Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-01-19 / 3. szám

teit, és bibliai és konfesszionális alapon erősen támadja azokat. Visszautasítja Strompnak Krisztus-ideálját, az Isten igéjével és a kátéval szemben elfoglalt álláspontját és egyházfogalmát. — Az ügy, a mely a szigorúbb és a konfesszionálisabb evangélikus körökben nagy forrongást támasztott, ezzel még aligha nyert befejeződést. „Evangélikus Egyházi Szemle". Többször kénytelenek voltunk már felemelni tiltakozó szavunkat az ellen a konfesszionális szeretetlenség ellen, a mely e lap hasábjain hangot talált. Ez évben szerkesztőt cserélt a lap. Szeberényitől Hurtay György osztrolukai lelkész vette át annak szerkesztését; de sajnálattal látjuk, hogy a szerkesztő változás a lap szellemét és érzületét egy cseppet sem változtatta meg. Hogy milyen a lap új (?) szelleme, annak illusztrálására idézzük az új szerkesztő programm-czikkébol a következő passzusokat : , A császárnak megadjuk, a mi a császáré; de azt, a mi az Istené, nemcsak oda nem adjuk, hanem elvenni sem engedjük. Az idegen ; vallásfelekezetekkel (s azok közt természetesen értsd a reformátusokat is. Rovatvezető) testvéri egyetértést és együttélést fogunk hirdetni, s a mennyire rajtunk lesz, nem fogjuk akarni engedmények árán is fentartani; ellenkezőleg, egy jottát sem engedünk egyházunk sarkalatos jogaiból és tanaiból senki szép szemeiért. Akár a reformátusokkal, akár a katholikusokkal, akár a zsidókkal mennél kevesebb közösügy". — íme ez a lap új (?) szelleme; épen olyan exkluzív, épen olyan szeretetlen, mint volt eddigelé. Mily disharmóniában van ezzel az a hang, a mely Pozsonyban és Miskolczon emelkedett, épen evangélikus körökből. Nem keressük, hogy melyik a nem igaz, mert meg vagyunk győződve,^hogy úgy igaz'az egyik, mint igaz a másik; de mégis önkénytelenül felvetődik előttünk az a kérdés, hogy ha igaz a pozsonyi és a miskolczi hang, akkor miként képes fentartani magát egy olyan egyházi lap, mint az Evang. Egyházi Szemle, a mely annak épen a diskantját fújja tele tüdővel? Ajánljuk ezt a kérdést evangélikus testvéreink komoly megfontolásába. —n. —u. m KÜLFÖLD. A »Los von RomOlaszországban. A lefolyt ,(

;

XIX-ik század második fele a pápás egyház életét tekintve két nevezetes jelenséget mutat fel. Az egyik ÍIZ íl hallatlan erőlködés, a melylyel Róma, hol ügyes diplomácziai sakkhuzásokkal, hol a rendelkezésére álló roppant vagyonnal igyekezett hatalma határait kijebb^; terjeszteni; ^a másik pedig az, hogy daczára e nagy erőlködésnek, ha látszólagos sikereket ittott mutathat is fel, de a néplólekben mindinkább veszteni kezdi régi biztos talaját, és pedig épen azokban az országokban, a melyekben korábban csaknem korlátlanul uralkodott, nemcsak a tisztán vallási és egyházi, hanem a társadalmi és politikai élet terén is. Az osztrák „Los von Rom" mozgalmat már ismerjük közelebbről; de nemcsak Ausztria okoz e tekintetben fájdalmat és boszúságot Rómának, hanem az úgynevezett latin országok : [Francziaország, Spanyolország, Portugália általában ; sőt mozog a föld lábai alatt hatalma ősi hazájában, Olaszországban is. Braunlich német lelkész a Rómától elszakadásra irányuló emez evangéliumi mozgalmak ismertetése és figyelemmel kisérése végett egy folyóiratot indított meg, s ennek legközelebb megjelent két füzetében igen érdekes feltüntetését találjuk az olaszországi Róma-ellenes mozgalmaknak. A tudósítást K. Rönneke gommerni szuperintendens írta, s annak alapján, az „Evang. Kirchenzeitung für Oesterreich" nyomán, a következőkben ismertetjük az olasz Los von Romot. A mikor 1870-ben vége szakadt a pápaság világi uralmának, az olasz nép, legalább politikai tekintetben, felszabadult Róma hatalma alól. Mivel azonban a pápaság nem hagyott fel a törekvéssel, hogy világi és politikai hatalmát, épen az egységes olasz királyság rovására, visszaszerezze, szinte szükségszerűen támadt fel ezzel szemben az a másik törekvés, hogy fel kell szabadítani az olasz népet a pápaság hatalma alól vallási tekintetben is; mert hiszen az olasz népnek volt alkalma leginkább és legelőbb úgy ismerni meg a pápaságot, mint politikai és világi hatalmat, a melynek az igaz vallásossághoz ós az igazi keresztyónséghez édes kevés köze van. A politikai és világi hatalomra törekvő Rómával szemben egy jezsuita volt a legelső, a ki felemelte szavát, mindjárt a pápai állam megszűnése után, azt hangoztatva, hogy ebben a katasztrófában Istennek nem csupán büntető, hanem szerető atyai keze is felismerhető ; mert hiszen Isten czélja ezzel az vala, hogy a világi érdekek hajszolásába belemerült pápaságot eredeti hivatása terére vezesse vissza. Ugyancsak ez időben többen olyan nézeteket nyilvánítottak, a melyek Róma régi nimbuszának elhalványodását mutatták. Különbséget tettek a keresztyénség és a papizmus között, s míg amannak emelését, emennek megtörését j követelték. Mindezek azonban nagyobb mozgalmat nemidéztek elő az olasz nép kebelében. A kormány eléggé lágyan viselte magát a pápasággal szemben; maga a nép pedig, bár Róma intranzigens magaviselete miatt meghasonlott is régi urával, alig mutatott valami hajlandóságot az evangéliumi igazságok befogadására. A legutóbbi években azonban igen figyelemre méltó az a mozgalom/

"a melyet [Campello Henrik gróf, a szent Péter-templom volt kanonokja indított meg. Campello, meghasonlva lelkében a pápasággal, lemondott állásáról és kilépve a pápás egyház kötelékéből, czéljául egy, Rómától független olasz katholikus egyház megteremtését tűzte ki. Czélja elérése végett „II Laboro" czím alatt egy folyóiratot indított meg, a^melyben keserű igazságokat hirdet [a, pápaságra': nézve s az a törekvése, hogy felvilágosítsa nemzetét Róma visszaélései felől. Hatalmas segítőtársafakadt ehhez a nagy munkához, legalább egy időre, a pápai kúria egy prelátusában, Savareseben, a ki, bár IX. Piusnak igen kedves embere vala, belátta, hogy a pápaság „az anyagi és világi érdekek kizárólagos szolgálata miatt tulajdonképeni kötelessége teljesítéséhez visszatérni nem képes". Campello