álló magán lakás is adatik. Kelt Kolozsvár, 1902. augusztus hó 10-én. Az üsletvesetöség. Magyar királyi államvasutak üzletvezetőség Kolozsvártt. 21078/1902. III. szám. Pályázat. bizonyítványaikkal felszerelt ajánlatukat legkésőbb 1902. évi szep­tember hő 10-én déli 12 óráig külön lepecsételt és „Ajánlat a Székely-Kocsárd állomási vendéglő bérletére" megjegyzéssel ellátott borítékban a m. kir. államvasutak kolozsvári üzletvezetősége általános osztályához (titkárság) czimezve küldjék be. Ajánlattevő köteles a kolozsvári üzletvezetőség gyűjtőpénztáránál 1902. évi szeptember hó 10-ig bánatpénz fejében 400 kor.-t készpénz­ben, vagy állami letétekre alkalmas értékpapírokban letétbe helyezni, vagy oda posta útján külön borítékban beküldeni. Az értékpapirok a budapesti vagy bécsi tőzsdén legutóbb jegy­zett, 14 napnál nem régibb, utolsó és a névértéket meg nem haladó napi árfolyam szerint számíttatnak. Készpénzben letett összeg után kamat nem fizettetik. Az ajánlatban e letétel megtörténtére hivatkozás teendő, de a letétről nyert elismervény nem melléklendő. Az üzletvezetőség fentartja magának azon jogot, hogy az aján­lattevők közül, függetlenül a felajánlott összeg magasságától belátá­sához képest szabadon választhasson. A fenti feltételektől eltérő, vagy a kitűzött határidőn túl beér­kező ajánlatok, továbbá oly ajánlatok, melyek táviratilag tétettek s végre olyanok, melyekre az előírt bánatpénz le nem tétetett, figyelembe vétetni nem fognak. Ezen vendéglőre vonatkozó részletes feltétleek a magyar kir. államvasutak kolozsvári üzletvezetősége III. osztályában tudhatók meg (EMKE. palota II-dik emelet, 33. ajtó), a melyekre nézve e helyen is megjegyeztetik, hogy a bérbeadandó vendéglői üzletben csakis hazai sör lesz kimérhető, s hogy továbbá a III. osztályú ét- és egyúttal várótermeknek fűtésére és világítására szükséges anyagok fele részben 'bérlőnek díjtalanul lesz kiszolgáltatva. Végül megjegyeztetik, hogy a vendéglőhöz az üzleti helyisé­geken kivül a bérlő czéljaira szolgáló három középnagyságú szobából álló magán lakás is adatik. Kait Kolozsvár, 1902. augusztus hó 10-én. Az üsletvesetöség. legtisztább fényes legjobb asztali- és üdítő ital. dO ^•vr. Kitűnő hatásúnak bizonyult köhögésnél, ,r< " gégebajoknál, gyomor- és hólyaghurutnál Karisbad • MATTONI HENRIK HANGOS ANTAL papír-, író-, rajz- és iskolai szerek raktára Budapest, IV., Kálvin-tér 5. (a ref. templommal szemben) C* "5* í* A magyar királyi államvasutak Székely-Kocsárd állomásán berendezett vendéglői üzlet 1903. évi január hó 1-től számítandó három évre bérbeadandó lévén, annak bérbeadása iránt ezennel pályá­zat nyittatik : Felhivatnak ennélfogva mindazok, kik nevezett állomási ven­déglőt bérbevenni óhajtják, hogy a szabályszerűen felbélyegzett és jánlja jól berendezett raktárát mindennemű bel- és külföldi ív- és tekercsrajzpapir, má­solóvászon, franczia és német festék, tus, liárom­szög- és fejes vonalzókban, rajzeszköz, iskolai füzetek, ecsetek és építészeti nyomtatványokban. HORNYÁNSZKY VIKTOR CS. ÉS KIR. UDVARI KÖNYVNYOMDÁJA BUDAPRSTRN.

Next

/
Oldalképek
Tartalom