Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-27 / 17. szám

GYÁSZROVAT. Sárkány Dezső, a nagy-zselezsényi evang. gyüle­kezet lelkipásztora, több egyházmegyei tisztség hűséges viselője f. hó 12-én elhunyt. Nyugodjék békével! KÜLÖNFÉLÉK. * Tüntetés az ultramontán reakczió ellen. A pé­csi püspöki jogakadémia ifjúsága parázs tüntetéssel verte vissza odújába a szabad vélemény nyilvánítást elfojtani akaró ultramontán reakcziót f. hó 16-án. A tüntetésre az adott alkalmat, hogy dr. Bors Emil, a jogakadémia tanára a „Huszadik Század" czímű folyóiratban! egy tanulmányában nyíltan elítélte a felekezstieskedést, a reakcziót és az egyetemi ifjúságnak ebben játszott sze­repét. A klerikális Pécsi Közlöny e miatt hevesen meg­támadta Bors Emilt és felszólította, hogy hagyja oda tanári székét. Ezzel szemben a jogakadémia ifjúsága lelkesen tüntetett tanára mellett annak előadási óráján, sőt a tüntetést kivitte még az utczára is. Beverte a Pécsi Közlöny szerkesztőségénekés a r. kath. kör palo­tájának ablakait, falaira pedig nagy betűkkel ráírták: „Le a klerikálisokkal!" — Ugylátszik, ifjuságunk ébre­dezni kezd abból a delejes álomból, a melybe a je­zsuita hipnózis merítette. Csak hadd folytassák az ultra­montánok és jezsuiták munkájokat, akkor bizonyára el fog következni az őket elsöprő teljes felébredés is ! *• Sajtóidba igazítás. Lapunk mult számában a konventi ülések kezdete sajtó hibából volt április 20-ra téve; az ülések április 29-én kezdődnek. * Jezsuita igehirdetés. Calleoni jezsuita páter egyik böjti prédikácziójában ilyen módon tanította hallgatóit: „A ki a pápának ellenszegül, rosz véget ér. Láttuk, hogy Viktor Emánuel, a ki elsőnek vonult királyként Rómába, a Gondviselés határozata folytán úgy halt meg, mint egy disznó. Láttuk továbbá, hogy Umbertót mint ölte meg egy Isten által fölfegyverzett gyilkos kéz, és látni fogjuk, hogy miként fog elpusztulni ez a mostani király, a ki Rómát megtartja, a helyett, hogy a pápának visszaadná". Valóban teljesen a jezsuitizmushoz illő taní­tás. Hiszszük azonban, hogy az olasz kormány rövid úton végét fogja szakítani Calleoni páter igehirdetésének. A Fonciére pesti biztosító intézet április 30-án tartja ez évi rendes közgyűlését. A zárszámadásokból, melyeket ez az intézet a lefolyt üzletévre vonakozólag nyilvánosságra hozott, a következő lényegesebb szám­adatokat veszsziik át: A mult évi díjbevétel a törlések levonása után az elemi ós balesetbiztosítási ágazatokban 7,668.707 korona 77 fillért és az életbiztosítási ágazat­ban 2,624.634 korona 6 fillért, összesen tehát 10 323.341 korona 83 fillért tett, míg a későbbi években esedékes tűz- és baleset-ágazatbeli díjkötelezvények és díjváltók összege 19,990.095 korona 82 fíllérre rug. Az életbizto­sítási összállomány az elmúlt üzleti évben 63,308.185 korona tőkére emelkedett, A készpénzdíjtartalékok és díjáthozatok az életbiztosítási ágazatban 16,226.288 kor. 43 fillérre, az elemi és balesetbiztosítási ágazatban pedig 2,365.730 koronára rúgnak. A készpénz-díjtartalékok 982.531 korona 97 fillérrel szaporodtak. Különösen kieme­lendő, hogy a biztosítottaknak 1898-ban alakított aza cso­portja, melynek kötvényei vegyes tőkéről szólanak három évenkinti nyereségfelosztással, az évi díj 4<94 /5 °/0 -ra terjedő osztalékbanrészesül s hogy biztosítottaknak 1896-ban alakított ama csoportja számára, melynek kötvényei fel­tételes díjfizetés és díjvisszatérítés mellett kiházasításra szólanak öt évenkinti nyereségfelosztással, az évi díj 374 /5 0 /0 -a jár osztalékul. Áma biztosítottak, kiknek kötvé­nyei kizárólag évenkinti nyereségrészszel egybekötött halálesetre szólanak, osztalékul az évi díj 13n /i 0 /0 -át kapják. Az intézet tökéi, a képviselőségeknél levő pénz­állomány, a folyó számla-követelések és a képviselősé­gek és feleknél kiinlevő egyenlegek bevonása nélkül a következőkép vannak elhelyezve: pénztári készpénz-állo­mány az intézet központi székhelyén 478.945 kor. 45 fill., hitelintézeteknél és takarékpénztáraknál levő követelé­sekben 1,638.387 korona 98 fillér, az intézet budapesti és. bécsi tehermentes házaiban 3,013.834 korona 62 fillér, állampapírokban, vasúti előbbségi kötvényekben és óva­dékképes záloglevelekben 9,144.920 kor. 04 fillér, tárcza­beli váltókban 235.108 kor. 66 fillér, jelzálog-kölcsönben 218.937 korona 34 fillér, az intézet életbiztosítási kötvé­nyeire adott kölcsönökben 2,497.360 korona, Az 1901. üzletévre kimutatott 212,767korona 28 fillérnyi nyereségből részvényekint 13 korona — 6°/0 -nyi osztalék kifizetése fog indítványba hozatni. 312/1902. Pályázat tanári állásra. A nagykörösi ev. ref. főgimnáziumnál a történelmi és földrajz tanszékére pályázat nyittatik következő fel­tételek mellett: 1. Kötelessége lesz a megválasztandó tanárnak az egyetemes ev. ref. konvent által az e szakokra körülírt tárgyakat heti 20 órában tanítani. 2. Csak ev. ref. vallású tanférfiú pályázhatik. 3. A rendes tanár évi javadalmazása 2400 kor. törzsfizetés, 400 kor. lakásdíj, továbbá a tanári esedékes díjakban való osztozkodás és öt ízben 200 —200 kor. ötödéves korpótlék a főgimnázium pénztárából, előleges évnegyedi részletekben. Intézetünknél 2400 kor., 2800 kor., 3200 kor. alap­fizetéssel ellátott fokozatok vannak, a melyekre az elő­lépés a szolgálati évek arányában történik. Azon esetben, ha okleveles egyén nem pályáznék, törvényeink értelmében helyettes is alkalmaztathatik, kinek évi díja 1600 korona. Ez összegből 20% lakás­díjul számíttatik be. Továbbá a tanári esetleges díjak­ban is osztozik a tanárokkal. 4. A rendes tanár tartozik becsatolni pályázatához : születési, végzett tanulmányi, vagy más középiskolától nyert szolgálati bizonyítványát és középiskolai tanári oklevelét. A helyettes tanár mutassa be születési, végzett tanulmányi, vagy esetleges működéséről szóló bizonyít­ványait. A megválasztott tanszékét f. évi szept. 1-én köteles elfoglalni. A pályázat f. év június l-ig főtiszt. Filó Lajos lel­kész úrnál, az egyhá/.tanács egyik elnökénél adandó be. Kelt Nagykőrösön, 1902. ápr. 23-án. 1—3 Az ev. ref. egyháztanács.

Next

/
Oldalképek
Tartalom