Protestáns Egyházi és Iskolai Lap, 1902 (45. évfolyam, 1-52. szám)

1902-04-06 / 14. szám

lóság is nagyon csekély a két vallás között; mindössze is abban áll, hogy a két egyházban az istentisztelet nyelve a gyülekezet anyanyelve ; bár ez sem mindenütt van így a szigorúan görög szertartású keleti egyházakban. Azután az új vallás hódító ereje valamely régi vallás fölött csak részben, még pedig nagyon kis részben fordul meg a külsőségeken. A vallási hódításnak mélyebb gyökerei vannak. A vallás hódító ereje főként két nagy tényezőn fordul meg : eszméi igazságán s apostolai és hívei személyi tulajdonságain. A protestantizmus legújabbkori hódításait is csak ez a két tényező magyarázza meg: eszméinek igazsága ós apostolainak hitbuzgósága. A protestantizmus mindenütt hódít, a hol a Krisztus tiszta evangéliumát hirdeti és követői igazi keresztyén életet folytatnak; a hol ellenben az igehirdetés nem tisztán evangéliumi és a keresztyén élet hitben ingatag és erkölcsökben laza: ott a protestantizmus is elveszti a vonzó ós hódító erőt. Ezzel függ össze az az egyetemes egyháztörténeti tény, hogy az életerős és hódító protestantizmus mindig ós mindenütt élénk bel-és kül-missziói tevékenységet fejt ki ; ellenben a bel- ós kül-missziótól idegenkedő protestantizmus mindig és mindenütt meddő, terméketlen ós erőtelen. Igen, mert a missziónáló keresztyénségben mindig nagy érzék van az egyház kulturális, szocziális és szamaritánus hivatása iránt, ellenben a misszió iránt közönyös keresztyének a priori lemondanak azokról a keresztyén ideálokról, a melyeket Jézus az ő követőinek hivatásául ekként tűzött ki: »Ti vagytok a világ világossága, a föld sója, az élet kovásza«. A mely egyházban ez a krisztusi lélek lakik, az missziót űz, lelkeket nemesít, világot javít, szeretet-munkákat folytat, könyörületet gyakorol. Ellenben az elvilágiasult egyház nem képes a világot lelkileg meghódítani ós erkölcsileg megnemesíteni, mert nincs hozzá elég krisztusi lelke és evangéliumi sója. Világhódító és világjavító hatalma csak a Krisztus lelkét és életét biró és híven terjesztő egyháznak van. Miként az egyén, úgy az egyház is, Jézus Krisztussal minden jót és nagyot megtehet, Jézus nélkül azonban semmit sem cselekedhetik, íme a protestantizmus ugyancsak hódított a XVI-ik században, a míg a tiszta evangéliumi vallást vallották és a szerint éltek egyszerű, de apostoli lelkületű prédikátorai és puritán jellemű hívei. Ezzel az isteni erővel reformálták az egyházat, alkották újra az iskolát, nemesítették meg a családi életet, szervezték újra az állami és a politikai életet; mert vallásuk a tiszta evangélium vallása volt, az, a melyet a Megváltó a világ világosságának, a föld savának s az élet kovászának nevezett, De bezzeg megcsökkent a protestantizmusnak is a hódító ereje, mikor a XVII-ik században papjai dogmatikai czivódássá alacsonyították a békesség ós szeretet vallását, s mikor világi hatalmasai politikai tőkévé kovácsolták az evangélium lelki erejét, és földi országgá degradálták Krisztusnak nem e világból való isteni országát. Még csekélyebbre szállt a XVIII-ik századbeli protestantizmus hódító ereje, azé a protestantizmusé, a mely a deizmus, a raczionálizmus, a pantheizmus és más divatos emberi bölcseségek kedvóért vagy egészen elhagyta, vagy szánalmasan fölelegyítette Istennek Krisztusban megnyilatkozott örök bölcseségét ós szentségét az emberi bölcselkedés ós erkölcsi gyarlóság mulandó erőtlenségeivel. A mikor ellenben a protestantizmus a XIX. században előbb szórványosan ós részlegesen, majd egyetemlegesen és határozottan visszatért a Jézus tiszta evangéliumához, akkor a keresztyénség őseredeti hódító, újjászülő és életnemesítő ereje is ismét egész teljességében felújult; a szivekbe befogadott evangélium újból megkezdte a maga hódításait a világon. Belmissziója által az elhidegült lelkeket, külmissziója által a pogány népeket, szamaritánus intézményei által még az Isten-tagadókat is újból ezrenként hódoltatta meg a názárethi Jézus előtt. Ez a Jézushoz visszatért s az ö isteni erejében és küldetésében igazán hivő bibliás protestantizmus tette és teszi a külföldön azokat a bámulatos hódításokat, a melyek kezdik megdöbbenteni Róma papjait, Ausztriában csak úgy, mint Franczia- ós Spanyolországban. Ez az a gyakorlati és óletkeresztyónsóg, a mely félretéve a dogmatikai és politikai torzsalkodásokat s fölhagyva a keresztyénségnek mind bölcseleti, mind politikai elvilágiasításával : őseredeti hivatásának megfelelően egész erejét arra veti, hogy a tiszta evangéliummal, ezzel a szent ós isteni életerővel, ezzel a megbizonyosodott isteni hatalommal ós mennyei mustármaggal meggyógyítva korunk ama beteg lelkeit, a kiket akár az emberi bölcselkedés és kétely, akár az emberi önzés ós hatalmaskodás, akár a jelenkori társadalom a maga testi ós lelki nyomoraival megsebzett ós erkölcsi romlásba taszított, A magyar protestantizmus a külföldi proteztantizmusnak XVII. és XVIII-ik századbeli filozófiai ós politikai elvilágiasulásából, valamint a saját jelenkori életének hasonló okokból származó meddőségéből ós szánalmas vergődéseiből megtanulhatná már azt a nagy egyházi leczkót, hogy az egyházi életben Krisztus nélkül nem sokat ér sem a filozófiai okoskodás, sem a politikai ügyes-