Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-09-07 / 36. szám

lölt minden cicerói czikornyát. De beszédeiben mindenkor ott látunk egy élesen kiemelt, meghatározott irányt. Minden beszédét ebből a szempontból kell megítélnünk. Mondatalkotása tán sokszor laza, szaggatott, körmondatainak külszerkezete nem felel tán meg mindig a szigorú szabályoknak, de beszéde mindig úgy hatott, mint a jól irányított nyíl, mely a hova talál, halálos sebet üt az ellenfélen. Találó fordulatokban azonban mindig gazdag és ezeket hangoztatták is az országban. Cromwell az ország belkormányzatának külalakzatait kétségtelenül lerombolta; királyság, felső- és alsóház összedőltek az ő hatalma előtt, püspökségek és a jogrend emberei csak korlátok között mozoghattak, mert az anglikánizmust ép oly veszedelmesnek látta a lelkiismereti szabadságra nézve, mint a római katholiczizmust. Ezek nem élveztek teljes szabad vallásgyakorlatot, és mint a royalisták, a nyilvános ügyekben való szereplésből kizárattak. De hangsúlyoznunk kell, hogy Cromwell a kormányzat hármas alakzatát (király, felső- és alsóház) végkép kiirtani épen nem akarta, de ezeket erőteljesebbé tenni, megifjítani, újjáteremteni, valamint a kornak politikai, vallási és társadalmi viszonyaihoz illeszteni, kötelességének, feladatának ismerte. Politikai ideálja volt, daczára«minden belrombolásnak, egy modern alkotmányos királyság kiépítése. Ezt életében megteremteni megtagadta tőle a sors. S a mint ebben a szándékában csalódott, tisztánlátó és igaz elméje rögtön észrevette, hogy azt a hatalmat, a melyet és a mily módon ő gyakorolt, halála után senki sem tudja vezetni. De épen az a forradalmak lényege, hogy a romhalmazból nem állhat elő azonnal egy kész, újabb alkotmányos gépezet. És ezen a szigorú követelményen kezdődik Cromwell eredménytelensége. Miután a régit lerombolta, a lelkében kialakult formák szerint akarta az újat megteremteni; minden fáradozása az iránt, hogy egy felső- és alsóházat teremtsen, hogy ezekkel együtt irányítsa a törvényhozó- és] végrehajtó-hatalmat, eredménytelen maradt. És a nagy törekvések sikertelensége miatt érzett fájdalom ott borongott állandóan a nagy hazafi lelkén, minden akaraterejét odairányította, hogy a belkormányzatot újjáteremtse, de hova-tovább hiába és Cromwellnek az eredménytelenség terhével kellett búcsút venni a saját munkájától. Nagyon szerencsétlennek érezte magát, oly szerencsétlennek, a mint azt az ő nagy lelke csak el tudta képzelni. Az állami újjáalakulások logikájának szigorú törvénye szerint a Cromwell által megvalósítani szándékozott ideák eléréséhez első lépcsőül egy korlátlan, erős és nagy katonai uralomnak kellett lenni. Csak miután az egész ország ezen hatalom alatt magához tért és megtalálta a béke áldásait, miután kereskedelem, ipar és tudományok ismét szilárd alapra állhattak: csak akkor tűnhettek el az ellentétek, akkor kaphatott új erőre a nemzet egésze, mindazt rendezni, a mi az így újjáalakított hazában rendezendő volt és valóra váltani mindazon nagy eszményeket, a melyek az angol forradalom talajából nőttek ki az emberiség boldogságára. Senkisem ismerte fel szebben, igazabban és mélyebben az események folyamát, mint Milton. Nagyon jól ismerte hazáját és nemzetét; ott sírt zokogó fájdalommal népének önásta sírja felett, de nem sötét kétségbeeséssel, hanem egy jobb jövő biztos reményében halt meg, megtalálva oly korban, intuitíve az igazságot, a mikor minden, a nemzeti újraébredésbe vetett hit szunyadott. Cromwell azonban, a kit ellenségei állandóan csak az ország belélete nagy felforgatójának neveznek, mégis végtelenül sokat tett a belviszonyok orvoslása tekintetében. 0 volt ciZ^ 8b ki Skócziát végleg meghódította, Irlandot a kelta barbarizmus világából a modern czivilizáczió légkörébe helyezte; ő volt a szabad egyház megalapítója a szabad államban, a vagyon őre, a rendek és a társadalom fentartója, a tudományok, ipar és kereskedelem protektora. Tudta, hogy minden államnak alapja a rendi tagoltság, s hogy e nélkül a hadügy is nélkülözi a legtermészetesebb és legbiztosabb alapot. A nemzeti gondolatot mindenek fölé helyezte, nemzeti nagyság és nemzeti egység voltak életének egyedüli czélja. Mint kiválóan a tettek embere és a nagy horderejű elhatározások irányítója a vele szemközt vagy néha a mellette álló nagyságok egynémelyikét bizony kevésre becsülte ; talán azért, mert mindannyit messze felülmulta. De ma, a mikor ennek a kornak egyéniségeit jobban tudjuk megítélni, bizonyára elismerjük I.' Károly, Pym, Hampden, Hollis, Vane, Haselringh, Harriiigton, Bradshaw, Argyl, Armond, Lesley, Hamilton és a többiek nagy jelentőségét; ezzel pedig Cromwell nagysága csak emelkedik. Cromwell körül egész kis csapata volt a nagy tehetségű, önerejükből felemelkedett embereknek (Lambert, Harisson, Fletwood, Ireton stb.), de volt is hozzá képessége, hogy e tehetségeket a haza szolgálatába állítsa, mint pl. Blaket és Whitelockot. Épen nem természetellenes jelenség, hogy Cromwell halála után az általa teremtett intézmények eltűntek, sokkal inkább az a rendes következmény ez, a mely a forradalmakat kiséri. Sem az általa tervezett lordok háza (felsőház), sem az országnak katonai beosztása, sem hadserege, még az önmaga teremtette protektorátus sem voltak állandók. Az idő mindezeket elseperte' egyiket a másik után, csak csak a hajóhadban maradt fenn Cromwell szelleme mind a mai napig. Ellenben nyilvános működésének alapelvei fenmaradtak ós Nagy-Britannia ép az által jutott történelmi jelentőségének magaslatára, hogy ez elvek átmentek a nemzet tudatába. Természetes, hogy a halála után bekövetkezett restauráczió sem nem tudta, sem nem akarta őt megérteni; a visszahatás csak gyűlölséget tudott táplálni a sziget-birodalom legnagyobb embere iránt. Ez a gyűlölettől szikrázó kor még a félig feloszlott hullát is kivette sírjából, bitófára akasztotta s így akart örömet szerezni annak a népnek, a mely szabadságát a nagy puritánnak köszönhette. Ma azonban már Cromwell működését nemes egyéniségének, tántorítha-