Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-20 / 16. szám

újítani énekeskönyvünket, akkor elég lesz, ha a régiek szerint 5 könyvre osztott zsoltárokból felveszünk mindenik könyvből 3-at 3 at és így összesen 15 zsoltárt, mert a többi úgyis mind csak ismétlés. Nem, — nem ily módon kell megújítani énekes könyvünket, mert ez nem megújítás, hanem a legnagyobb mérvű megcsonkítás lenne. Ilyen elv mellett kihagyhatnék pl. az új-testamentomnak is V^-ed részét. Bizony itt is elmondhatjuk bölcs Salamonnal: „semmi nincsen új dolog a nap alatt", és ha azt állítanék, hogy valami új dolgot tudtunk, vagy tudunk csinálni, magunkat csalnék meg. Csupa ismétlés az egész életfolyamata, ismétlés a természet élete ; de azért mégis szép, mert ha a lényeg, a tartalom ugyanaz is, de a megjelenés, a köntös, a forma, mindig újnak tetszik és épen azért gyönyörködtető. A zsoltároknak is a forma, a kidolgozás, a verselés adja meg újságát; a régi és sokszor ismételt tartalmat a kidolgozás és a dallam szépsége teszi kedveltté, hatékonynyá és építővé, és így semmi hátrány, vagy unalmasság nem származik abból, ha ugyanazon vallásos eszme minél több és változatosabb formában jelenik is meg. Épen azért a zsoltárokból azon az okon, mert ugyanazon vallásos eszme újra és újra ismétlődik, kihagyni egyet sem lehet. De nem lehet a CL. zsoltár köziil egyet is kihagyni azért sem, mert ez képezi, hogy úgy mondjuk, népünknek énekes bibliáját. Ezeket megtanulta az iskolában, szöveget és dallamot egyaránt; énekli felnőtt korában is a templomban, olvasgatja és néhol énekli otthon övéi körében is; épen azért ezeket ismeri, vérébe mennek át, ezek szerint gondolkozik, él és cselekszik, adandó alkalommal czitálja is ; szóval, hogy népünk még most is annyira a mennyire bibliás, ezt egyenesen a zsoltároknak köszönhetjük, valamint azt is, hogy népünk szereti a templomi éneklést. Tudja azt, hogy Dávidnak CL. zsoltára van ; már most ha egy harmadát, vagy akármennyit kihagyunk és azt mondjuk, hogy azok gyarlók, roszak, azért hagytuk el: ezzel először is nem mondunk igazat, másodszor pedig megingatjuk népünk hitét, sorvasztjuk kegyeletét. Önkényesnek tartja eljárásunkat s lassankint a biblia iránti becsülése megcsökken, mert íme a papok sem becsülik azt egyformán. Az erdélyi kálvinista nép azóta szokott el a zsoltároktól, az énekléstől és a bibliától, vagyis azóta nem bibliás ott a nép. mióta a zsoltárok legnagyobb részét kihagyták és mindössze csak 31-et vettek fel az énekes könyv végén. Sajnos, hogy ott, a hol fejlettebb volt az egyházi élet, a szorosabb értelemben vett magyarországinál, ma már a kántorok is csak gyarlók, a nép pedig egyáltalában nem énekel. Pedig éneklés és pedig az egész gyülekezet buzgó éneklése nélkül istentiszteletünk rideg és zord. „Elavult és értéktelen" zsoltár egy sincs; csak át•dolgozandók, a zsidó nemzeti vonatkozások kihagyandók, vagy körülirandák, az egyéni vonások egyetemessé teendők, a rosz dallamok, melyek legfőbb okai annak, hogy a gyülekezet sok zsoltárt nem énekel, újakkal pótolandék. Sőt a dallamok tekintetében odáig lehetne és kellene menni, hogy a nehézkes rosz zsoltár-dallamok magyar dallamokkal cseréltetnének fel. Mert nem látok abban semmi különöst, hogy zsoltárt magyar dallam szerint énekeljünk, a mint pár példa van itt a gyűjteményben (20. és 130. zsoltár). Nem az „oktalan csökönyösség és túlhajtott maradiság" követeli azt, hogy mind a 150 zsoltár megmaradjon, hanem a zsoltárok tekintélye, azok használható jósága, az irántok való kegyelet és mindenekfelett népünk vallásossága. Itt a legnagyobb konzervativizmus szükséges, s kihagyásuk mellett sem „elég elvi, sem gyakorlati okot" felhozni nem lehet, míg ellenkezőleg igen. Gyakorlati szempontból pl. azt sem lehet mondani, hogy ha minden zsoltárt felveszünk, akkor túlságos bő lesz énekes könyvünk, mert hiszen az átdolgozásban a zsoltárok nagyobb része meg van rövidítve. Hogy csak egy példát hozzak fel, ott van a 119. zsoltár, mely az új átdolgozásban 46 verset tesz, míg a régiben 88 vers volt; tehát az új ének, fele a réginek, Ha mind a 150 zsoltár a szükséges összevonások szerint feldolgoztatik és felvétetik, akkor is terjedelmileg csak mintegy felét fogja tenni a régi zsoltárosnak Ennek igazolására felemlítem, hogy a 150 zsoltárban, mely a gyűjteményben fel van véve, a régi, vagy a Szenczy-féle átdolgozásban van 1051 strófa, míg az új átdolgozásban a gyűjteményben van 602 strófa ;< tehát a verseknek elmaradt 3

,-ed része és megmaradt 4

/7

-ed része, azaz zsoltárosunk a mostaninak felénél alig lesz valamivel terjedelmesebb, így a terjedelmesség nem ok a zsoltárok kihagyására. Egyáltalában, nem hogy „helyes" és bölcs" dolog volna a zsoltárok közül egyet is kihagyni, sőt ellenkezőleg következményeiben rosz hatású és káros Ha megszavaztatnék papjainkat, presbitériumainkat és különösen népünket, bizonyára a mellett döntenének, hogy a zsoltárok mind megmaradjanak. Én legalább a hány pappal beszéltem, mind a meghagyás mellett nyilatkozott. S kérem azért énekügyi bizottságunkat, vegye fontolóra még e dolgot. Ne csonkítsa meg énekes könyvünket; ne foszsza meg népünket az ő énekes bibliájától, hanem dolgoztassa át a kihagyai)dókat is ós így adjon egész munkát a közhasználatnak. Benkő István, ref. lelkész. TÁRCZA. A személyes szabadság és a személyes vagyon. A ker. erkölcstan a személyes szabadságot az ember lényegéhez tartozónak veszi. A személyes szabadság isteni örökség, mely az embernek, mint Isten képére teremtett teremtménynek jut osztályrészül. Ezen alapul az ember erkölcsi lényege; ez a szellem önálló tevékenységének forrása; ez teszi lehetővé az erkölcsi czél megvalósítását. Az erkölcsi czél: a tökéletesedés. A tökéletesedés eszköze: a szahad munkaerő. Nem árúczikk ez, hanem erkölcsi birtok, személyes erkölcsi tulajdon, mit a társadalomnak tiszteletben kell tartania. Éz az erkölcstan legelső követelése, a mivel a társadalom elé lép s a jelen viszonyok megváltoztatását követeli. A munkaerők piaczát meg kell szüntetni, s annak állandó, méltó értékét el kell ismerni 1 Legyen szabad a munkaerő, s akkor egyszerre könnyebben megvalósulhat a szabad munka. Mert hisz ezután kell törekedni! Szabad embernek a munkája is szabad legyen ! Ezt a szabad munkát, melylyel tökéletesedésének megvalósításán munkálkodik: hivatásnak nevezzük. A hivatás is tehát a munkaerő megbecsülésén s annak szabadságán alapul. Ha megadjuk a munkaerőnek az azt megillető értéket és szabadságot, akkor biztosítottuk a tehetségeknek megfelelő munka-