Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1902-06-08 / 23. szám
jegyzett, tizennégy napnál nem régibb árfolyam szerinli értékben, de legfeljebb csak névértékben fognak számíttatni. Szóban lévő vendéglő bérletére vonatkozó feltételek alolirott üzletvezetőség forgalmi osztályában (Budapest Külső kerepesi-út 8. házcsoport I. emelet 33. ajtó) vagy Budapest jobbparti (keleti pályaudvar) győri és szabadkai forgalmi főnökségnél a hivatalos órák alatt megtekinthetők, miért is feltételeztetik, hogy a pályázók a feltételeket ismerik és azokat magukra nézve kötelezőknek elfogadják. A feltételektől eltérő, vagy a kitűzött határidőn túl beérkezett ajánlatok nem fognak figyelembe vétetni. A magy. kir államvasutak fentartják maguknak a jogot, hogy az ajánlattevők közül, tekintet nélkül a felajánlott bérre, szabadon választhassanak. Tájékozásul megjegyezzük, hogy a vendéglős lakásául szolgáló két szoba, konyha és mellékhelyiségeket, valamint az I/II. oszt. éttermet, bérlő saját költségen tartozik fűteni és világítani, a Ill-ad osztályét és váróterem fűtése és világítása pedig fele részben a vasútintézet, fele részben pedig bérlő által fog eszközöltetni. Budapest, 1902. május hó 1-én. A jobbparrti üzletvesetőség. 65280/902. sz. Pályázati hirdetmény. Az alulírott igazgatóság a magy. kir. államvasutak részére a jövő 1903. évben, illetőleg 1905. év végéig a következő anyagokból felmerülő szükségletének szállítását biztosítani kívánván, ezennel nyilvános pályázatot hirdet m. p. I. Kő- és földnemű anyagok nevezetesen: Chamotte agyag, kályha betétek, árnyékszék és pissoir csészék. II. Olvasztó-tégelyek a kiírás tárgyát képező egyes czikkeket előtüntető jegyzékek, melyek egyszersmind ajánlati mintákul szolgálnak, valamint a szállításokra vonatkozó részletes módozatok, valamennyi hazai kereskedelmi és iparkamaránál megtekinthetők és a magy. kir. államvasutak igazgatósága anyag és leltár beszerzési (A III.) szakosztályánál, Budapest, VI., Andrássy-út 73 sz. II. emelet 47. ajtó szám ingyen kaphatók. A szabályszerűen kiállított ívenkint egykoronás magy. kir. okmánybélyeggel ellátott ajánlatok lepecsételve legkésőbb f. évi június hó 24-iki déli 12 óráig a magy. kir. államvasutak anyag-és leltárbeszerzési szakosztályában átadandók illetőleg posta útján odaküldendők és a boríték ezen külczímmel látandó el: Ajánlat 652801902. számhoz Az ajánlott árúk egy évi értékének 5%-kal felérő bánátpénz, készpénzben vagy állami letétetekre alkamas értékpapírokban legkésőbb f. évi június hó 23-iki dél 12 óráig a magyar királyi államvasutak főpénztáránál leteendő. Bánatpénznélküli, vagy később benyújtott ajánlatok, valamint olyanok, a melyek nem pontosan és részletes módozatok betartása mellett állíttatnak ki, nem vétetnek figyelembe. Budapest, 1902. május havában. 23—24 As igazgatóság. 76723/902. szám. Pályázati hirdetmény. A magy. kir. államvasutak igazgatósága az 1902. július 1-től 1905. márczius végéig megrendelésre kerülhető évenként mintegy 16 darab I—II. oszt. váróterembe való, hajlított fából készült s bőrrel párnázott pad és 100 darab, a padhoz hasonló kivitelű párnázott szék szállítására pályázatot hirdet. Az említett pad és szék részletes körülírását, valamint az ezek szállítására nézve érvényes különleges feltételek részleteit tartalmazó pályázati felhívás valamennyi hazai kereskedelmi és iparkamaránál megtekinthető és a magyar királyi államvasutak igazgatósága anyag és leltárbeszerzési szakosztályánál (Budapest, VI., Andrássy-út 73. sz., II. em., 46. ajtó szám) díjtalanul kapható. Az előírt módon kiállított, aláírt, egykoronás bélyeggel ellátott és lepecsételt ajánlatok folyó évi június hó 17-dikének déli 12 órájáig a fentemlített szakosztálynál benyújtandók, vagy posta útján odaküldendők. Az ajánlat borítéka e felirattal látandó el: «Ajdnlal 767231902. számhoz. Bánatpénzképen a tárgyak évi szükséglete értékének 5%-ka folyó évi június 16-ának déli 12 órájáig a magy. kir. államvasutak budapesti főpénztáránál leteendő. Elkésve benyújtott, valamint a pályázati felhívásban részletesen előírt feltételektől eltérő ajánlatok figyelembe nem vétetnek. Budapest, 1902. május hó. Az igazgatóság. 42149/902. szám. Versenytárgyalási hirdetmény. A magy. kir. államvasutak igazgatósága a vonalai mentén lévő állomási helyiségekben, raktárakban, fűtőházakban, műhelyekben, szertárakban és egyebütt elhelyezett 3543 hordozható, valamint 434 helyhez kötött Fairbanks-rendszerű mérleg fentartása, negyedévenkinti megvizsgálása, esetről-esetre szükséges javítása és a mérleghitelesítések közvetítése iránt az 1902. évi augusztus hó 1-től 1905. évi június hó 30-ig terjedő időre ezennel versenytárgyalást hirdet. Az összes mérlegek negyedévenkinti megvizsgálása és a hordozható mérlegek javítása (kivéve az erőszakos rongálások helyreállítását) évi átalány-összegért lesz ajánlattevő, míg ellenben a hordozható mérlegek erőszakos rongálásának helyreállítási költségei, a helyhez kötött mérlegek mindennemű javítási költségei az ezen mérlegek javítása és hitelesítése czéljából a helyszínére küldendő szerelők napibéreivel, valamint az összes mérlegeknek javítás utáni hitelesítéseért a mértékhitelesítő hivatalnak fizetendő illetékekkel együtt fognak megtéríttetni. Azzal az ajánlattevővel, kinek ajánlata1 elfogadtatik, szerződés fog köttetni. A szerződő czég alkalmazottai részére egy I., két II. és kilenez III. osztályú, gyors és tehervonatokra is érvényes, névre szóló évi szabadjegy adatik ki. A szerszámok, anyagok, mérlegek és mérlegalkatrészek pedig díjmentesen szállíttatnak. A helyszínén nem javítható mérlegek és mérlegalkatrészek a szerződő czég székhelyén lévő és a czéggel egyetértőleg megállapítandó valamely állomásra szállíttatnak, honnan azokat a czég saját költségén tartozik műhelyébe és helyreállítás után műhelyéből az illető állomásra szállíttatni. Az ajánlatokban a fentebb említett évi átalányösszeg, a helyhez kötött mérlegek javítása végett a helyszínére küldendő szerelők napibérei, illetve kiküldetési költségei, a javítás alkalmával pótolt fa-alkatrészeknek kilogrammonkinti egységárai, a sárgaréz mérőkaróknak, kovácsolt vaskengyeleknek és aczélkéseknek darabonkinti egységárai és minden egyéb fémalkatrészeknek kilogrammonkinti egységárai kitüntetendők. A kötendő szerződés egyéb részletes határozmányai alulírt igazgatóság forgalmi szakosztályában (Andrássy-út 73. sz. II. em. 61. ajtó) a hivatalos órák alatt megtudhatók, miért is feltételeztetik, hogy ajánlattevők azokat ismerik és magukra nézve kötelezőknek elfogadják. Az ajánlatok folyó évi június hó 10-én délelőtti 10 óráig az igazgatóság forgalmi (FI.) szakosztályához czímezve nyújtandók be. Ajánlattevő ajánlatával az alulírott igazgatóság elhatározásáig kötelezettségben marad. Az alulírott igazgatóság beérkezett ajánlatok feletti döntés kérdésében szabad elhatározását feltétlenül fentartja. Budapest, 1902. május hó. A magy. kir. államvasutak igazgatósága. 75736/1902. számhoz. Hirdetmény. Osztrák magyar bajor vasúti kötelék. Kivételes díjszabás életbeléptetése faneműek szállítására gács- és bukovinai állomásokról. A fent megnevezett kötelékforgalomban f. évi június hó l-ével a es. kir. osztrák államvasutaknak gáes- és bukovinai állomásairól bajor kir. államvasutak állomásaira IV. rész 4. füzet czím alatt faneműek szállítására új kivételes díjszabás lép életbe. Ezen díjszabási füzet példányonkint 40 fennigért a végpályák igazgatóságainál kaphatók. A magy. kir. államvasutak igazgatósága. 75045/1902. CIII. Körutazási jegyek kiadása Bécsből a Magas-Tátrába. A m. kir. államvasutak igazgatóságától vett értesítés szerint a természeti szépségekben bővelkedő Magas-Tátra olcsó meglátogathatása érdekében Bécsben az ólomvaspálya udvaron és Ferdinánd császár északi vasúton, valamint a magyar kir. államvasutak bécsi városi menet-jegyirodájában (Kárntnerring, Granct Hotel), továbbá Thos Cook és fia (I. Stefansplatz 2.), Schenker és társa (l. Sehottenring 3), végül Nagel és Wortmann-czég (I. Operngasse) utazási irodáiban oly mérsékelt árú körutazási jegyek adatnak ki, melyek 45 napig érvényesek és Bécs államvaspálya vagy északi pályaudvarról Marehegg—Zsolna— Csorba—Csorbató—Csorba—Poprád - Felka—Kassán, vagy Dobsina—Budapest—Marehegg vagy Bruckon át Bécsbe