Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-06-08 / 23. szám

kószi pályát is, a melyről oly megkapó egyszerűséggel énekli Pogány Karolinához irott költői levelében : „Az én pályám szép, ámbár nem ragyog: Én az egyszerű nép őre vagyok! Enyém jó- és bal-sorsának fele, Örülök, sírok részvevőn vele. S az elhagyott népet, mi isteni Növelni, oktatni, deríteni . . . ! Kisded születik, s hogy boldog legyen: Én fohászkodom érte szívesen. Dobogó szivü szép menyasszonyát Elhozza az ifjú felebarát, És szívem elfogul öröm miatt Az ünnepélyes esküszó alatt, Kihez már a nyugalmas est közel A haldokló ágyához megyek el; S ki lehullt, mint fájáról a haraszt, A temetőbe kikísérem azt. — Ekkép velem rokon, barát a nép, Nemes barátnőm, pályám nemde szép?" Költészetét főleg a természet és a haza szeretete inspirálta. Nagy természetbarát és színarany hazafi volt. A természetnek s különösen a virágoknak ábrándos szeretete adta Tompának az első eszmét a Virágregék megírására, a mely költői alkotásaival Tompa páratlanul áll a magyar költészetben. Ezek a jelvi költészet legszebb termékei, nemcsak irodalmunkban páratlanul állók, hanem a külföld bármely irodalmának hasonnemű termékeivel versenyezni képesek. (Szász K.) Maga Tompa is elmondja fent idézett levelében, hogy mennyire szereti a természetet, különösen a virágokat. „A természet az én szerelmesem, Lombos karjával a ki átölel, Csók közt altat el hűs szellőivel. Virágos kis kertemnek közepén, Árnyas méhesben ülök, élek én. S kiket megápol s öntözget kezem: Virágimat kéjjel szemlélgetem. S haláltól mert megóvnom nem lehet: Virágregékbe dallom éltöket." A természet mellett hazája sorsát vette legtöbbször lantjára. Színarany hazafisága, elnyomott hazája ösztönözte erre. Falusi magányában szivét mély fájdalommal tölté el a letiport nemzet szenvedése. Lantja a közfájdalom tolmácsa lesz. Sűrű egymásutánban zengi azokat a magasröptű s örökbecsű költeményeket, melyeknek a zsarnok hatalom nyomása miatt fölvett jelvi és képletes alakja alatt is jól megértette a nemzet a hazafiúi fájdalmat, az elveszett szabadság utáni vágyat, a szabadulás iránt táplált reményt. Egy költő művei sem hatottak ez időben a nemzet lelkére annyira, mint Tompa eme művei (A gólyához, A madár fiaihoz, Pusztán, Heródes, Levél egy elutazott barátomhoz, Gályarab, Uj Simeon, A folyam stb.) Ezek a művek maradandó becscsel és fénynyel emelkednek ki dús költői alkotásainak sorából (Lévay). A rimaszombati érczszobor a magyar nemzet kegyeletének emlékjele a vallásos hit és a reménykedő hazafiság ihleteit dalnoka iránt. Sajnos, hogy ez a hála és kegyelet nem országos, csak részleges, csak provincziális keretben nyilatkozott meg. Pedig Tompa egész magyar lélek s az egész magyar nemzeté volt. Vajha a magyar nemzet ezutáni nemzedéke minél gyakrabban eljárna mind érczszobrához, mind ércznél maradandóbb műveihez, termékenyítő lelkéhez a rimaszombati költő papnak, a ki félszázaddal ezelőtt az egész nemzetnek volt hitben és hazafiságban tanítómestere és fölkent apostola. Műveiben az is marad mind örökké ! Sz. F. TÁRCZA. A hóvirágok. (Mese.*) Még az erdőt mély hó takarja, De a márczius szelíd napja Rásüt s itt-ott egy folt fölenged, Nyomában tüstént élet gerjed. Fölébrednek a zöld fűszálak, Regélik, hogy mit. álmodának. • Forr, pezseg a termő föld nedve, S ím' egy szép nap, hajnalra kelve, Felöltvén ünneplő ruhájok, Előbújnak a hóvirágok. Apró kelyhök öröm dagasztja, Rámosolyognak a fényes napra, Szívják az üde, hűs levegőt, Köszöntgetik a járó-kelőt. De a zord kritikus, a veréb Fanyalogva közelükbe lép S szól: „ Vannak-e még e világon, Kiket jobban lehetne szánnom, Mint ti, tavasz zsenge szülötti! Még alig-alig ütköztök ki, S már is az enyészet karja vár, A szép május, a bűbájos nyár Fényét, pompáját nem látjátok : Ugyan miben áll boldogságtok?!" „Ne hidd," — szóltak a kis ünneplők, — „Hogy tán a nyarat nem ismernők! * Mutatvány szerzőnek: „Mesék és egyéb költemények" ezimű verskötetéből. Ára 2 korona. Kapható a szerzőnél Pozsonyban (Ev. lyceum.)