Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-08-17 / 33. szám

egyházunk életének részletes képe, a melyben statisztikailag is fel volnának dolgozva a fontos adatok. Ha ezek előttünk állanának s ki lenne mutatva, hogy hol mi a baj és mi annak az oka, nem [áltathatnánk magunkat azzal, hogy nincs baj, vagy ha van is, nem a mi gyülekezetünkben van, hanem a máséban. Ha vége szakadna az önáltatás átkos korának, akkor talán majd a tényleges munka ideje is elkövetkeznék. A 22-dik szám Jancsó Sándor czikkét hozza, mely arról értekezik, hogy mit kell tennünk, ha egyházi közéletünket reformálni akarjuk. A kérdésre adandó felelet képen a Jézusnak és a reformátoroknak az eljárási módjára mutat reá, s igen szépen ós igazán azt a következtetést hozza ki, hogy legelső sorban a a szíveket és lelkeket kell reformálni. Ezt a belső reformácziót mindenekelőtt a lelkészeknek önmagukon kell végrehajtaniok, azután pedig a gyermekek szivét kell megnyerniök. Igazi lelki gyönyörűséggel olvastuk el a szép czikket. Szavai bárcsak találnának mindenütt meghallgattatásra. A 23-dik szám gróf Kuun Géza egyházkerületi értekezlet! elnök megnyitóbeszédét kezdi közölni és a 24-dik számban [folytatva, a 25-dik számban végzi be. A nagytudományú és mélységes vallástörténeti és vallásfilozófiái ismeretekkel rendelkező férfiú elmélkedése a körül a kérdés körül forog, hogy a földi élet hányattatásai, bizonytalanságai és örökös változásai közt hol és miben találhat lelkünk bizonyosságot, megnyugvást és erőt a küzdelemre? Mélyreható fejtegetések ós vallástörténeti bizonyítékok felmutatása után oda jut ki, hogy a léleknek nem lehet más megnyugtatója s szükségei kielégítésében boldogítója, mint a hit, és pedig egyedül a tiszta krisztusi ker. hit. A dolgozat valóban méltó arra, hogy necsak egyszer, hanem többször is igaz figyelemmel végig olvassuk s lelkünket hatásának átengedjük. Néhány részletét pedig épen arra is érdemesnek ítéljük, hogy szószerínt idézzük ós pedig nemcsak itt e helyen, hanem a keresztyén szószéken is. „Csalódunk — mondja — ha csak a láthatók után indulunk; megcsalnak az érzékek, megcsal a külvilág, megcsalnak ábrándjaink, álmaink s örömeink. Az Istenben való hit és bizalom a valódi révpart, a hol végre is életünk^ hajója a hányattatástól megszabadul és megpihen, és a melynél, habár csak egy szál deszkánk maradt meg a hajóból: zöld, viruló partra^!éphetünk; áldhatjuk és magasztalhatjuk a megszabadító Istent, a kit megtaláltunk, mert kerestünk." „Keressük Istent,hiszen a földi életnek ez legfőbb czélja. Siessünk feléje, ő mellettünk van, segélye készen áll számunkra, s minő segély ez!" „Ha azt kérdezzük: hogyan kell élnünk? ha azt kérdezzük: hogy kell meghalnunk? — a választ mindezekre a Megváltó élete és halála adja meg." „Választanunk kell Pán és Krisztus között; a kettőt egyeztetni nem lehet, \ valamint a pantheismust sem lehet egyeztetnünk a keresztyénséggel, s ép oly kevéssé, mint az anyagelvüsóget, a materializmust az utóbbival". „A materializmus nemhogy az erkölcsi élet színvonalát emelni tudná : az erkölcsi jóról és roszról még számot sem tud adni, a jónak és rosznak elvét semmiképen kifejteni nem tudja." „Az ignorabimus elvét: vallók épen azok, kik az emberi nem s az emberi tudás tökéletesítését a végtelenségig kétségtelen igazságnak tartják s nem gondolják meg, hogy ezen meggyőződósükkel merő ellentétben áll az általuk erős, áthághatlan torlaszként felállított ignorabimus". „A csoda nem az, a mi ellenkezik a természet ismert törvényeivel, melyek Isten világkormányzatának is törvényei; hanem az, mit ezen törvények létrehozni nem tudnak, a minek létrehozatalára rendkívüli, eddig még ismeretlen erőkre van szükség, a milyen erő a thelesis: az akarat erélye. Isten nem cselekszik a természet törvényei ellen, hiszen azok általa adott törvények, tehát a természeti erők működésén nem változtat, hanem, a mi szempontunkból nézve, természetfeletti erőkkel művelhet olyanokat, a melyek méltán csodálatba ejtenek; ezek a természetfeletti erők is tulajdonképen természeti erők, hanem az isteni természet erői.í

l A lap 23—25. számainak további részei az egyházkerületi értekezletről szóló tudósítást és Kenessey Bélának az alkalmi istentiszteleten elmondott beszédét és Décsy Gyula imádságát közlik. Az Evang. Egyház és Iskola 19-dik számában dr. Szlávik Mátyás ismerteti az egyháztörténetírás terén megindult német reformkatholiczizmust, a mely, ellentétben Janssen-féle ismeretes történetírással, higgadtabban és igazságosabban bírálja meg a reformácziót és a protestantizmust. Magyarországig, a mint a Marczali szerkesztette Nagy Képes Világtörténet mutatja, még csak a Janssen-féle történeti (?) felfogás hullámai verődtek el. Hogy a reformkatholiczizmus eljut-e valaha, nem igen bizonyos. Szemfüles nyílt és titkos jezsuiták őrzik a határt, sőt még protestánsok (?!) is segédkeznek nekik, hogy hazánkba be ne tehesse a lábát. A 20-dik számban dr. Tirtsch Gergely a protestáns sajtó mellett tör lándzsát, s addig is, míg ezt meg lehetne valósítani, a protestáns szellemű sajtóf

támogatását ajánlja. Ugyanezen számban dr. Töpler Károly, a 22-dikben pedig dr. Zsigmondy Jenő azt a kérdést fejtegetik, hogy egyenes adó-e az általános jövedelmi pótadó, vagy nem, s így kivetheto-e utána a közalapi járulék, vagy nem? Töpler ;

tagadólag felel, Zsigmondy pedig igenlőleg. A 21-dik számban Kund Sámuel védelmezi meg az egyházat a némely tanító-körökből felhangzott amaz alaptalan váddal szemben, hogy az egyház rendszeresen arra törekszik, hogy a tanítói fizetéseket leszállítsa. A 22-dik számban pedig Egy lutheránus válaszol az Erdélyi Prot. Lap uniót sürgető írójának. Az unió — szerinte — bármely alakjában csak gyengítene bennünket és így veszélyes lehetne. „Nem olyan nagy baj ám az — mondja, — mikor az édes anya egy erőteljes magzat helyett ikreket hoz a világra. Hiszen az ikrek is megerősödhetnek ; azután rendszerint mennyire hasonlítanak egymáshoz arczban, hajlamokban, jellemben és milyen