Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-20 / 16. szám

sem volt annyi dúsgazdag ember a világon, mint most. s talán még sohasem volt annyi nyomor és szegénység mindenfelé, mint épen a jelenben. Éz a személyes vagyon helytelen használatáról kiállított nyngtatvány ! Az erkölcstan tanítását kell itt is hangsúlyozni; sáfár voltunkra kell emlékeztetni, s a nagy erkölcsi feladatokra, melyeket a személyes vagyonnal együtt elvállaltunk. Hangsúlyoznunk kell a személyes vagyon erkölcsi czélját: eszköz az egyéniségünk kifejtésére s emberi hivatásunk betöltésére. De a társadalom következetlen biró! Az erkölcstani elveknek nem igaz védője ! Az erkölcsös szerzéssel szemben sokkal szigorúbb, mint az erkölcsös használattal szemben. Pedig az a gazdag, ki pénzét esztelenül elharácsolja, erkölcsi szempontból nem egyéb, mint tolvaj finomabb alakban. A társadalomnak kötelessége tehát szigorú következetességgel, az elvhez való tántoríthatatlan ragaszkodással az erkölcstan tanításának érvényt szerezni. Kötelessége arra törekedni, hogy egyrészt a munkásosztálynak megadassék a lehetőség a személyes vagyonszerzésre, másrészt pedig, hogy az a személyes vagyon megfelelően használtassék. így áll előttünk a társadalom két nyomora: a szolgaság és szegénység, s mellette az erkölcstan két elve: a személyes szabadság és a személyes vagyon. Szorosan összetartozó fogalmak ezek, melyeket nem lehet elválasztani egymástól. A társadalom megsemmisítette az egyiket, s vele megsemmisítette a másikat is. Az erkölcstan alapján álló szocziálizmus kötelessége mindkettőnek a visszaállítása. Munka, pihenés, személyes szabadság és személyes vagyon mint kétoldalú elvek állanak előttünk. Egyrészt a társadalom betegsége, másrészt az erkölcstan orvosszere; egyrészt az erkölcsi lényeg megsemmisítője, másrészt az erkölcsi lényeg visszaállítója. E négy elvhez csatoljuk az ötödiket. Szintén kétoldalú elv: betegség csiráját rejti magában, mert az erkölcsi lényeg megsemmisíttetett, s orvosszer gyógyító erejét adja, mert az erkölcsi lényeget visszaállítja. Ez az erkölcsi elv, mit az előzőkkel az ember erkölcsi lényege fűz össze: a család. Ezzel kell a következőkben megismerkednünk! N.-Dömölk. Kapi Béla. evang. segédlelkész. BELFÖLD. A zsinat figyelmébe. A „Prot. Egyh. és Isk. Lap" 14. és 15. számaiban Hetesy Viktor a zsinati képviselőknek figyelmébe ajánl egy s más dolgokat, a miket nagyon óhajtandó, hogy a zsinati atyák figyelembe ne vegyenek. így a 14. számban az egyházközségi közgyűlésre mond anathemát, hasonlítván ezt a szörnyszülött borjú másik — felesleges — fejéhez. Talán nem egészen így áll a dolog! A zsinat bizonyára a jog és méltányosság törvényei szerint járt el, midőn a presbitérium határozatainak érvényességét bizonyos esetekben (új adók kivetése) a közgyűlés hozzájárulásától tette függővé. Hát a misera plebsnek semmi más dolga ne legyen, csak adót fizetni? Csak a nehéz kötelességek teljesítése várjon reá, a nélkül, hogy jogai is volnának e kötelességek 'mellett ? A presbitérium tagjai nagyrészt a vagyonosabb elemekből állanak, anyagi felelősséggel is járván a presbiteri tiszt viselése. így az egyházi ügyek intézéséből a szegénysorsú egyháztagok csaknem teljesen ki vannak zárva. A lelkészválasztás, presbiter- és gondnokválasztás s az új terhek megszavazása még azok, melyeket a zsinat a kötelességeket teljesítő minden rendű és rangú egyháztagoknak megadott. Most ezt vagy ennek egy igen lényeges részét: — az új adóterhek felett való döntés jogát kivenni a nép kezéből, szerintem a legnagyobb igazságtalanság és méltánytalanság lenne. Az, hogy Hetesy úrnak s esetleg még néhány lelkésztársának kényelmetlen az egyházközségi közgyűlés, még nem ok annak eltörlésére. Hogy e közgyűlések kerékkötői lehetnek a presbitériumnak, megengedem, de csak ott, a hol a presbitérium és a nép nincsenek az egyház iránti szeretetben egybeforrva. Itt ismét az egyedüli orvosság a cura pastoralis. Ha úgy a lelkész mint a presbiterek az egyházi, gyülekezeti dolgokról folytonosan tájékoztatják a híveket, nem csupán gyűléseken, hanem a magánérintkezésben is, ha barátságos úton, a szeretet hangján igyekeznek meggyőzni, előkészíteni őket a presbitérium által tervezett ós jónak talált alkotásokra, melyek esetleg újabb adóteherrel járnak, de egyszersmind üdvös hatásúak a gyülekezetre nézve, szóval ha a gyülekezeti tagok látják, hogy velük nemcsak akkor áll szóba a gyülekezet elöljárósága, a mikor gyűlésre hívja őket adómegszavazása végett, hanem mindenkor úgy tekinti őket, mint a kik a gyülekezeti közösség, a „szent nép" tagjai: akkor nem „minekák" és „kiköllhúznyiak" jelennek meg azon a közgyűlésen, hanem a gyülekezet jóllétét előmozdítani akaró buzgó és áldozatkész egyháztagok; s ezek azután nem is lesznek kerékkötői a presbitérium üdvös szándékainak. Ha a nép nem tud jogával helyesen élni, abból nem az következik, hogy már most foszsT

zuk meg jogától, hanem az, hogy tanítsuk meg a jognak helyes és üdvös gyakorlására. Kényelmetlennek találta Hetesy úr évekkel ezelőtt a vasárnap délutáni prédikálást is, minthogy az megrontja a lelkész délutáni álmát; ajánlotta is annak eltörlését, de mint ez egykori indítványának, úgy hiszem a mostani ajánlatának sem fog a zsinat felülni. „Parókhiákra osztás és preorancziák" czím alatt a 15. számban a nagy gyülekezetek dolgával foglalkozik Hetesy úr, s egészen helyes nyomon jár ama kijelentéséig, hogy ő is legfontosabbnak tartja a nagy gyülekezetek parókhiákra osztását. „De hol veszünk ezekbe lelkeket, mikor a mostaniakban sincs elegendő?" teszi fel ezután a kérdést. S minthogy ő lelkészhiányt tapasztal, azt a megoldást ajánlja, hogy a nagy gyülekezetek egy lelkész felügyelete alatt preorancziákra osztassanak fel; a preoransok azután „a mai időben már különb kvalifikáczió val bíró tanítók" lennének, vagy mint czikke végén ajánlja — a tanítókáplánok. Tehát lelkészek nincsenek, káplánok meg volnának ? Én azt hiszem megfordítva áll